Az éjszaka végtelenjében
fáradtan csak lépkedek,
álmodtam egy jobb világot,
így most oda készülök.

Könnyű szívvel távozok,
csomag nélkül indulok,
nem kell vinnem semmit,
minden gondot itt hagyok.

A csillagok mosolyognak,
mintha sorba állnának,
a hold ezüstös fényében
új álmokkal várnának.

Nem tudom, mi van ott,
milyenek a hajnalok,
talán minden csendes,
és nem fájnak a tegnapok.

És ha egyszer visszanézek,
nem bánom, mit itt hagyok,
a szívemben megmaradnak
emlékeim, bárhol vagyok.

Ha eljön az új reggel,
és felébred a földi világ,
tán valaki éppen akkor
keresi a lábam nyomát.

Én már akkor ott sem leszek,
visszanézek nevetve,
nem érdekel többé semmi,
a csodát látom helyette.

TM