Tegnap még borzalmaktól volt hangos a világ…
Nem vágytam kilépni, békés volt kis szobánk.
Madárfütty csalogatott; burukk , burukk– szól rá,
Csivít-csivít; nyitni kék, pitypalatty és zenél a táj.
A hóvirág, a gólyahír, s bimbóztak a rügyek…
Lelkem telve reménységgel, a tavasz közeleg.
Felejtem a borzalmakat, és béke leng felém.
Nap küldi a sugarait, s borúból derül a fény…
Az nem lehet, hogy a gonoszság birtokolja itt,
A szívünk,s lelkünk vágyait,ha újra zeng, bennünk a hit.
Ha újra szól, s hív a kikelet, felderíti méla lelkemet.
Nem félek már… érzem, a borzalmaknak vége lesz.
Ember! Ne félj! Akarj jobb lenni,
s ne engedd, éljen hited!
Keresd a fényt, a szépet nézd;
a madárdal, a kinyílt virág.
A felébredés vár ránk, a szeretetnek
élni kell, így lesz jó világ!
Értünk van minden, csak
észre kell venni … értünk a tavasz.
Értünk a szépség, amit Isten adott;
a bűnhődés is utat mutat.
A vakság, csak a lélekben létezik.
A gyűlölet is abból fakad
Amint az ár visszatér medrébe,
a lerombolt házakból is haza lesz, hiheted.
Háborúk után is itt a béke, a
lelki vakságból is felébred a félrevezetett.
Szorgos kezek, otthonukba vágyók
rájönnek majd, hogy építeni kell!
Haza csakis házuk lehet, az otthon,
hol születtek, ha elhallgatnak a fegyverek.
Átéltük milliók, és az új milliók
otthont foglalni nem tudnak soha már…!
Haza csak egy van, hiába foglalnak,
idegen földön nem terem nekik virág.
A fény sem lehet övék, mit ígértek
hitetlen pénzesek vélt vagyonért!
Hazaárulók csak koldust kaphatnak,
kik gyermeket nem akartak maguk.
Mit látnak ők égi jelből? A pénzből
nem vehető több ország népe sem.
Kezeik ha építeni nem képesek,
munkás kezek itt sem lehetnek….
A MAMMON nem lehet istene senkinek,
ha lelke nincs, Istene sem lehet!
Idegen földre csalni, világukat lerombolni,
meghívni országukba,
Hol másképp süt a nap, meleg hazából
idegen földön ázva, fázva,
Krisztust sem ismerve,primitív lévén
mindent elhívén jólétre vágyva.
Milyen élet várhat az idegenekre?
Terror azokra, kik befogadták...
Legyünk irgalmasok? Ők sem azok,
csak hazudják; majd lesznek rabszolgák…
A tavasz a madárszó, patakok csörgedezése,
a nyár gyümölcse a miénk.
Értelem fénye, az élet zenéje
felébred bennünk; tegyünk is ezért!
Nyírbogdány, 2016. május 3.