Sorstöredékek

Andrej átváltozása

  A minap egy orosz filmet láttam a tévében, ami egy nyomorúságos, szibériai faluban játszódik. Itt él, dolgozik Andrej, mint vadőr várandós feleségével, kisfiával és demens apósával. Egy nap a Tajgán tűzharcba keveredik az orvvadászokkal, akiket ártalmatlanná tesz, de ő maga is könnyebben megsebesül. Kórházba kerül, ahol a vizsgálatok során kiderül, rákja van, az orvosok két hónapot adnak neki. Otthon felkészíti a feleségét az elkerülhetetlenre, beletörődve sorsába tovább járja az erdőt, ahol találkozik a félnótás, gombaszedő asszonnyal, aki pénzzel tartozik neki. – Most nagyon kell a pénz a temetésre, bábuska, mert meghalok,- szólítja meg az anyót. Az nagyot nevetve mondja neki,- hol van már az a pénz, Andrjuska, elköltöttem mindet vodkára, de helyette mesélek neked. Volt az egyik háznál egy szép hófehér, kövér gúnár, a gazdaasszony kinézte hétvégi ebédre. A gúnár érezte a vég közeledtét, ezért, hogy becsapja a halált, belehentergett a porba, sárba. Így olyan szürke és észrevétlen lett, mint többi liba. Azon a hétvégén nem ő lett az ebéd, hanem egy másik liba. Ezt tudtam adni neked most pénz helyett..-
    A vadőr hazament, nem szólt senkinek, de attól a naptól kezdve női ruhában járt, kifestette a száját, szemét, szalmából melleket tömött, felvett egy válltáskát tele szépítőszerekkel, hogy becsapja a halált, és várta, mi történik. Hiába faggatták, miért tesz ezt, néma maradt, nehogy a halál kiismerje a tervét. A család és a falu először a betegségének tudta be, majd szégyellte ezt a fura átváltoztatást. Mikor meg akarták lincselni, az apósa vadászpuskával zavarta szét a tömeget, egyedül ő állt ki mellette.  A megvetés elől végül kimenekült az erdei faházába, bogyókon, gyökerek, gombán élt hetekig, hónapokig, forrásvizet ivott, és fagyoskodott a késő őszben. Egy alkalommal elvadult szénégetőkkel találkozott, akik még meg is erőszakolták. Ő csak várt, tűrte a magányt, a szenvedést, észre sem vette, hogy hosszú hónapok teltek el. Aztán rádöbbent, hogy az idejének már rég le kellett volna járni. Felkerekedett, és bement a városba, hogy kórházban megvizsgáltassa újból magát. Az orvos megdöbbenve, értetlenkedve állapította meg, hogy felvételen nincs tumor. Andrej haladékot kapott.

  A diagnózisok

    Úgy tíz éve történt, hogy egy januári napon átautóztunk a feleségemmel Balatonboglárra a fazekashoz, közeledett a születésnapja, és ajándékot akartam venni neki. Visszaúton Fonyód előtt igazoltattak a rendőrök. Kiderült, hogy rég lejárt a jogosítványom, és elfelejtettem meghosszabbíttatni. Épp arra autózott a fonyódi rendőrkapitány is, mikor meghallotta, mi a bűnöm, - nem bántsátok nagyon a Pista bácsit,- vetette oda, majd elhajtott. Ötezer forintra megbüntettek, a feleségemet átültették a volán mellé, és engem bezavartak a háziorvoshoz, hogy intézzem el a jogosítványomat. A nálam jóval fiatalabb háziorvos, aki azóta már váratlanul elhunyt, a szükséges vizsgálatok után elküldött tüdőröntgenre is. Gyanútlanul mentem vizsgálatra, és a felvétel után nyugodtam vártam az eredményre nem sejtve, hogy ott kezdődött el a negyed évig tartó kálváriám.

