Néha hirtelen jön, és egy kicsit felpiszkál,
máskor settenkedik, pedig inkább aludnál.

Van, hogy rózsákat hoz, mint egy álom, körülvesz,
máskor földre teper, ó micsoda káosz ez!

Tettre sarkall, lábad lendül, kezed alatt alkotás,
aztán lehúz, munka várhat, jöjjön hát a naplopás!

Életkora ismeretlen, másodpercek gyermeke,
nem figyelsz rá, megbántódik, észrevétlen pottyan le.

Máskor, mint egy hűséges eb, az utadon elkísér,
sok-sok évig veled marad, mielőtt nyugodni tér.

Kérdésekre választ ő ad, ha figyelsz rá, jól teszed,
döntés előtt, mérlegelve, tanácsot ad teneked.

De mit ő súg, ne hidd el mind, mert oly sokszor nem igaz,
lángra lobbant, álmodozol, kevés akkor a vigasz.

Máskor haragot kelt bennünk, nyugalmunkat elveszi,
messze visz a belső csendtől, szívünket megtéveszti.

Van, hogy szavakat keresünk, és ő csendben kinevet,
és a szót majd odasúgja, mikor nem is kell neked.

Életünket elkíséri százmillió fajtája,
nem mindegy, hogy a szeretet, vagy gyűlölet táplálja.

Megtanít beszélni, ’s aranyan hallgatni,
Tenni-venni, de ha az kell, mozdulatlan szobornak megmaradni.

Mosdasd meg őt szeretetben, és engedd letisztulni.

Láthatatlan, mégis tudod, ott van mindig benned,
hallgass rá, és figyeld meg jól, mit mond a szívednek!

Mondhatnám még, de a versnek íme itt a vége,
Örülök, hogy kitaláltad:
A GONDOLAT volt a megfejtése.

2026. október 26.