Este már köd ül a tájon,
színes levél hull csendesen,
egy mély hang messze száll,
és visszhangzik a hegyeken.

Szarvasbika szól az éjben,
koronás fejét büszkén tartja,
a rengeteg sötét mélyén,
szerelmét hangosan hívja.

Felel neki a sűrű erdő,
egy másik bika hangján szól,
két büszke ősi lélek
már vívja harcát távolról.

Hirtelen megjelennek,
agancs csillan holdfényben,
szívünk együtt dobban velük
a kis tisztás csendjében.

Az öreg átadja hatalmát,
miközben pirkad a láthatár,
hangjuk még zeng a fák közt,
és minden zugot körbejár.

Így búcsúzik a nyár,
vad szerelemmel, szabadon,
szarvasok búcsúztatják
a ködbe burkolt hajnalon.

TM