.ott ültünk egymás mellett, -kizárva a külvilágot- olyan közel, hogy egy kis mozdulat és megtörténik.
Néztem az arcát, homlokába hulló tincseit...
Az örökkévalóságig tudnám nézni, annyira szép, igen. Telhetetlen vagyok, mert ő azzá tesz.
Felém fordult, mostmár teljesen. Először ő is az arcomat kutatta, mintha most látná először, de szeme végül találkozott az enyémmel... Milyen szép, mennyire tökéletes!
Mint két mágnes...totálisan csak egymást akarják..., hogy érintkezzenek.
Ilyenkor nincs helye észszerű vagy logikus gondolkozásnak, ne adj isten ellenkezésnek!
Csak a vágy van, semmi más nem létezik. A beteljesülés előtti néhány pillanat.
Izgalommal teli várakozás, mely remegő gyönyörként járja át minden egyes porcikádat.
Arcunk összeért. Forró! De milyen jó...
Néhány centi és az ajka...
Finonam megpusziltam az arcát. Kicsit eltávolodott, hogy a szemembe nézhessen. Teljes egészében lángba borult.
Elnyílt ajkamat nézte és lassan közeledett.
Az ő szája is elnyílt, egy levegőt lélegeztünk.
Még néhány milliméter..
-Gergő! -szólt a tanár, mire szétrebbentünk.
Ó hogy az a..!!!
Azért ezen muszály volt mosolyogni.
Amíg a tanárnő elfordult, Gergő gyorsan felémfordult és megpuszilt a szám mellett.
Felébredtem.
Hát persze, már megint...
Gergő kisfiú, mit foglalkozzam vele komolyabban?
Azért ez is jobb mint a semmi.
Maradnak az álmok
...és a vágyakozás