Impresszum

A magyarero.hu weboldal a Kárpát-Medencei Újságírók Egyesületének Irodalmi honlapja.

Gyöngyösi Zsuzsa
  főszerkesztő, Főadmin
  
(30) 525 6745
Soltész Irén
  szerkesztő
Takács Mária
  szerkesztő/admin
Polonkai Attila
Hollósi-Simon István

  webadmin

Kiadványok




















































































 

Jelenlegi hely

Apó és a madarak

Adalberto
Adalberto képe

     Apónak nem volt senkije. Kicsinyke házában éldegélt már hosszú évek óta. Senki nem nyitotta rá az ajtót.
     Felesége már régen meghalt. Egyetlen fiúk messzi, külhonban él és csak nagyon ritkán jön haza látogatóba. Igaz levelet negyedévente ír apjának, ilyenkor ez ünnep az öreg számára. Amikor a postás befordul a kapu ajtaján, szíve mindig nagyot dobban, mert tudja fia küldött neki levelet. Általában ezekben a levelekben semmi különös nem volt. Ennek ellenére mégis repdesett a boldogságtól, és amikor volt egy kis szabad ideje elővette a vásott kabát zsebéből az agyon hajtogatott levélpapírt, majd olvasta és olvasta a számára kedves sorokat.
     Egyik nap ült a vén diófa alatt kezében a fia levelével, amikor néhány madár hozzárepült. Eleinte csak nézték az öreget a fa egyik magas ágáról, majd váratlanul a legidősebb megkérdezte vékonyka csicsergős hangján:
– Mit olvasol, apó?
– Fiam levelét. Ámerikában él.
– Akkor bizony nagyon messze van.
– Nagyon. Még csak elképzelni sem tudom, milyen messze.
– És, mit írt ebben a levélben?
– Mindenféléről. Főleg arról, hogy jól van és nincs semmi baj. Talán jövő nyáron hazajön, ha nem kell dolgoznia. Már szeretnék egy évvel öregebb lenni. Remélem, megérem a jövő nyarat. Csak ne fájnálak ennyire a lábaim!
     Eddig az öregembernek fel sem tűnt, hogy beszélnek a madarak. Érdekes mindez olyan természetesnek hatott. Még sohasem beszélgetett madarakkal. Régen maga sem hitte volna el, hogy ez lehetséges.
– Te nem szeretnél elmenni Amerikába?
– Drága dolog az utazás. Ilyen magamfajta szegény embernek nincs pénze, hogy Ámerikába utazzon. De jó nektek! Van szárnyatok, és akárhová elrepülhettek.
A többi madár is az öregemberhez repült. Valósággal ellepték a diófa ágait, és érdeklődve nézték. Nem szóltak bele a társuk és az apó társalgásába. Csak némán figyeltek és, ha úgy hozta a sors bólogattak.
– Segítünk neked, apó. Elviszünk a fiadhoz. Akarod? – folytatta a madár.
– Vicceltek velem?
– Miért viccelnénk? Elrepítünk Amerikába. Egy kis varázslattal ott lehetsz. Nos, elfogadod ajánlatunkat? Nem kell egy évet várnod, hogy láthasd fiadat.
Apó szeme elhomályosult, hosszasan maga elé nézett és nem tudta, mit feleljen. Tanácstalan volt. Nem akarta elhinni, hogy a madarak erre képesek. Lehet, hogy csak álmodja az egészet? Nem lehet, hisz minden olyan valóságos. Érzi a délutáni szellő lágy cirógatását, hallja az utcáról beszűrődnek a kinti zajokat. Ennek ellenére mégis minden olyan különös és megfoghatatlan. Szíve hevesen kalimpálni kezdett és a homlokán izzadságcsöppök jelentek meg. Annyi ereje sem volt, hogy letörölje a homlokáról. Minden úgy összezavarodott néhány perc alatt.
A madár türelmetlenül megkérdezte:
– Nos, hogyan határoztál?
– Nem várhatnék egy kicsit? – nézett körbe a madarakon.
– Sajnos nem. Most azonnal kell a válaszod. Ha lejár az idő, akkor nem segíthetünk. Gondold meg magad, gyorsan!
– Ez olyan nehéz most. Nem vagyok felkészülve rá. Legalább egy órát hadd gondolkozzam rajta.
– Azt nem lehet. Jössz, vagy nem jössz? Nem várhatunk tovább.
– Jaj, Istenem! De szívesen mennék!
– Akkor, mire vársz? Döntsd el végre! Lejárt az idő.
     Apó egy mély lélegzetet vett, még egyszer körbenézett, mintha a madaraktól akart volna segítséget kérni. Majd egy kicsit megszeppenve a félelemtől, de hangjában a remény is érezhető volt, elfogadta az ajánlatot.
– Vigyetek! Már nagyon szeretném látni a fiamat.
– Ez a beszéd – vidult fel a madár. – Elviszünk Amerikába. Meglásd, az utazásból semmit sem veszel észre! Egy – kettőre ott leszünk. Készülj fel, mindjárt indulunk!
     Az öreg azt sem tudta, mit kell tenni? Hogyan készüljön fel? Akart valamit kérdezni a madártól, de az a többiekkel hirtelen felkapták és repülni kezdtek vele át erdőn, mezőn, és tengereken egészen Amerikáig, ahol egyetlen szeretett fia lakott.
     Az útból semmire sem emlékezett. Egyszer csak egy nagy, modern ház előtt találta magát.
Itt lakna a fia? – csodálkozott el. – Még sohasem látott ilyen csodás házat. A házhoz egy nagy kert is tartozott hatalmas kék úszómedencével. A garázs ajtaja nyitva volt és odabent két pompás autó látványa hívta fel a figyelmét. Embert nem látott sehol.
     Ekkor valami iszonyatos félelem fogta el. Nem tudta megmagyarázni, mi lehet ez. Újból heves szívdobogást érzett és ráadásul keze, lába remegett. Szeretett volna elfutni, de testéből elszállt minden erő. Lerogyott a járda szegélyére és szeme előtt minden elhomályosult. A világ pedig forgott, forgott egyre gyorsabban.
     Senki sem értette, mi történt apóval. Nem látszott rajta, hogy beteg lett volna. Hiába hívtak orvost. Már nem tudott segíteni. A vén diófán a madarak szomorúan csicseregtek, mintha ők is siratták volna.

Rovatok: 
Mese