Szepi: Boszi-óda, meg vissza
Ne tudd meg Barátom,
mekkora kincs vagyok!
Ördög se vinne el
Ezért rég itthagyott.
Elérzékenyültem,
vasorrom berozsdált,
kefével vakarom
róla le a rozsdát.
Éjszaka seprûmön
röpködök veszettül,
az alvó városon
órákon keresztül.
Hogyha a Zuram majd
megunja tettemet,
lelõ egy csúzlival,
s az avar eltemet!
De addig púpomon
dorombol a macskám,
s vágtatok éjente
a ciroklovacskán!
A vers hangvétele lírai, néha melankóliába hajló. Rövid, de velõs versszakok adják a becses olvasó tudtára, hogy a felvetett téma életbevágó fontossággal bír. A költõnõ az Antialkoholosták Ligája és az Országos Detoxikáló Állomás felkérésére írta meg ezt az örökbecsû költeményt, amely méltán tarthat igényt a kortársirodalom kritikusainak elismerésére. A szerzõ ezzel a mûvével kívánja szemléltetni társadalmunk fonákjait és mint elrettentõ példát állítja elénk a csalódott, kiábrándult és keserûsége miatt az italhoz menekülõ asszony történetét, aki már munkáját sem tudja tisztességesen elvégezni és nem találva problémájára megoldást, világgá repül.
A fenti verseletet Hófehérke gonosz mostohája, a szerencsétlen sorsú vasorrú bába írta, miután erõsen a pohár fenekére tekingetett nagy-nagy bánatában. Lelkét alaposan megtépázta az Óperenciás Hírlapban megjelent esküvõi hír, miszerint Hófehérke és a Fehérlófarkú Herceg világra szóló lakodalmat csaptak. A két házassági tanú a hét törpe volt. Áfonyapálinkát nyakalva bosszúsan látta be, hogy sajnos félmunkát végzett, mert mosthohalánya, hiába harapott bele a mérgezett almába, mégse harapott fûbe. Ezért aztán egyetlen barátjához az ördöghöz fordult, kérve õt, legalább vigye el magával egy kis búfelejtõ /al/világkörüli útra. Az ördög hanyatt-homlok, farkát felcsapva menekült a delériumrémes banyától, miközben patája hevesen kopogott a palota kövein.
A második versszakban a szerzõ bánkódó satarafából átváltozott rívó-picsogó nyanyává, ez aztán abszolut nem tett jót szépen ívelt, hatalmas, bibircsókos nyersvas heftijének, ami a nedvességtõl rozsdássá, a piától rezessé vált. Nosza nekiveselkedett és drótkefével lecsuszatolta a csúfságot méretes szaglószervérõl. Némi szidolozás után örömmel konstatálta, hogy védjegye újra fényesen ragyogott.
A harmadik versszak megírásakor az ittasságnak arra a fokára hágott a költõnõ, amikor már járni nem érdemes, még négykézláb sem, ha nem akarja a delikvens összetaposni a kezét. Ilyenkor inkább lökhajtásos automata seprût kell igénybe venni a helyváltoztatáshoz. Annyira még nem állított be a némber, hogy ne tudta volna, éjszaka biztonságosabb repkedni, mert nincs akkora forgalom, hiszen minden rendes Banya ilyenkor már elpihent. Csak az ilyen iszákos lumpen boszorkányok garázdálkodtak a légtérben, nem törõdve azzal, hogy magatartásukkal erõsen veszélyeztetik a polgári légi közlekedés menetrendszerû éjszakai járatainak biztonságát..
A negyedik versszak híven tükrözi, hogy az erõsen illuminált állapotban lévõ vén csotrogány tudatalattijában a sok ital elfogyasztása ellenére is lappangott a félelem, hogy hites ura Lucifer rájön arra, hogy ittasan, jogosítvány nélkül, lopott és ráadásul kivilágítatlan seprûvel száguldozik az éjszakában. A felháborodott férj, /aki mellesleg parittya világbajnok/ nem egyszer csúzlizta már le kicsapongó életet élõ asszonyát, aki ilyenkor zuhanórepülésben landolt az avarban.
A befejezõ részben a remekmû alkotójában teljesen szétáradt az alkohol, elhatalmasodott rajta a mámor, amely a végkifejletben megszabadította minden gátlásától és félelmétõl. Felpattant cirkosára és elvágtatott a nagy setét éjszakába, önfeledten élvezte a sebességet, miközben boldogsággal töltötte el a tudat, hogy púpjába kapaszkodó göthös, bolhás fekete macskája még mindig ragaszkodik hozzá. Õ a világon az egyetlen élõlény, aki elviseli az alkoholista Boszit és elkíséri majd utolsó útjára is.