Impresszum

A magyarero.hu weboldal a Kárpát-Medencei Újságírók Egyesületének Irodalmi honlapja.

Gyöngyösi Zsuzsa
  főszerkesztő, Főadmin
  
(30) 525 6745
Soltész Irén
  szerkesztő
Takács Mária
  szerkesztő/admin
Polonkai Attila
Hollósi-Simon István

  webadmin

Kiadványok




















































































 

Jelenlegi hely

Boriska élete 6.

Marika Lovász
Marika Lovász képe
 
 
 
 
A hálószobánk...minden nap látnom kell szüleimet, testvéremet és családom minden tagját

Szüleimmel továbbra is csak levélben tudtam tartani a kapcsolatot. A Vágó mama hazamenetele után, sűrűbben jöttek-mentek a levelek. Sőt!

Egy éjszaka csengett a telefonunk. Az egész család mélyen aludt, el sem tudtam képzelni, hol, és mi történhetett, hogy felébresztenek bennünket. A telefonkagylóból édesanyám hangját hallottam. Elsikoltottam magam:
- Apuka!..gyere ide gyorsan!
- Mi az Anyuka?
- Hallgasd csak, azt hallod amit én?
Míg István csendesen beszélgetett a mamámmal, én addig zokogva rogytam össze, minden erőm elhagyott. Hogyan lehetséges ez? Hol vagyok? Álmodom?
Aznap éjjel többé nem aludtunk. Tényleg édesanyám volt a telefonnál. Szülőfalumban ezidő-tájt kizárólag a postahivatalban volt telefon, és én minden követ megmozgattam, gyakran meghívtam a postát, valahogy ejtsék szerét annak, hogy szüleimmel, vagy testvéremmel tudjak beszélni. Legalább a hangjukat hadd halljam! Istenem! Bármit megtennék, csak halljam őket!

Kérésemnek egy napon a postahivatal helyt adott. Édesanyámat behivatták, és létrehozták a vonal-kapcsolást. Arra senki nem gondolt, - én sem,- kilenc óra időeltolódás van Kalifornia és Magyarország között. Ha ott nappal van, itt nálunk éjszaka honol.
Nos azonkívül, hogy mindenki jól van, és én hallhattam a drága Mamám hangját, más okos, érdemleges dolog nem derült ki. A beszélgetést pár perc után a posta bontotta.
Ettől függetlenül, napokig a hatása alatt voltam, újra és újra átélve a pillanatot: ez Édesanyám hangja! Drága Mamám! A gyermekeim nem értették, félve kérdezték apjukat:
- Dady! Miért sír a Mamy?
A posta többnyire nem fogadta a hívásomat - ez érthető is, időeltolódás miatt már zárva volt, amikor én hívással próbálkoztam. Maradt a levelezés, melyek száma egyre gyarapodott. Időnként a levélen már nem volt rajta a CENZURÁLVA pecsét. Ebből gondoltunk, tényleg enyhült valamelyest a disszidáltak iránti szigor.

Itt jegyzem meg, hogy Julcsi az amnesztia után, felcsomagolta a két gyermekét, és anélkül, hogy a férje tudta volna, repülőre szállt, és hazatért Magyarországra. Jóska ettől a lépéstől , s mert okolta magát, hogy nem vette észre mire készül a felesége, a pohár után nyúlt. Próbáltuk megérteni Julcsit! Nem tudott beolvadni az amerikai társadalomba, az idegen földbe, s mivel hiába kérte férjét,menjünk haza, - hallod, hogy nem büntetnek meg - hát titokban, lopva, mindenki tudta nélkül, egyedül vágott neki a haza útnak. Máig sem tudjuk, hogyan tudta elintézni a két gyermek kicsempészését , hiszen ők már amerikai állampolgárként születtek. Apjuk a gyermekeket 14-16 éves korukban tudta először kihozatni magához. Amikor pedig azok nagykorúak lettek, önszántukból visszatértek szülőföldjükre Arizónába. Az idő múltával, s ahogy felnőtté váltak, családot alapítottak ezek a gyermekek, sajnos elszakadtak kapcsoltaink. Hiába kérded Marikám mi lett velük, nem tudom a választ. Jóska az apjuk már meghalt. Azt biztosan tudom, Julcsi otthon sem lett boldog. Egyszer meglátogattuk őt amikor már hazamehettünk, örült nekünk, de láttuk rajta a zavarodottságot. A falubeliek azt mondták rá: belebolondult a nagy Amerikába! és legyintettek egyet.
Sajnos ilyen tragédiák is megtörténtek, velejárója volt életek, családok elszakításának.
folyt.köv.

Rovatok: 
Irodalom