     Sápadt arccal adta a kezembe az asszisztensnő a leletet. –Mezei úr, az ön tüdején találtunk egy foltot,- közölte velem. Tudtam, mit jelent ez, pár hónapja halt meg egy közeli ismerősöm tüdőrákban. Később kaptam egy beutalót a marcali tüdőgondozóba, de csak három hét múlva jutottam el oda a téli hóviharok és hófúvások miatt. Ott megerősítették a korábbi gyanút, és kaptam egy újabb beutalót Kaposvárra MR vizsgálatra három hónapos előjegyzéssel. Szép tavaszom lesz, gondoltam. Hogy levezessem a feszültséget, és eltereljem a rossz gondolatokat, verseket kezdtem írni. Korábban is írogattam, de ekkor bele feledkeztem az írásba. Közben egy kedves ismerősöm révén kapcsolatot teremtettünk egy tüdőgyógyász főorvossal, aki szintén sokallta a várakozási időt. Két hétre rá kaptam új időpontot, az MR nem mutatott ki foltot a tüdőmön. A főorvos is csodálkozott. –A folt egy korábban lezajlott tüdőgyulladás maradványa lehetett, amit ön észre sem vett, de mára eloszlott,- ismertette a legújabb feltételezést. A biztonság kedvéért azért még javasolt egy tüdőtükrözést, és kaptam még egy beutalót három hetes eltolódással.     

Aki kap haladékot, és aki nem kap…

  És eljött a bronchoskopia napja is. A vizsgáló ajtaja előtt ültem, egy idősebb úr könnyes szemel jött ki, és a lánya nyakába borult, aki sírva fakadt. Elképzeltem, mi történhetett benn, és mit mondtak neki. Én következtem, negyed órás fuldoklás és kábulat után nem bírtam felállni. A barátságos, energikus főorvos a széken marasztalt, látta, szédülök. Hogy elüsse a lábadozás idejét, szóba elegyedett velem. - Negatív a vizsgálat eredménye,- mondta mosolyogva. –Akkor haladékot kaptam. -  - Igen.- Mikor megtudta, hogy irodalom-történelem tanár vagyok, felhozott pár példát a nagyok közül, valamint a rák és a dohányzás kapcsolatáról. Egymást váltva soroltuk a neveket: Kosztolányi nyelvrák, Babits gégerák, Freud ajakrák.. Én megemlítettem Fodor András Kossuth díjas költőt is, a Balaton szerelmesét, aki nem dohányozott, és kedvenc helyén, a fonyódi strandon kapott szívinfarktust, valamint Kepes Andrást, ő húsz éve volt rákos, de haladékot kapott, akár csak egy kedves barátom, Varga László. Ő vállat vont, és kedvesen elköszönt tőlem úgy negyed óra múlva.
     Beültem az autómba, letaglózva, egyben megkönnyebbülve meredtem magam elé, és rágyújtottam a pipámra. Mi történt velem a mögöttem lévő hónapokban, az elmúlt egy órában, és miért? A mesékben, csodákban nem hiszek, vannak téves diagnózisok, hasznos terápiák, fontos az egészséges életmód, a genetika, de nem biztosíték, na meg ott a szerencse.

 Ezt a kis, naiv, orosz filmet látva tört fel most újra az emlék bennem. Nem henteregtem porba, mint a falu libája Szibériában, nem öltöztem nőnek, mint Andrej a vadőr, de pár álarcot én is magamra öltöttem, miközben végig én maradtam. Voltam csónakos, vízi mentős, csapos, rakodó munkás, főiskolás, egyetemista, könyvtáros, voltam tanár, kempingvezető, újságíró, néha egyszerre három, néha külön-külön. Nyugdíjasan sok nyáron át egy balatoni gyermektábort vezettem. Voltam befelé forduló, kitárulkozó, merész és megalkuvó, lusta és szorgalmas, bizakodó és letört… Mennyi szerep egy látszólag eseménytelen életben. Többször voltam életveszélyes helyzetben, vagy súlyosan beteg, de lehet, a halál valamilyen magasabb szinten keresett, és ott nem talált rám. Most egy kisnyugdíjas remete szerepébe szorultam, egyre kisebb a mozgástér, de néha felveszem a fűnyíró, favágó napszámos maszkját, máskor meg esszé és versíró szerepben tetszelgek. Nem akarok már becsapni senkit, ŐT sem, de megtévesztésnek sem rossz. Egyszer úgyis kiderül, hogy ki és mi vagyok, voltam, és hol. Akkor majd nem téved a diagnózis, és nem lesz halasztás.

Rumi, perzsa bölcs a XIII. században mondta. „Tegnapelőtt fiatal voltam, meg akartam változtatni a világot, tegnapra okos lettem, meg akartam változtatni önmagam, öregebben, bölcsebben rá jöttem, mindkettő lehetetlen.”

2021. május 24.        Mezei István