Léna ovis hittanra jár, ahol Erzsike néni a napokban Jézus első csodájáról, a kánai menyegzőről mesélt a gyerekeknek. Elmondta nekik, hogyan változtatta Jézus a vizet borrá, majd kiosztotta a feladatot, hogy mindenki színezze ki a történetben szereplő korsót. A gyerekek lelkesen dolgoztak. Először kiszínezték a korsót, aztán a lapozható képen kékre színezték a vizet, végül újabb lapozás után pirosra kellett volna színezni a bort. Léna is szépen, nagy gonddal csinálta a feladatot.
   Erzsike néni körbejárt, nézegette a kis műveket, ám amikor Léna lapjához ért, rögtön feltűnt neki valami. A korsó rendben volt, a víz gyönyörű kék lett, a bor azonban nem piros, hanem sárga színben pompázott. Erzsike néni megállt Léna mellett és kedvesen megkérdezte:
   - Léna, hát te miért sárgára színezted a bort? Nem pirosnak kellene lennie?
   A kislányom felnézett a hitoktatóra, és teljes természetességgel, mintha a világ legkézenfekvőbb dolgát magyarázná el, így válaszolt:
   - Azért, mert anya a piros bort nem szereti, csak a sárgát!
   Erzsike néni bizonyára nem erre a magyarázatra számított, amikor a kánai menyegző csodáját tanította a gyerekeknek. Léna viszont a maga négyéves bölcsességével megoldotta a kérdést. Minek pirosra színezni a bort, ha anya úgysem azt szereti?
   Ami a legszebb az egészben, hogy Lénának teljes mértékben igaza volt. Én ugyanis valóban kizárólag fehérbort iszok, abból is csakis az Irsai Olivért. Úgy látszik, a hittanórán Jézus első csodája mellett egy másik fontos igazság is helyet kapott. Miszerint: Léna már pontosan tudja, hogy a csoda az csoda, de hogy milyen színű legyen a bor, abba azért anyának is van beleszólása.
   Amikor aznap mentem Lénáért az oviba, Erzsike néni már várt rám. No nem azért, hogy bepanaszolja a kislányomat a bor színe miatt, éppen ellenkezőleg. Mosolyogva mesélte el a történteket, majd hozzátette, hogy mennyire szereti Lénát. Azt mondta, hogy az egész óvodában őt szereti a legjobban. Én pedig ott álltam, hallgattam, és arra gondoltam, hogy az én kis szőke, kék szemű kislányom már megint úgy lopta be magát valaki szívébe, hogy talán ő maga észre sem vette.

TM