-Milyen szemei vannak már annak a fiúnak? - kérdezi tőlem a barátnőm, miközben állunk a tömegben.
-Gyönyörű, világítóan kékek a  szemei, de hékás!, ő az enyém! - mondom neki nevetve, de annál komolyabban.

Egy szalagavató bulin vagyunk. Éppen Bálint beszélt a mikrofonba, mikor odaértünk.  Nem tudom egyértelműen megmondani, hogy mi van közöttünk, mert nem járunk együtt (még), de nagyon kedveljük egymást és azt hiszem a kémia is működik kettőnk között.

Erre a bulira is ő hívott meg és mondta, hogy nyugodtan hozzam el egy barátnőmet is, nehogy egy percig egyedül érezzem magam.

Szóval csak állt a színpadon és beszélt. Elmondta, hogy milyen hálás az osztálytársainak az elmúlt évekért és, hogy szuper volt velük.
Lenyűgözően beszélt.. volt benne valami... Kicsit sem izgult, vagy nem mutatta. Olyan intelligens és egyszerűen szuper szimpatikus volt. Ha eddig nem estem volna bele, most megtörtént volna.
Mikor észrevett a tömegben, halványan elmosolyodott majd folytatta a beszédét.

Kicsit később:
A bulinak már vége volt, mindenki szállingózott haza, de én még nem tudtam vele egy szót sem váltani, mert annyira lefoglalták a barátai.
Én épp Henivel, a barátnőmmel beszéltem, mikor megláttam, hogy felénk jön. Heni rögtön el is ment azzal az ürüggyel, hogy hoz még italt.
-Szia Panni! De örülök, hogy végül eljöttél! -mondta fülig érő szájjal és habozás nélkül átölelt, majd a fülembe súgta:
-Neharagudj, hogy csak most jöttem ide, de mostanra tudtam elszabadulni a többiektől.
Megborzongtam ahogy megéreztem forró lehelletét a bőrömön majd mosolyogva csak annyit mondtam:
-Semmi gond. A haverjaid elszórakoztattak minket helyetted is.
-Ja, azt láttam - mondta kicsit komorabban. -
- Nincs kedved sétálni egyet?
- De, persze menjünk.
Elindultunk kifelé abból a nagy teremből. Egy ideig szótlanul sétáltunk egymás mellett majd mikor megláttunk egy padot, leültünk.
Bálint komolyan és fürkészve nézett rám, mintha próbálna valamit kiolvasni a tekintetemből.
- Panni én gondolkoztam... Mi lenne ha elmennénk együtt?
Nem akartam hinni a fülemnek.
- Csak néhány hétre. Nyaralani valahova. Ahová csak szeretnéd.
Kikerekedett szemmel hallgattam és még mindig nem hittem el amit mond.
- Micsoda? Nyaralni együtt? A szüleim nem engednék meg. Nem engednének el.
- Nem kell nekik szólni! Titokban mennénk el.
- Elszöknénk? De...anyuék nagyon kiborulnának és... nem is tudom mit mondjak...
Az ötlet nagyon csábító volt, sőt! Még annál is jobb. Ugyanakkor éppen annyira abszurd is. Megszökni? Mégis hova? Miért? Miből?
- Kérlek Panni...
Bálint szemében egyértelműen kétségbeesés csillant. Annyira reményvesztettnek tűnt.Hogy miért azt nem tudom, de akkor csak az számított, hogy enyhítsem a fájdalmát.
- Gyere, gyere ide... kinyújtottam a karom felé és ő habozás nélkül megölelt.
Istenem az az ölelés! Engem még soha senki  nem ölelt meg így!
Egy milliméter szabad hely sem maradt közöttünk.
Éreztem a testének melegét és én teljesen feloldódtam benne...
A fejét a nyakamba fúrta ahogyan én is. Mélyen beszívtam az illatát és titokban a szívembe zártam, hogy soha ne felejtsem el.
És így, egymásba kapaszkodva már minden jobb volt...sokkal jobb...