Őstenger párás melegéből,
ködös ismeretlenségből,
az első, egysejtű szűztől indult--
nem kérkedve ugyan, de elindult
millió éves, életkísérő útján.
Azóta él a kíváncsi napsugarán,
illatos szélben fürdik, esőben,
megbújik a bodros felhőben,
sejtek osztódó pillanatában él,
töretlenül folyamatos úton kísér,
de mindég ott van a kezdés viharában!
Él az eloldott hangban, a száj udvarában...
Az üzenetekben kötetlenül ott van,
és a szívdobogásban is születik dallam.
Izgat a szerelmes szavakban
a dallam, lapul könnyezésben,
szárnyal zümmögésben--
lepkeröppenésben,
a születő hajnalokban is ott van.
...az édes szeretkezések pillanataiban,
vér áramlásában is hang van,
s a született gyermek első hangjában is dal van.
--Lábad elé hulló levélzizzenésben,
érzed az ütemes elmenésben,
harmatos fű kardos hegyén,
amikor a csepp gömbjén hintázik a fény,
vagy koponyád barlangjába zárva
duruzsol egy-egy dal öröme, magánya, vágya.
Figyelheted, minden fogalomban,
mindég új életet kér az újabb dallam:
születnie kell, hol hangosan, hol halkan,
az írók, a zeneköltők, a hallhatatlan
üzenők lelkében él -- örök időbe vésve
a kicsendülő élet hangja, dala, zenéje.