Hol volt, hol nem volt, egy kicsinyke falu szélén élt egy öreg anyóka. Egész nap a háza előtt üldögélt a kispadon és nézte a járókelőket. Ha úgy hozta a kedve hosszasan elbeszélgetett az emberekkel.

Egyik nap egy fiatal lány ment el a háza előtt. Anyó barátságos hangon megszólította:

─ Hová, hová, aranyom?

A lány megállt, és szomorú hangon mondta:

─ Megyek munkát keresni, néne. Meghalt anyám, apám és otthon mindenem elfogyott. Talán valahol valahol felfogadnak szolgálónak, és lesz egy kis pénzem, amiből eltarthatom magamat. De sietek is tovább, mert hamarosan itt az este.

A lány indulni akart, de az anyóka megfogta a szoknyája szélét.

─ Ne menj tovább, lányom! – mondta. – Éppen egy ilyen szolgálót keresek a házamba, mint te vagy. Ha ügyes és szorgalmas vagy, akkor gazdagon megjutalmazlak. Nálam három nap egy esztendő. Csak ennyit kell dolgoznod és mehetsz haza, ha kedved tartja.

Először a lány azt hitte, hogy az anyóka csak viccel vele és ezt válaszolta:

─ Ugyan néne, ne űzzön tréfát velem. Nem szép dolog egy szegény lányból bolondot csinálni. Én valóban dolgozni szeretnék, s nem a napot lopni. Na, Isten áldja! Megyek, mert mindjárt rám szakad a sötétség.

Az anyóka nem hagyta annyiba. Addig – addig beszélt a lánynak, míg az ráállt és szolgálónak szegődött a kicsi házba. El sem tudta képzelni milyen munkával fogja megbízni az öregasszony.

Az első nap, amikor felkeltek, az anyóka mondta neki:

─ Takaritsd ki a házat, adjál enni a tehénkének, utána siess a kertbe és kapáld meg a veteményest.

A lány azt hitte egy – kettőre elvégzi ez a munkát, hiszen a ház olyan kicsinyke volt, hogy még nem látott ilyet. Ennek ellenére akármennyire is iparkodott sok idejébe tellett, mire minden ragyogott, mint a patikában. Akkor meg rohanhatott az istállóba, ahol a tehénke már türelmetlenül kérte az ennivalót. Ezzel is sokáig kellett bajlódnia. Kicsi volt a tehénke, de annyit tudott enni, hogy alig bírta hordani elébe a szénát. Bizony már javában elmúlt a dél, mire kikecmergett a kertbe. Annyira fáradt volt már, hogy a kapa majd kiesett a kezéből. Ennek ellenére, mindent lelkiismeretesen elvégzett,  ahogy az anyó meghagyta neki. Este még enni sem volt kedve. Fáradtságtól elcsigázva belezuhant az ágyba, és reggelig úgy aludt, mint a bunda.

A következő nap és a harmadig nap is ez volt a dolga az anyóka házában.  Az öregasszony nagyon elégedett volt vele. Nem győzte dicsérni. Kérte, hogy még maradjon három napot, de a lány már nagyon haza akart menni.

─ Nem bánom, lányom, ha így döntöttél. Pedig nagyon megkedveltelek. Ne feledd, bármikor visszajöhetsz hozzám. Most kifizetem a béredet. Tessék itt ez a kendő! Ezért dolgoztál nálam három napig.

A szegény lány nagyon elcsodálkozott, amikor meglátta a kendőt. Mindjárt azt gondolta, hogy mégis csak az öregasszony jól rászedte. Majdnem megszakadt annyit dolgozott neki, és végül kiszúrja a szemét egy kopott kendővel. Ezzel bizony nem sokra megy. Még eladni sem tudja. Ugyan kinek kellene egy használt kendő?

Az anyóka látta a lány szemében, hogy nincs megelégedve a bérével. Elmosolyodott és biztatóan mondta:

─ Lányom, ez nem akármilyen kendő. Ha pénzt akarsz, akkor csak nyisd ki és mindig találsz benne annyit, amennyire szükséged van.

Eltette a kendőt és hitte is meg nem is, amit az anyóka mondott. Elindult haza, hogy kipihenje a fáradságos munkát.

Útközben nagyon megéhezett és betért az egyik falu pékségébe, hogy kérjen egy aprócska veknit. Úgy gondolta, ha a pék másképpen nem ad, neki adja az anyókától kapott kendőt.

─ Egy réz garas a vekni ára – mondta a pék.

A lány előkotorászta a kendőt, hogy ezzel fizesse ki a vekni árát, de amint megérintette, keze valami keménységet tapintott ki. Gyorsan kibontotta a kendőt, és képzeljétek el, mi volt benne. Ugye nem találjátok ki? Egy sárga, réz garas lapult benne. Éppen annyi, amennyit a pék kért a vekniért.

Nagyon elcsodálkozott és mindjárt szöget ütött a fejébe, hogy hátha az anyóka valóban igazat mondott.

Elhatározta, hogy máshol is kipróbálja a kendőt. A pékség mellett volt egy rőfös bolt. Ide is betért és kért egy rokolyának való vásznat.

─ Három aranytallér az ára – mondta a rőfös ember.

Félve vette elő a kendőt. Tartott tőle, hátha most mégsem lesz benne semmi. Hála Isten a kendőben megint volt valami. Éppen annyi, amennyibe a vászon került.

Boldogan ment haza a falujába. Tudta ezentúl nem kell nélkülöznie. Ha pénzre lesz szüksége, akkor csak kinyitja a kendőt és abban annyit talál, amennyi kell.

