Impresszum

A magyarero.hu weboldal a Kárpát-Medencei Újságírók Egyesületének Irodalmi honlapja.

Gyöngyösi Zsuzsa
  főszerkesztő, Főadmin
  
(30) 525 6745
Graholy Zoé
  főszerkesztő-helyettes
Soltész Irén
  szerkesztő/admin
Polonkai Attila
  webadmin

Kiadványok
























 

Jelenlegi hely

Benyke

szeda2
szeda2 képe

      Amikor a válás után, 2008. októberében új életet kezdtem, sok mindent elveszítettem amik fontosak voltak számomra.
      A régi háznál baromfiak voltak az udvaron, vadkacsák,  kutyáink, cicáink, amiktől nehéz volt elválni.  A tárgyi dolgokat lehet pótolni, viszont az emlékeket már nem.
Alíz lányomnak  volt saját kutyája, cicája, ők szintén nem jöttek velünk, mert jobb volt nekik a régi, megszokott helyükön maradni. Ahová költöztünk egy pici udvar van, ahol nem lettek volna olyan szabadok, boldogok.  A cicával próbálkoztunk elvittük magunkkal, de se nem evett, se nem ivott nálunk, így jobbnak láttuk vissza vinni a régi helyére. Igyekszünk  az állatok érdekeit is szem előtt tartani, mert nagyon szeretjük őket.
Még abban az évben haza vittünk két kis cicát, akik hamar birtokba vették a helyet és nagyon jól érezték magukat.
A következő évben Alizkámnak, aki akkor 15 éves lett, - szülinapjára, ami Júliusban van -, Júniusban megleptük egy édes kis aranyszínű cocker spániel fiú kölyökkel, talán 6-8 hetes volt. Tüneményes, drága kis kutyus, Benyke, akit mindenki nagyon megszeretett és hamar családtag lett.
 Abban az évben kezdtük a házunk felújítását, próbáltunk egy otthont teremteni a régi helyett.
A kis Benyke, mindenben benne volt, ő semmiből nem maradhatott ki. Lehengerlően bájos, kedves, bohóckodó, szélvihar kutyus volt.
Megpróbáltuk kinti-benti kutyaként nevelni, így a nappal nagy részét az udvaron töltötte, éjszaka meg bent volt. Viszont, kutya lévén, nagyon hamar rá jött, hogy milyen jó móka a cicákkal kergetőzni, de ennek se vége, se hossza nem volt.
Ugatás, hatalmas felfordulás jelezte az útjukat. Mindenben utánozta a cicákat, így ő is próbált az alomba pisilni, felmászni a bútorokra, ágyra, viszont fiú kutya lévén, csak úgy találomra sikerült. Amikor már a nagy játék hevében a szobában is foltokat ejtett, hiába a szeretet, a nevelés nem használt, a házból az udvarra kellett költöznie. Így lett Benykéből udvari kutya, amit egyébként nem is nagyon bánt, hiszen kölyök lévén, mindent rágott, tépett. Kerítést, az új, fából készült  terasz szerkezetet, így volt bőven mire figyelni, tanítani, nevelni.
Mindemellett, nagy szeretetben, mókában, törődésben nevelkedett és a cicákkal az udvaron folytatta a játékot. Az egyik cicánk, Cirmike, ő gyakran beleragadt Benyke két lelógó fülébe és volt, hogy vérzett mindkét fülecskéje. Erre a kis okos kutyus kitalálta, hogy ahhoz a cicához úgy közelített, amikor az a homokban hempergőzött, hogy a cica fölé állt, de a cica fejéhez a fenekével közelített. Így a cicusnak be kellett érni Benyke lompos farkával, amit nagy örömmel cibált a körmeivel és baja sem lett ettől, Benykének.  Bár ő közben oldalról harapdálta a cicát és meg volt mindkettőnek a nagy boldogsága.
Benyke, kb. másfél éves lehetett, amikor elkezdett létrán közlekedni. Ment a férjem után fel a padlásra, ami szokásává vált és már akkor is létrázott, amikor csak szét akart nézni a környéken.  Nagyon humoros volt, amint a zárt udvaron így oldotta meg, hogy szétnézhessen, mi történik az utcánkban.
 Igaz, nagyon önfejű, makacs kutyus volt mindig, de lehengerlő szeretetet adott.
