Úgy hiányzik nekem
a messzeség,
karomba venném,
s ringatnám én.
Dúdolnék neki altató dalt,
szívem a szívén boldogan nyugodna.
Hiányzik nagyon a halk gitár szó,
mely oly szép,
magyar, igaz, való.
Hiányzik a messzeség,
mely hitet ad,
nem bánt, nem aláz,
szívem ha hozzábújik
a boldogság vár ránk.
Rideg a nappal,
s ha jő az éj
az árnyak megnőnek,
reszket a szív,
fáj a magány,
nélküled az élet mit ér.
Ezüstös holdsugár
az ablakon benéz,
simogatja arcom,
kicsim ne félj.
Izzadt testem kiállt,
merre vagy,
szívem téged vár szerelem virág.
Gyűrött lepedő reggel felsóhajt,
hosszú volt az éjj így álmatlan.
Csillog a harmat a fűszálak hegyén,
dereng az ég alja,
lassan a nap is kisüt ,
símogatja arcomat sugara.
Megnyugodhatna már
a megtépázott lelkem,
de nem tud,
a messzeség hiánya
lelkemen vad táncot rop.
Ég a szívem,
ó mennék én messzire,
de a lábam nem mozdul
ide van szegezve.
Remélem enged a rablánc,
s lelkem messzire szállhat.
A boldogság vár
a messzeségbe van zárva.

2023.03.03.