Ezt is megértük! Ma szülőfalunk lett a világ közepe. Aki élt és mozgott, eljött a templomba, megteltek a padsorok. Áldásos melegség árasztotta el lelkemet, s szívembe szeretet költözött. Ez a szeretet, elhozta őt is. Velem volt a templomban e csodálatos napon, kit hat éve ezekben a napokban veszítettem el, s melynek újból és újból feltörő emléke miatt, bensőmbe fájdalom nyilall, szemem könnyesedik.
   Ma, - többszörösen is - érdemes volt a templomba eljönni a gyülekezetet nagyon nagy öröm érte. Húsz éves évfordulót ünnepelhettünk. Isten jutalmul adta evangélikus közösségünknek papjainkat. A lelkész házaspár húsz esztendeje érkezett hozzánk, s fogadta el otthonául Bakonycsernyét. Az  évek alatti,  egyházi szolgálatukat, annak eredményeit, a gyülekezet gondnoka ismertette, s adott hálát Istennek, megköszönve munkájukat. A polgári érdemeket, a falu közösségének tett jószolgálatukat a polgármester méltatta, majd adta át részükre a Díszpolgár oklevelet.
    Ahogyan, és amennyit én láttam:
Az idő múlásával - egyházi érdemek elismeréseként - Istvánt esperessé választotta a Dunántúli Evangélikus közösség, s ezzel mintegy községünket esperesi székhellyé emelték. Nagy megtiszteltetés ez a falunak. Ez alatt a húsz év alatt nemcsak lelki szolgálatot, de kiemelkedő kulturális eseményeket és példamutató életképet is adtak. Három gyermekükkel - kettő már itt született - gyönyörű családot visznek.
Ebben a húsz évben van benne az én tizenhárom évem is.
  Az ünnepségen, szem nem maradt szárazon a meghatottságtól, amikor Orsika - a legnagyobb lányka - megköszönte Istennek, hogy vagyunk nekik. A szülők... és a közösség.  Aztán mosolyogtunk is, majdnem hangosan felnevetve, amikor arról mesélt:
“ Emlékszem, mikor öcsém világgá ment! A fél falu őt kereste! “
   Ezen bizony magam is kuncogtam, mert saját esetemet juttatta eszembe. Makacs, konok gyermek voltam. Valamilyen rosszaságért - már nem emlékszem mit tettem - nagyon kikaptam a Mamától, és azt is mondta: batyut kötök a hátadra gyerekem, aztán mehetsz világgá. És én önérzetesen, dacosan, - ha nem kellek a Mamának,- hát megyek is! Felmentem a házunkkal szemben lévő Zsidár hegyére, ahol koromnak megfelelően a világ vége mutatkozott. És persze onnan még, nagyon is jól láttam a házunkat. Ott ültem a dombon, s vártam, mikor jönnek értem, mert egy idő után a dacom is elszálldogált, meg aztán a világ végén már nem is volt olyan jó. Úgy látszik a világ már csak ilyen, s benne a gyermekek szokásai nem változnak. Olykor világgá mennek.
   Lassan tizenhárom éve már annak, hogy hazaköltöztünk. Az első maradandó emlékem, tisztelendő úrhoz köt. Hites uram, az utcai árkot tisztította éppen, mikor az arra járó lelkész ráköszönt, s jó munkát kívánt, majd beszédbe is elegyedett vele. Szó, szót követett, s hamarosan Sopronba jártak. Nos az én férjemnek több sem kellett. Sopron? a szeretett város, aki jó szót szól e városról, az csak jó ember lehet. Amikor bejött, örömmel mesélte nekem, képzeld Marika! Sopron, ahol majdnem három évig voltam katona, ma közel hozott az atyához. Így mondta, hiszen ő katolikus vallást gyakorolt gyermekkorában. Szóval egycsapásra megkedvelte.
- Ez egy jó fej! s állítását mosollyal nyugtázta.
Később, - mikor már erősbödött betegsége, s egyre romlott állapota,- felesége a lelkésznő járt családunkhoz szeretet látogatásra. Őt is megkedvelte. Szeretetteljes , barátságos, mindenkor kellemes orgánumával új világot hozott otthonunkba. Az evangélikusok világát. A tőlük kapott kiskátéból minden nap felolvastam a napi penzumot , ha érdekes volt az idézet, kibővítettem a bibliában írtakkal. És többnyire énekeltem is neki. Nyáron ha nyitva volt ablakunk, a szomszéd Laci hallotta énekemet. Én nagyon halkan az övét is: “kő lesz a vánkosom”. (521. ének 2.). - Sohasem gondoltam, hogy lesz még, lehet még idő amikor egyházi énekeket fogsz énekelni nekem Marika ...
Lassan érlelődött meg benne a gondolat, eljön velem a templomba is. Izgatott volt, azt suttogta, mindenki őt nézi! És a tisztelendő úr neki prédikál! és súgva kérdezte: én is menjek az oltárhoz? Azt mondta az atya : más vallásúak is jöhetnek . Leverte a víz, egész testében remegett, mert most olyasmit csinált, amit még soha. Úrvacsorát vesz az evangélikus vallásúak hite szerint. Új hittel, új szívet kapott!
Tisztelendő úr búcsúztatta őt evangélikus temetőnkben.
Lelkészeink, István és Éva együtt segítettek fájdalmamat enyhíteni.
   Bízva bízunk abban, hogy a lelkész házaspár szolgálati ideje túlhaladja majd Laci bácsiét, (Danhauser)  aki az egyetlen olyan papja volt közösségünknek, aki tovább szolgált Bakonycsernyén mint ők - hiszen terveik vannak a jövőre.
Evangélikus szeretetotthont szeretnének Bakonycsernye lakosságának megtámogatásával létesíteni, elsősorban csernyei lakosoknak.
  Nos kedves Tiszibá! (őt így szólítják gyermekeink - így modernül). Isten hozott benneteket közösségünkben, látja munkátokat , s azon áldás van, és leszen az idők végezetéig.