A kürt hosszan elnyújtva fújt.  A mai napra vége volt a munkának. A műhelyből kifelé igyekvő emberek közt lépkedett. Az öltözőben a szekrényét kinyitva, levetkőzött,  derekára csavarta szoknyaként a törölközőjét. A zuhanyzóban a fogasra akasztotta. Szappannal a kezében az egyik tusoló fülkébe állt, kezére folyatva állította be a víz hőfokát. Amikor kellemesen melegnek érezte, aláállt. Egy lépéssel előbbre lépett, leszappanozta testét. Majd a simogató meleg vízben lemosta magáról a szappant. Megtörölközött, felöltözött. A törölközőt összehajtva nylon szatyorba csomagolta.
- Hmmm, ma úgyis mosnom kell. Hazaviszem és kimosom ezt is! - és a táskájába tette. Felöltözve, megfésülködött, táskájával a kezében elindult hazafelé.

A portán kilépve megállt. Némi gondolkodás után a vendéglő felé vette útját.
– Most megiszom egy sört. 
A pultos lány elébe tette korsóban az italt, egy hajlékony műanyag lappal a felesleges habot lehúzva. A tárcáját előhalászta a táskájából, kifizette az ital árát. A pultoslány kasszába tette a pénzt:
– Kedves egészségére! - szólt udvariasan.
Az egyik közeli üres asztalhoz telepedett le sörével. Már pont a szájához emelte a korsót, hogy jót kortyoljon belőle, de mintha valaki a vállára tette volna a kezét, s kicsit meglökte. Arra fordult, nézett egy darabig, majd belenyilallt a felismerés: 
- Ezt az arcot láttam már! Nagyon régen, nem emlékszem, mikor pontosan, de ismerem, tudom! ... Erik! Erik! Te lennél az?
Istenem! Hirtelen gyúlt világosság benne! A hang, igen! 
– Feri bácsi! - mosolyodott el. – Feri bácsi, persze, hogy emlékszem! Feri bácsit nem lehet elfeledni! - A fővárosi Nagy cirkusz zenésze volt, az ő hajdani kollégája.
– Üljön ide Feri bácsi. Igyon velem egy sört! Ezt nem gondoltam volna!
– Erik,  ezer éve nem láttalak! Megismertelek azonnal, pedig sokat változtál! - áradozott ragyogó arccal az öreg.  
– Négy éve, Feri bácsi. - válaszolt maga elé nézve Erik
– Erik! - csóválta a fejét hitetlenkedve az öreg. – Soha nem fogok rájönni, miért? Ahogy eltűntél,  a legnagyobb sikereitek csúcsán. Felfogni nem tudom! Miért? 
Erik vidámsága mintha megfagyott volna, maga elé nézett lehajtott fejjel. Sokára és nehezen mondta ki ezt a pár szót:
– Oka volt, Feri bácsi, nem szívesen beszélek róla. Fogadja el, okom volt rá. Becsomagoltam, és igyekeztem úgy eljönni,  lehetőleg ne tudja senki.
– Miért, és hová? Erik, bántott valaki? Mindenki szeretett! Egyről nem tudok, aki haragudott volna rád. Alfréd nagyon sokáig keresett, kutatott utánad. S Helén, csak sírt!  Nagyon szomorú, még ma is, ha meghallja a nevedet. Te, van fogalmad, mit okoztál neki, el tudod képzelni?
Erik mély szomorúsággal, és olyan fájdalmas arccal nézett maga elé, hogy Feri bácsi megsajnálta. Ezt, amit most Erik érezhet, tudta, nem lehet megjátszani! Valami nagyon nagy fájdalmat okozott neki. Erik mozdulatlanul ült, némán nézett valahová messzire. Most először szembesült azzal, nem térhet ki, kérdezni fogják. Bárki, aki ismerte a múltját megkérdezi. Miért tetted Erik? Lassan tért vissza a valóságba, most végre megszólalt. Mintha nagyon félne, rettegne attól, amit válaszként hallani fog rá, elsápadt.
– Feri bácsi, mi van Helénnel, és Alfréddal? Meséljen róluk! - Az öreg komótosan megvakarta homlokát. Majd mintha most Ő lenne az, aki fontolgatná. Hogyan is kezdje el. Kereste a szavakat.
 – Egészségileg ők jól vannak,  de... - hosszasan kivárt. – Az elejéről kezdem, jó?
- Persze! - bólintott Erik.
– Amikor te eltűntél a cirkuszból, nehezen tértünk magunkhoz! Alfréd azt mondta, sőt, a mai napig azt állítja. A legjobb barátja vagy, és voltál! Soha nem tudta megérteni. Miért jöttél el,  és miért ezt a módját választottad? Helén összeroppant. - zokogva mondta. – Arra kérem a jó Istent, akárhol van most, ne hagyja el, vigyázzon rá!  Sokáig árnyéka volt önmagának mind a kettő.  Elég sok időbe tellett, mire visszatértek a porondra. Helén maradt ugyanabba a számban, de Alfréd, egyedül dolgozott tovább. Nem fogadott el társat maga mellé.  Azt mondta, neki ebben az életben egy társa volt a szakmában. Nem is lesz több!  Meggyőződése, azt felülmúlni senkivel nem tudná, és nem is akarja!  Ez nála erkölcsi tényező! Így mondta.

