Lassan csatatérré válik az élet.
Győztesek, vesztesek között, harcolni félek.
Lelkem elefántcsonttoronyba zárom,
de hidd el, nem vagyok magányos,
körülvesznek dallamok, emlékek, álmok.

Azt mondják, túl zárkózott vagyok.
Nem tudják, hogy számomra
a világegyetem ez a két szoba,
néhány ember az emberiség,
ha lehet, nem megyek sehova.

Gondolataimat dióhéjba zártam,
a válaszoktól már túl sokat fáztam.
Belső életemet oly kevesen értik,
az élet édességét a rossz hírek keserítik.

Itt a négy fal között halk zene szól, lágyan,
lehunyt szemem téged lát,
táncra kérsz, átölelsz,
lábad nyomába lép lábam.

Őrangyalom vigyázza léptemet,
jól ismeri élve bebalzsamozott lelkemet,
gyógyítja befelé vérző szívemet,
óvja békére vágyó életemet.
Együtt keressük a belső harmóniát,
amit az emberi életből ellopott a való világ.
A gyűlöletet, harci zajt kizárom,
ajtómon tábla: - NEM VAGYOK ITTHON! -

2026. október 16.

TM