Impresszum

A magyarero.hu weboldal a Kárpát-Medencei Újságírók Egyesületének Irodalmi honlapja.

Gyöngyösi Zsuzsa
  főszerkesztő, Főadmin
  
(30) 525 6745
Soltész Irén
  szerkesztő
Takács Mária
  szerkesztő/admin
Polonkai Attila
Hollósi-Simon István

  webadmin

Kiadványok




















































































 

Jelenlegi hely

Anyó pampuskája

Adalberto
Adalberto képe

     Egyszer nagyon régen, amikor még öregapám is aprócska legényke volt az a hír járta, hogy a falu szélén lakott egy öreg anyóka és minden nap finom pampuskát sütött. Ez bizony így volt igaz. Hét határban ismert volt és kedvelték a pampuskáját. Állítólag még a király is megkóstolta, és evett belőle. Ebből lett a baj. Ugyanis ezentúl a király nem volt hajlandó mást enni ebédre, mint ezt. Megparancsolta, hogy az öregasszonyt hozzák azonnal a várába, és csak neki süsse ezt a finom eledelt.
    Az anyó beköltözött a várba. Egy kényelmes lakrészt kapott közel a konyhához, ahol volt egy nagy tűzhely. Itt aztán lehetett sütögetni vidáman a pampuskát. Örült a király a szerencséjének, és büszkén dicsekedett el vele a vendégeinek. Ha úgy hozta a kedve, akkor meg is kínálta őket. Természetesen azoknak is nagyon ízlett és nem győztek betelni a finomsággal. Ették, ették egészen addig, míg majdnem kihasadt a hasuk. Anyó alig bírta sütni a sok pampuskát. Öreg volt és már lábai is fájtak.
    Egyre több vendég jött a várba, hogy megkóstolja. A hatalmas ebédlőben talán száz magas rangú uraság is ült a hosszú, tölgyfa asztal körül és türelmetlenül várta, hogy a szolgák, mit raknak elébük. Anyó akárhogy is iparkodott nem tudta kielégíteni a sok vendéget.
– Fenséges királyom, hiába igyekszem, ennél több pampuskát nem tudok sütni. Mondja meg a vendégeknek, jöjjenek vissza holnap! Addig sütök elegendőt – mondta anyó.
Nem tetszett ez a királynak. Iszonyatos haragra gerjedt.
-Ha nem teljesíted parancsomat, karóba húzatlak – utasította a király az öregasszonyt. – Nem tűröm el, hogy ellent mondj. Azonnal állj neki, és süss vendégeimnek pampuskát!
Szegény anyó nagyon elkeseredett, de nem tehetett mást nekiállt pampuskát sütni. Egyszerre hét serpenyőt forgatott a kezében. Akárhogy is sietett minden vendég elé nem került belőle. Ez még jobban feldühítette a királyt. Magához hívatta az öregasszonyt, és mondta neki:
– Ha csak egy vendégem is késve kapja meg a pampuskát, fejedet vetetem. Igyekezz, mire hármat számolok, az asztalon legyen!
Anyó szomorúan visszaballagott a konyhába és keservesen sírt.
– Miért sírsz, anyó? – hallotta egyszer csak, de nem tudta, ki szólította meg.
Körbenézett a konyhában. Rajta kívül nem volt ott senki.  Kicsit várt majd újból hallotta:
– Miért sírsz, anyó?
Azt hitte, hogy az ördögök tréfálkoznak vele, vagy a félelemtől meghibbant.
– Ki szólt hozzám? – kérdezte félénken.
– Én vagyok a serpenyőben a pampuska – mondta az előbbi hang vidáman.
Anyó a serpenyőre nézett és ott valóban ficánkolt egy már majdnem kész pampuska.
– Mindjárt elkészülök. Akkor vegyél ki a serpenyőből és réztálcán vigyél az étkezőbe! Meglásd, jóllakatom a király minden vendégét!
– Mit gondolsz, te egymagad elég leszel annyi embernek? Rengeteg éhes száj várakozik a hosszú asztalnál. Ha százan lennétek most itt pampuskák, akkor is kevesen lennétek – mondta anyó és tovább pityergett.
A pampuska nem hagyta magát.
