Még szép, verőfényes az őszi, kék ég
és iszom a langyos, párás szeleket,
mögöttem félhomály, előttem kétség,
szaporodnak bennem a fagyok, telek.
Mindenre emlékszem és nem feledek,
viharok feszítik rongyos vitorlám,
szavakkal ostromlom a néma eget,
repdesek magamban képzelet szárnyán.
A múltat kérdem, a jövőt fürkészem
jelenem gödréből, sötét bugyrából,
Istenem, mi lesz velünk és énvelem,
ha az idő egyszer végleg ránk számol.
Egyedül ballagok örök avarban,
semmi zizeg, nem sziszeg átok, szitok,
talán mindig is e csendet akartam,
nem lesznek szerelmek, álnok barátok.
És lehet, hogy akkor magamra lelek
majd ott, a végtelen üres küszöbén,
elmesélik nekem kedves istenek,
ki voltam és mi lehettem volna én.

2014. aug. 26.