Vidám, mókás, találékony, a lelke pedig sok emberi vonásokkal tűzdelve.
Amikor még picike volt, akkoriban két mankóval jártam. Tudta, hogy nem szabad rám ugrálni, így találékonyan oldotta ezt meg. Amikor mentem az udvaron és szerette volna, hogy megsimogassam, akkor a mellettem lévő kerítésre rakta fel a két első lábát és úgy tűrte a simogatást. Ha abba hagytam, akkor a karomra tette a lábát, megkapargatta, hogy folytassam, ne hagyjam abba.
Máskor ha napsütés volt és kint voltam az udvaron leültem, oda jött hozzám, lefeküdt a lábamhoz hanyatt fekve, hengergőzött, hogy a hasát simogassam.
Nagyon szeretett a lábunkra feküdni és nem engedte, hogy odébb menjünk, közben önelégülten vigyorgott, tekergőzött a lábunkon. Csupa móka volt minden ilyen helyzet.
Hamar megszokta , sőt imádta az autózást,  jól el volt a kertszomszéd kutyákkal, ahová gyakran járunk  kertészkedni.  Vadászkutya lévén, semmi más nem érdekelte igazán csak az orra, a szimatát követte, fel sem nézett belőle. Reggeltől estig, amíg nem indultunk haza, egyfolytában futott.
Most, hogy már közel volt a tizenegyedik évéhez, még mindig vidám, de hamar elfáradó kutyus lett. Két-három éve, tavasszal és ősszel köhögött, amire gyógyszert kapott. Helyre jött de élte tovább az életét.
2019. novemberében lebetegedett. Nem evett, köhögött, így elvittük orvoshoz, ahol kiderült, hogy szívelégtelenségben szenved, bár volt más szervi baja is. Gyógyszereket kapott, majd 2020.  Januárban, februárban többször vittük orvoshoz, amikor már a szíve nehezen dolgozta fel a vizet és egyre gyengébb lett, fulladt és a gyógyszerelés, injekciók ellenére sem javult túl sokat. Minimális ételt fogadott csak el, amivel a gyógyszert beadtam neki. Egyre csak fogyott, de ennek ellenére, ha jobban volt, kedves kutyus volt még mindig.
Tegnapi napon, leültem hozzá egy farönkre ő meg odajött hozzám. Percekig csak simogattam, vakargattam, ahol nagyon szerette. Beszéltem hozzá, ő hallgatta, közben a fejecskéjét a lábamhoz nyomta. Oda öleltem magamhoz, de nem sokáig bírta így. Búcsúzott. A szeme már fénytelen, fátyolos volt akkor. Az udvaron tétován álldogált, nem találta a helyét. Néha megugatott valamit. Este még a kedvemért, bevette a gyógyszerét.  Azt kértem a jó Istentől, hogy ne kelljen elaltatni, csak békében tudjon elmenni az otthonából.
A kérésem meghallgatásra talált. Ma reggelre, a helyén, ahol szeretett feküdni, békében elaludt.
A kis kutya társa, barátja, egy szálkás szőrű tacsi, Picike, ült a teste mellett és szomorúan őrízte.
Számítotttam rá, de a szívem nagyon fáj. Elveszíteni egy igaz barátot, aki őszintén ragaszkodott és tudott szeretni, amire sok ember nem képes, nem könnyű. Nagy veszteség mert érthetetlen, felfoghatatlan szomorú esemény és az üresség itt van az emberben, mintha egy ember társamat veszítettem volna el. 
A sírját a kertünk bejáratához helyeztük, hogy bármikor megyünk, láthassuk és mintha még mindig velünk lenne.
Ott volt a legboldogabb, így ott kell pihennie.
Kedvenc játéka a kis keresztre tűzve és egy megunhatatlan fának a vastag kérge, amit élvezettel rágcsált. Márcsak ez mutatja ki volt ő.
   Búcsúzom tőled, Benyke. Máris hiányzol. Csodálatos kutyusunk voltál és szeretted az otthonodat, védted ha kellett. Biztonságot adott a jelenléted. Soha nem feledlek. Boldog életed volt nálunk, egy ajándék volt a kis lényed.Sok szeretetet adtál nekünk. Mára, megszabadultál a földi terhektől és a lelked szabadon szárnyalhat a végtelenben.

Debrecen, 2020. február 26. B.Sz.Éva

 

Rovatok: 
PÁLYÁZATOK