Most ragyogó nyár van, és virul a világ,
Az ózonlyuk épp melanómát ásít rád.
Nem kell apostolok intő szava, jóslat,
Mert már minden jel csak egy irányba mutat.
Elértünk már messze, a tűréshatárig,
Csak ez az egy Földünk maradt, és nincs másik.
Rengések, viharok, járvány és tengerár
Vakon keres fészket a megvakult madár. 
Épülnek a legújabb bábeli tornyok,
Habzsolja a tőke, amit Isten adott.
Fogy az oxigén, erdő piszkos-kék az ég,
Visszafordíthatatlan közeleg a vég.
Nincs, ki építene valamiből bárkát,
Ember milliárdok hiába is várják.
Energiát keresünk, járható utat
Ontják tovább mérgük a mély olajkutak.
Leomlottak Jerikó, Róma falai
Barbárok hadai jönnek, mint valami
Sötét árnyék, végzet sikolyát hallani.
Hiába feszítesz kerítést és drótot,
Bennünk elrejtve az önpusztító kódok.
Rég hajt minket ez az ősi, gyilkos hajlam,
A hatalomvágy már megállíthatatlan.
De nem vagyok borúlátó, pesszimista,
Süt a Nap, rózsaszín a virág és lila.
A töretlen fejlődés most felfelé lejt,
Rákot burjánzik bennünk sunyin pár sejt.
Gyártsátok, vegyétek, vigyétek, egyétek,
Bár használhatatlan, az étek is méreg.
Szeretethiány, gyűlölet, harag, közöny,
Csak haszon, nyereség, utánunk vízözön.
Nem csak tíz csapás, ma végtelen a lista,
De nem törhet meg, maradok optimista.
Fortyognak vulkánok, omlanak a hegyek,
Kimenti a lelked kegyelmes Istened.

2016. 08. 02.