Két éves voltam, amikor egy nyári esős napon bent a lakásban ültek szüleim. Édesanyám varrt, édesapám barkácsolt, én sétáltam ki a szobából a konyhába, meg vissza a nyitott ajtón keresztül. Váratlanul felemeltem az édesapám mellett lévő egyik szerszámot.
Többszöri "tedd le, nem gyerek kezébe való" figyelmeztetés után sem tettem, le enyhén a kézfejemre legyintett én meg vissza legyintettem az ő kezére. Addig folytattuk míg végre elsírtam magam. Utólag hálás vagyok, valóban örökre okultam belőle "Kés, villa olló nem gyerek kezébe való"
Apukámat három hónap múlva baleset érte, itt hagyta földi életét.
Anyukámra maradtunk ketten, a másodikos nővéremmel. Mind a hárman helytálltunk. Képes voltam elmenni vele az iskolába, hogy ne hiányozzon azért, mert anyukának dolga volt, nem vihetett magával. Beültem mellé a padba, nem zavartam az órákat, sőt ülve elaludtam. Egyszer csak leestem a pad alá, de nem sírtam.
Anyukám két év után, hogy apa nélkül ne maradjunk, keresett magának párt. A szomszédasszony össze kommendálta egy özvegy emberrel, aki el is jött hozzánk. Nemsokára anyuka elárulta nekünk, hogy férjhez megy hozzá.
- Mind a hárman férjhez megyünk ? - kérdeztem.
- Á nem, nekünk karácsonykor lesz az esküvőnk, utánna szólítsátok apunak.
A következő nyáron aratás után a búzakéve asztagba lett összerakva. Apu megjegyezte milyen jó nagy lett. -
- Ugye apu lassan-lassan meggazdagodunk?
- Akkor gazdagodnánk, ha növekedne a földterületünk. Elégedjünk meg azzal. hogy kicsit jobban élünk mint tavaly.
Apu apja Pali tata mikor meglátogatott ölébe ültetett az asztalt mikor körbe ülte a család. Mikor visszaléptem a földre a szoknyámat paskolta.
- Tata ez fáj!
- De én szeretetből teszem.
- Ne szeressen annyira válaszoltam.
Jani bácsi, a harmadik szomszédunk eljött segíteni, mikor vájkot vertünk A fejős kecske kipányvázva legelészett. Másnap reggel mikor újra jött, a kecskének ugyanott volt a pányvája.
- Vera, miért nem viszed arrébb a pányvát, új füves rész kell neki.
- Mégis él - válaszoltam. Jót nevettek mondásomon.
2026.09. 14.