A falubeliek nem értették, hogy a szegény lánynak, honnan van pénze, amikor máskor mindig olyan szegény volt, mint a templom egere. Főleg a szomszédban lakó gazdag ember oldalát furdalta a kíváncsiság. Volt neki egy lánya, aki mindig vetekedni akart szépségben a szegény lánnyal. De valahogy a nyomába sem eredhetett ezen a téren. Most meg, hogy pénze is volt már a szomszédnak, nagyon bosszantotta.

─ Édes kis magzatom, – mondta lányának – menj át a szomszédhoz és tudakold meg tőle, hogyan tett szert a gazdagságra!

Az szót fogadott apjának és kérdezgetni kezdte a lányt:

─ Mondd el nékem, hogyan lettél gazdag?

Eleinte nem akarta elárulni a titkát, és megpróbált kitérni a válaszadás elől. Végül mégis elkottyantotta, hol járt és milyen munkát kellett végeznie a kendőért.

A gazdag lány rohant haza az apjához és elmondta neki, amit hallott. Az apa szeme felcsillant és utasította lányát, hogy ő is azonnal kerekedjen fel és álljon szolgálónak az anyókánál.

A gazdag lánynak nem nagyon tetszett a szolgálatba állás. Még soha életében nem dolgozott. El sem tudta képzelni, hogy szerszámot fogjon a kezébe. Apja mérgesen ráförmedt és, ha tetszett, ha nem el kellett mennie az anyókához szolgálni.

Őt is szívesen fogadta az öregasszony és elmondta neki szép sorjában a teendőket. Ugyan azt kellett tennie, mint a szegény lánynak.

Reggel dúlva-fúlva nekilátott a munkának. Ugye nem kell mondanom semmivel sem tudott elvégezni időben. A ház épp olyan rendetlen volt, mint amikor elkezdte, a tehénke sem lakott jól egész nap bőgött az éhségtől, a kertre meg már igazán nem jutott idő. Minden gazos és gondozatlan volt.

Valahogy csak eltelt a három nap. A gazdag lány alig várta, hogy az anyóka neki is adjon egy kendőt.

─ Tessék, itt a béred – adott a kezébe egy kopott kendőt, mire a lány pimaszul felcsattant:

─ Néne csak nem gondolja, hogy a munkámért elfogadok egy ilyen kopott, vásott kendőt. Adjon nekem egy vadonatújat!

─ Ha ez a kívánságod, csak meg ne bánd – válaszolta az öregasszony és a szekrényből előkeresett egy vadonat új kendőt.

A gazdag ember lánya boldogan vitte haza a kendőt. Ő is betért az útjába kerülő pékségbe és harsány hangon mondta a péknek:

─ A legnagyobb kenyeret kérem.

A pék hozott is mindjárt egy olyan nagy kenyeret, mint egy kocsikerék, s mondta:

─ Egy arany az ára.

A lány bontogatni kezdte a kendőt. Érezte, hogy valami van benn. Azt gondolta, mi más lenne benne, mint egy aranytallér. De amikor kibontotta, majd elájult a látványtól. Az aranytallér helyett egy tekergő kígyó mászott elő belőle. Ezt meglátva a pék iszonyatos haragra gerjedt és tüstént hívta a péksegédeket a lapátokkal.

─ Kergessétek ki azonnal ezt a lányt a kígyójával együtt, és többé be ne merészelje tenni a lábát a pékségembe.

A péksegédek kikergették a lányt, aki jajgatva rohant ki az utcára.

Talán valamit rosszul csinálta – gondolta és betért a rőfös boltba is, és akart venni kilencvenkilenc rőf bársonyt.

─ Száz arany az ára – mondta hajlongva a rőfös ember, art remélve, hogy igen jó üzletre tett szert.

El sem merem mondani, mi volt a kendőben. De ha már elkezdtem, akkor ti is tudjátok meg. Annyi kígyó csusszant ki belőle, hogy egy – kettőre megtöltötték a boltot. Lett nagy ijedelem. A rőfös ember és segédei a mérőrúddal tessékelték kifelé a kígyókat meg a gazdag ember lányát.

Otthon nem szólt semmit, hogy mi történt vele. Inkább elbujdosott és senki sem látta többé. Apja utána ment és talán még ma is keresi, ha közben meg nem halt.

A szegény lányból meg gazdag lett. De ne hogy azt higgyétek, hogy dolgozott meg a gazdagságáért. A kendőt csak akkor vette elő, ha véletlenül pénzszűkében volt. Akkor is csak annyit, amennyi kellett. Ha véletlenül kicsivel több került a keze ügyébe, akkor azt mindjárt szétosztotta a szegények között.

Ezentúl is sokat dolgozott, aminek hamarosan meg is lett a gyümölcse. Pár év alatt olyan szép portált teremtett, hogy a faluból a csodájára jártak.

Egyszer egy legény is arra sétált és mindjárt szemet vetett a lányra. Egy kis udvarlás után megkérte a kezét és feleségül vette.

Hogy mi lett a kendő sorsa. Ezt is elmesélem nektek.

Egyik nap a fiatalasszony gondolt egyet, hogy kimossa. Kiterítette az udvarra egy bokorra száradni. Akár hiszitek, akár nem, jött egy hirtelen szélvihar, felkapta a kendőt és az égbe röpítette. Soha többé nem találták meg, pedig három éjjel, három nap egyfolytában keresték. De sebaj! – gondolták. Már úgyis megvan mindenük, és ha szorgalmasan dolgoznak, akkor kétkezi munkával is annyi pénzük lehet, amennyit csak akarnak.

Itt a vége, fuss el véle! Aki nem hiszi, járjon utána!