Már minden tennivalóm elfogyott, gondoltam, sétálok egyet, így hát lementem a Balatonhoz. Ő egyedül volt, a part melletti padon ült, és a vizet nézte.
   - Jó napot! Leülhetek? - kérdeztem udvariasan.
   - Miért ne, ha van egy kis ideje rám!
Meglepődtem a válaszon, kissé nyersnek találtam, de próbáltam udvarias lenni.
   - Szép napunk volt nem?- fordultam felé.
   - Mindenki maga tudja, ha annak találta, akkor biztosan.
Ez egy olyan válasz volt, amin elgondolkodtam. Tényleg szép volt a mai napom? Csináltam valamit ami széppé tette? Hamarosan feljöttek a csillagok, a vízen a hold kezdte építeni aranyhídját. Nem volt kedvem mozdulni, úgy látszott ő sem siet sehová.
   - Meddig marad?- kérdeztem, mire felém fordulva visszakérdezett.
   -  Mit gondol?
   - Hát.. nyökögtem meglepődve, talán éjfélig?
Felnevetett.
   - Igen, eltalálta, de azután is maradok. 
   Próbáltam megérteni, és elhatároztam, kivárom az éjfélt, hogy megtudjam mi történik. Keveset beszéltünk, inkább én mondtam ezt-azt, ami eszembe jutott, ő hol bólogatott, hol hümmögött, véleménye nem igazán volt. Egyszer aztán felállt.
   - Akkor én megyek, itt az idő, és ekkor vettem észre, hogy valaki közeledik felénk.
   Felálltam, hogy elbúcsúzzak, de már csak a körvonalai voltak kivehetőek a sötétben. Mire visszanéztem, már újra ott ült a padon. Mosolygott, köszöntött, mint régi ismerőst. Most már tudtam, hogy kivel találkoztam.
   A Ma, vagy ahogy régen falun mondták, a Máma ült a padon, majd Tegnapként eltávozott, és úgy jött újra, mint a Holnap, hogy megint Ma legyen belőle.
   - Milyen lesz a napja? - kérdezte tőlem.
   - Ez egy fantasztikus nap lesz, feleltem, felejthetetlen, tartalmas és szép.
   - Helyes, legyen minden napja ilyen, hogy a Tegnap boldogan távozzon, a Holnap pedig reményekkel tele érkezzen.
   És ma úgy is ébredtem!

TM