Erik megilletődve hallgatta, lesütött szemmel.
– Összeházasodtak Helénnel. - folytatta Feri bácsi. – Született három éve egy csodálatos szép kislányuk.
Erik arcán pirosság jelent meg, és boldogan elmosolyodott.
– Na, előbb igyunk egy kortyot a találkozás örömére! Utána folytatom. - szólt Feri bácsi. –  Proszit! Egészségünkre!
Erik válaszként megemelte korsóját, és Feri bácsiéhoz koccintotta, majd hosszan nagyot húztak az italból. Az öreg nagy levegőt vett, majd belekezdett a történetbe.

– A Fővárosi Nagy Cirkusz nem soká új produkciókkal, új artistákat szerződtetett. Alfrédra továbbra is igényt tartottak, de Helén sorsa bizonytalannak tűnt. - folytatta az  elbeszélést Feri bácsi. Lassan, körültekintően fogalmazott, részletesen elmondott mindent, hogyan kerültek a vándorcirkuszhoz. 
– Alfréd nem írta alá a szerződést, amit felajánlottak neki, pedig elég szép gázsit kapott volna. Azt mondta, Helén nélkül nem! Néhány hétig munka nélkül ténferegtünk, minden lehetőségre figyelve, amikor összefutottam valakivel, akinek ismerőse volt ez a jelenlegi igazgató, kié ez a vándorcirkusz. Tegnap érkeztünk ebbe a kis városba.

Erik csodálkozva nézett egy nagyot.
– Nem is tudtam.  Cirkusz itt? És hol? - kérdezte. 
– A város parkjában állítottuk föl a sátort. - folytatta a keresztkérdések után Feri bácsi. – Szóval ez az ember szólt nekem. Égetően szüksége lenne egy tűrhető bohócra, a cirkuszuk társulatában. Én ismerek ilyet, mondtam neki. Másnap Alfréddel megkerestük az igazgatót. Megkötöttük, és aláírtuk vele a szerződést.  Alfrédnek egy kikötése volt,  ha Helénnel nem köt szerződést, ő sem jön. Az igazgató igazi úriember volt, megnézte őket, „Mert hozomra nem köt üzletet”. Gondolkodás nélkül szerződtette mindkettőt.  Megkérdezett engem is.
– És ön uram? Akinek ezt a két értékes embert köszönhetem,  ön kicsoda? Mivel foglalkozik?
- Én, Igazgató úr! A Fővárosi Nagycirkusz zenekarában játszottam. - válaszoltam.
– Remek! Milyen hangszereken? - kérdezte tovább!
– Nézze, szinte nincs olyan fúvós hangszer, amin ne tudnék játszani. Természetesen ütős hangszereken is. - válaszoltam.
- Akkor ön is az én emberem! Hajlandó hozzám szerződni? - szegezte újra nekem a kérdést.  Aláírtam a szerződést azonnal, természetesen.

Kis hatásszünet után újra belekezdett az öreg, miközben kortyoltak párat a sörből.
 – Alfréd és Helén összeházasodtak.
Erik megrezdült, majd elpirult. Nem tudta leplezni meglepetését, bármennyire is szerette volna. Feri bácsi is észrevette. Kicsit megállt, kivárt. Erik jelezte egy bólintással. Igen értem. Tessék folytatni nyugodtan. Figyelek!
– Az Igazgató rendes volt hozzájuk. Nagyon megszerette őket. Amikor észrevette, hogy Helén terhes, adott nekik egy kényelmesebb, nagyobb lakókocsit. Megengedte azt is, mindig ott álljanak meg vele, hogy a legközelebb legyenek a vízcsaphoz. Bármire szükségük volt, előteremtette. Elsőként gratulált, amikor a kis Adél megszületett. Nagy csokor rózsával és egy üveg pezsgővel érkezett.
– Lányuk született? - kérdezte Erik csodálkozó tekintettel.
–  Az bizony. De milyen! Azt mondják, minden szerelemgyerek szép! Én ilyet még nem láttam. Mint azok a szőke, kis kékszemű angyalkák a freskókon. Nagyon szép kislány!
–  Kire hasonlít jobban?  - kérdezte Erik.
–  Nem tudom. Mindkettőtől örökölt vonásokat. Csak az tudná eldönteni, aki látja. Ezt látni. Csodálatos!
A gyönyörűségbe megmerülve, átélve, lassan, hogy az ízéből semmit ne veszítsen, mondta ki ezeket a szavakat Feri bácsi.

Hosszú hallgatás következett. Mintha elakadt volna a beszélgetés. Erik tekintete kíváncsian függött Feri bácsin, ahogy a folytatást várta. Érezte, ami következik. Ahhoz most erőt gyűjt partnere. Tapintható volt a feszültség. Végre Feri bácsi folytatni kezdte, miután lassan, gondosan visszahelyezte a korsót az asztalra. Száját megtörölte zsebkendőjébe. Erik is visszatette a maga korsóját. Gondosan megigazítva, mintha nem mindegy lenne, hogy áll a füle.

folytatás következik