Hosszabb már a nappal, rövidül az élet,
az örök sötéttől miért, hogy nem félek,
egyre több az évem, kevesebb a fogam,
ezt tette velem a lusta időfolyam.
Hiába ellene szorgalom akarat,
mert magával sodor, és mindent elragad,
kimossa belőlem az erőt, szépséget,
hosszabb már a nappal rövidül az élet.
És nem áll néki ellent se zsilip, se gát,
hullámok hordozzák az elmúlás szagát,
messze az Ararát, kikötőnk köd mögött,
a hajós, révész a pénzzel megszökött.
Mint csepp a tengerben a pillanat marad,
illúzió, meg az pár csip-csup feladat,
egykor célokat és távlatokat adott,
majd partokra vetett fiatalt és aggot.
Átcsapott felettünk most még egy kurta év,
de szikra izzik bennünk, és lángol a hév,
tákolt tutaj, bárka, utolsó szalmaszál,
míg él az ember, e folyamnak ellenáll.

2014. 12. 31.