Van úgy, hogy elfárad a szív,
nem kérdez, csendben sír,
nem magát törte össze,
az élet rakott követ kőre.

Volt benne hit és akarat,
sok eltemetett pillanat,
mosolyt adott, bárhogy fájt,
és továbbment, senkire nem várt.

Megtanulta, lehet hazug a szó,
nem minden út sima és jó,
néha az erős is összeroskad,
ha a gondok összefolynak.

De ez nem mindig a vég,
repedt szívben is marad fény,
csak másképp dobog tovább,
megőrizve minden bánatát.

Ha egyszer csend lesz végre,
a fájdalom is elpihen benne,
nem lesz olyan, mint rég volt,
de erősebb lesz, mert harcolt.

TM