Ildikónak
Parádon jártam, láttam
mély bánatban,
a szétherdált üveggyárakat
menteni már nem lehet.
A szívekben még ott él a dühös jelen
-forró hutákat őriz a régi szeretet...
Üvegmetszést éltet a közeli múlt,
kelyhek öble szív-meleget ringat,
a megmentett, piciny hutákban
folyékony üveg csillog, mint a csillag.
Az öreg üvegfúvó arcára szaladt a mosoly,
amikor arra kértem, készítsen kristály-
kelyhet hulló könnyeidnek. Ősz fejével
biccentett, és dúdolni kezdett. Keze ütemével
formázta, vágta a törékeny kristályt,
és a vonuló esti ég
bíbor színére festette.
Benne pihent a messzeség,
amelyben a pillanatok mindent láttak -
együtt örültünk az alkotásnak.
Kiabáló bánat minden veszteség,
emlékszem, tegnap még itt állt,
mint azok a szétzúzott régi gyárak...
Könyveim mellé tettem, de elveszett,
és úgy bánt, mert nem tudom, ha sírsz,
nem tudom fölfogni
gyémántgyöngy könnyedet.
Salgótarján, 2015. július 23.