– Ez ne legyen a te gondod! Ezért, ne fájjon a fejed! Csak vigyél gyorsan az étkezőbe, és meglásd, minden a legnagyobb rendjén lesz!
Az öregasszony hitte is meg nem is, amit a pampuska mondott. Amikor jól megsült a forró zsírban, tálcára rakta és vitte szaporán a király elé.
A király elképedve látta a tálcán egyedül árválkodó pampuskát. Azt hitte, hogy az anyó a bolondját járatja vele.
– Ezzel az eggyel lakassam jól a vendégeimet? – kérdezte villogó szemekkel? – Hiszen ennyi még egy gyermeknek sem lenne elég.
Anyó éppen menteni próbálta a menthetetlent, amikor a pampuska eltűnt a tálcáról és, mit a szélvész egyik tányérról a másikra ugrott. A vendégek azt látták, hogy tányérjuk megtelik pampuskával, és nekiláthatnak falatozni.
Mindenki elégedetten nyalogatta a szája szélét befalva az összes finomságot.
– Még sohasem ettünk ilyen jó pampuskát – mondogatták dicsérve az öregasszony munkáját.
A király nem értette, hogyan történhetett meg ez a csoda? Szerette volna megtudni az igazságot. Valójában anyó sem értette, mi történt. Csak hümmögött, amikor a király kérdezgette:
– Mi volt ez a varázslat, anyó?
– Nem tudom, fenséges királyom – válaszolta.
A felelet a királyt nem elégítette ki. Még több pampuskát akart.
Következő alkalommal ezer vendéget hívott a várba. Mindenki türelmetlenül várta a finom eledelt. Anyó annyira megijedt, hogy reszketve állt neki a sütésnek. Alighogy az első pampuskát sütni kezdte, az ugrott egy nagyot a serpenyőben és mondta:
– Készen is vagyunk. Vihetsz a király és a vendégek elé!– Hogyan vihetnélek, amikor legalább ezer éhes száj várja a pampuskát. A király karóba húzat, ha meglátja, hogy csak egy pampuska árválkodik a tálcán.
A serpenyőben lévő pampuska addig – addig beszélt, míg anyó újból engedett, és egy ezüsttálcán vitte az nagy étkezőbe. A vendégek mindjárt felszisszentek, meglátván az egyetlen egy pampuskát. A király is mérgesen meresztgette szemeit az öregasszonyra. Már mondani akarta, hogy ezért bizony meglakol, amikor a pampuska leugrott a tálcáról és vidám szaladgálásba kezdett. Egy – kettőre megtöltötte a vendégek előtt lévő tányérokat. A jelenlevők álla leesett a csodálkozástól. Hirtelenjében olyan sok pampuska lett előttük, hogy akárhogy is igyekeztek nem bírták megenni. Végül még a vár kutyái is pampuskát falatoztak.
    A király ördöngösséget sejtett a dologban. Elhatározta, hogy kilesi anyó titkát, és utánajár, miképpen lehetséges ez a csoda.  Pár nap elteltével a király kihirdettette, meghívja várába országa összes alattvalóját pampuskaevésre. Mindenki annyit ehet, amennyit csak bír. Ha úgy hozza a kedvük, akkor még haza is vihetnek belőle.
    Nagy volt az öröm a népek körében. Azt gondolták, hogy királyuk, aki máskülönben állandóan sanyargatta őket, megjavult, és ezentúl mindenki nagy boldogságban és gazdagságban fog élni. Többé nem kell szenvedniük, és talán még adójuk is kevesebb lesz. Tódultak is az emberek a várba. Olyan sokan lettek, hogy majdnem kirúgták a vár falait. Amerre csak a szem ellátott, mindenhol hosszú asztalok mellett vendégek ültek és várták a pampuskát.
– Na, anyó most mutasd meg, mit tudsz! Süss vendégeimnek annyi pampuskát, amivel mindenki jól lakik. De vigyázz, ha csak egy pulyának is nem jut, holnap reggel karóban fogsz csücsülni.
