Földi életednek vége,
harminc éve nem vagy velem,
fájón felnézek az égre,
tudom ott vagy a mennyekben.

Ülök a kerti kispadon,
magam ősztündérnek érzem,
testemen a varázslatom,
a sok évi őszi képpel.

A milliónyi falevél,
rőt vörösen is azt jelzi,
múló időben is kell még,
szívvel, lélekkel szeretni.

Mit adhattam volna vajon ?
rózsa nyílt kertünk végében,
tűzpiros, szirma illatos,
,mélyen a kelyhébe nézek.

Fénnyel szövi nap melege,
hiába ősz már a hajam,
örök a lelkünk szerelme,
rózsát letépném, hogy adjam.
2026. 10, 15.