Kitekintek az ablakon,
Mellettem ül két kis kutyám.
Fázik a tél, fázik nagyon,
A fácán is búvik sután.
De a kályha melegénél,
Ott van a jó, ilyen tájba’.
Egy-két dolgot elmesélnék,
Ráérősen, tavaszt várva.
Néhány vers jön, leírom hát,
Ne múljon a tél hiába.
Bolond költő, váltig mondják…
Igen, néha ennyi járja.
Mit bánom én, hogyha százszor,
S ezerszer is rám kiáltják,
Hogyha versem szerte, bárhol,
Mint a napfényt úgy imádják!
Hideg a tél, mégse fázom,
Hiszen lelkem, mint a vulkán,
Bárha ülök nagy magányon:
Bolond költők, bolond jussán.
Rácz Endre ©
2016 12. 06. Szerep