Anyó már sírni sem tudott, annyira bánatos volt. Bement a konyhába, és leült a kisszékre. Neki sem állt a sütésnek. Ennyi embernek képtelenség pampuskát sütni. Inkább húzzák karóba, legalább megszabadul a gonosz királytól. A serpenyőben nem forrt a zsír, a kamrából nem került elő a liszt, és ami kell a sütéshez. Ennek ellenére egyszer csak valahonnét előgurult a pampuska, és mint mindig most is vigasztalta az anyót.
– Munkára fel! Várják a népek a pampuskádat. Nézz csak ki az ablakon, milyen éhesek már!
Közben a király lelopózott a konyhába és leskelődött, hogy vajon, mi fog történni. Meglátván a pampuskát berontott, és mondta:
– Jól sejtettem, hogy az ördöggel cimborálsz, vénasszony. Most kitudódott, ki süti a pampuskát. Nem úszod meg a karóba húzást. Azonnal hívatom is a hóhért, és itt a sokadalom előtt bevégeztetik a sorsod.
– Nem úgy van ám, hékás! – ugrott egy nagyot a pampuska, és a király előtt termett. – Emlékezzen csak vissza, fenség. Sok – sok évvel ezelőtt volt fenségednek egy kis kuktája, ami minden reggel felszolgálta kegyednek a tejeskávéját. Egyik reggel elaludtam, mert előzőnap kora reggeltől késő estig robotoltatott a konyhában pihenés nélkül. Az volt a büntetésem, hogy a vár varázslójával pampuskává változtatott. A varázslat úgy szólt, egészen addig kell így élnem, amíg a várban össze nem sereglik annyi ember, hogy mindenki lássa, amit eddig is tudtak, fenséged milyen gonosz ember.
Alighogy ezt kimondta a pampuskából egy szép dalia lett.
A király csak hüledezett, és mindenfélét ígérgetett, hogy csak bocsásson meg neki. Ha kell, akkor ő is segít pampuskát sütni.
– Nem kell az ön segítsége. Jóllakatjuk ketten is az ország népét. Dehogy lássa, milyen jó emberek vagyunk, megengedjük, hogy elhordja az irháját.
A gonosz király nem tehetett mást szedte a cókmókját és elsomfordált a várból.
Egyszer csak hallották a konyhában:
– Pampuskát akarunk! Pampuskát akarunk – kiabálták az emberek.
– Mi lesz most? – kérdezte riadtan anyó. – Hogyan tömjük be ennyi ember száját. Nincs az a liszt, serpenyő és tűzhely, hogy a teméntelen pampuskára várakozó sokadalmat jóllakassuk.
-Ne féljen, öreganyám! – mondta vidáman a kicsi kukta. – Süssön gyorsan egy pampuskát, tegye, aranytálcára a többit elrendezem!
Anyó nekilátott a sütéshez. Gyorsan el is készült. Aranytálcára tette, és mint az előzőkben is a pampuska villámgyorsan ugrálni kezdett bejárva a várakozók tányérját. Egy szempillanat alatt ott volt a meleg, ízletes pampuska.
Az emberek ujjongtak és nem győzték dicsérni az elkészítőjét.
Talán itt a mesénk véget is érhetne, ha az emberek nem vették volna észre, hogy eltűnt a királyuk. Igaz nem nagyon bánkódtak miatta. Nem csoda, hiszen sok rosszat okozott nekik. Állandóan sanyargatta a népét, és olyan magas adót vetett ki rájuk, hogy alig maradt valami, amiért kora reggeltől késő estig dolgoztak.
Egy ország azonban nem maradhat király nélkül. Ha ez kitudódna a szomszédos országok uralkodói seregeket indítanának ellenük, hogy leigázzák őket.
Sürgősen királyt kell választani az országnak. Ki legyen az? Senki sem tudta a választ. Igazából az egész környéken nem volt rá megfelelő ember. Egészen addig, míg az anyó azt nem találta mondani, hogy válasszák meg a kicsi kuktát! Ez mindenkinek nagyon tetszett. Senkinek sem volt ellenvetése ellene, és így még ott a helyszínen a kicsi kukta fejére illesztették a koronát.
Az emberek ezek után még kértek egy pampuskát, és amikor ezt is megették szépen hazamentek.
Itt a vége, fuss el véle! Aki nem hiszi, járjon utána!

Rovatok: 
Mese