Eltört a szívem, csendben, hangtalan,
nem hallotta senki, csak én magam,
egy darab belőlem ott maradt veled,
de hiába keresem, nem találom a helyet.
Mosoly mögé bújik minden könnyem,
azt mondom, jól vagyok, de nem így érzem,
éjszaka, mikor minden elcsendesül,
a hiányod mellém fekszik, nem menekül.
Volt egy világ, mit ketten építettünk,
volt még hitünk, és volt miért élnünk,
aztán egy szó, egy könny, egy elfordulás,
és széthullott minden, mint egy régi állomás.
Nem haragszom rád, csak fáj ez a tett,
hogy ami örökké volt, egyszer vége lett,
a szívem még őriz minden régi percet,
bár tudja már, vissza nem hozhat téged.
Talán egyszer nem fáj ennyire,
talán a csend békét hoz szívemre,
de most összetörve, némán azt kívánom,
bárcsak ne kellett volna elveszítenem álmom.

TM