Impresszum

A magyarero.hu weboldal a Kárpát-Medencei Újságírók Egyesületének Irodalmi honlapja.

Gyöngyösi Zsuzsa
  főszerkesztő, Főadmin
  
(30) 525 6745
Soltész Irén
  szerkesztő
Takács Mária
  szerkesztő/admin
Polonkai Attila
Hollósi-Simon István

  webadmin

Kiadványok




















































































 

Jelenlegi hely

A favágó szekercéje

Adalberto
Adalberto képe

Egyszer élt egy szegény favágó. Nagyon szegény volt, pedig kora reggeltől késő estig vágta a fát az erdőben. Alig pihent valamit. Felesége kérte, ne dolgozzon olyan sokat, mert még belebetegszik, és akkor ő, mit csinál egy beteg emberrel. Van nekik így is elég bajuk, nehogy még patikaszerre is kelljen költeni a kevéske pénzecskéjüket.

A favágó nem hallgatott a feleségére. Mindennap már a kakaskukorékolása előtt kint volt az erdőn.

Meg is lett ennek az ára. Az egyik hideg téli nap megfázott a dereka, és úgy fájt, mintha száz ördög hasogatta volna a hátát. Hiába melengette, kenegette a szomszédjától kapott csodakenőccsel, semmi sem használt neki.

–  El kell menni az orvoshoz, hátha az tud valami jó praktikát, ami meggyógyítja a hátát – mondta az asszony.

–  Megbolondultál te asszony? – nézett rá ijedten a férje. – Üres a bugyelláris. Egy árva peták annyi sem csilingel benne. Ha beteg vagyok, ha nem el kell mennem az erdőbe fát vágni, hogy legyen pénzünk. Majd csak meggyógyul a derekam, ha a Jóisten is úgy akarja.

A felesége a fejét csóválta, és szipogott magában:

–  Egészen odalesz. Végül majd még mozdulni sem tud. Forgathatom az ágyban élete végéig.

A favágó nem hallgatott a feleségére. Fogta a szekercéjét, és kiment az erdőbe kínok kínjával. Alig bírt vánszorogni a havas, síkos úton. Többször megcsúszott és elesett. Nagy nehezen feltápászkodott, és ment tovább.

Nagyon cudar, hideg idő volt. A kemény fagytól még a kicsi madarak is lepottyantak a fák ágairól.

Megérkezve az erdőhöz, látta, hogy ott sok favágó hallgatja a király ácsát.

–  Emberek, királyunk elhatározta, hogy lányának a szépséges Napsugárának építtet egy palotát. Ehhez kellene sok – sok faanyag. Aki ma a legtöbb és legszebb fát szállítja az építkezéshez, annak három ökrös szekérre való aranyad ad.

Lett nagy iparkodás a favágók között. Mindenki az első akart lenni. Azonnal neki is álltak a favágásnak. Úgy csattogtak a fejszék, hogy aki hallotta, azt hihette, égszakadás van.

A szegény favágó elszontyolodott. Neki csak szekercéje volt, s ezenkívül kegyetlenül fájt a dereka. Alig bírt mozogni, nemhogy versenyre kelni társaival.

Egy ideig téblábolt az erdő szélén, majd elindult haza. Jobb lett volna a feleségére hallgatni. Itt most az erdőben nem terem számára babér. Legfeljebb még jobban megbetegszik, és örök életre gyomorék lesz.

Amint lépteit hazafelé irányította, egyszer csak a szekerce megszólalt:

–  Hová mész, édes gazdám?

Először észre sem vette, hogy a szekercéje szólt hozzá. Szomorúan válaszolta:

–  Megyek haza, és befekszem az ágyba, gyógyítgatni a fájós derekamat.

–  Nem oda Buda! – mondta hangosan a szekerce.

A favágó akkor vette észre, hogy a szekercéjével társalgott. Meglepetten felkiáltott:

–  Úgy látszik, már olyan súlyos a bajom, hogy képzelődöm. Ideje minél hamarabb hazamenni.

A favágó meggyorsította lépteit, de bizony csak vonszolni tudta a beteg testét.

–  Rakj egy nagy tüzet, és melegedjél mindaddig, míg én végzem a munkát – mondta a szekerce, és kipattant a favágó kezéből.

Egy szempillanat alatt eltűnt az erdőben

A többi favágó izzadva vágta a fát. Sok időbe került, amíg nagy nehezen kiválasztották a megfelelő, vágásra éretteket, amelyek majd jók lesznek az építkezésnél.

Nem lehetett akármilyen fát kivágni, csak a legegyenesebbek és a leghosszabbak jöhettek számításba. A király ácsa nagyon szigorú volt. Árgus szemekkel vizslatta a kivágott fákat.

–  Ez sem jó. Az sem jó – mondta mustrálva a halomba rakott fákat. – Csak a hosszú, egyenes fákat tudom átvenni. Ilyenekért, amelyek itt vannak egy réz garast sem érnek.

Amikor az utolsó halomhoz ért, szeme kikerekedett, talán még a lélegzete is elakadt, majd csodálkozva megkérdezte:

–  Kihez tartozik ez a fa halom? Itt minden fa remek. Éppen ilyen fákról álmodoztam.

Sokáig nem jött válasz a kérdésére. A szekerce még mindig vágta a fát az erdőben.

Amikor az ács még egyszer megkérdezte, ki ennek a halom kivágott fának a gazdája, a közelben lévő egyik favágó gondolt egyet, és nagy büszkén mondta:

–  Mesteruram, én vágtam ki ezeket a fákat.

–  Miért hallgattál eddig? Hiszen akkor téged illet a jutalom.

A favágónak fülég ért a szája az örömtől, és boldogan járkált, mint a környék legügyesebb favágója.

Közben a szekerce is visszaért. Már messziről látta, hogy bizony el akarják orozni gazdája fáit. Gyorsan elfutott a melegedő favágóhoz, és mondta.

–  Siess be az erdőbe, és mondd az ácsnak, hogy tiéd az a fa halom!

–  Bárcsak tudnék sietni! – sóhajtott fel a favágó. – Örülök, ha vonszolni tudom magamat.

Valahogy azért csak odavánszorgott. A többiek hitetlenkedve nézték a szinte már nyomorék favágót.

–  Mit akarsz, jóember? – kérdezte az ács.

–  Jöttem, hogy átadjam mesteruramnak a kivágott fát.

–  Na, ne mondd, hogy te vágtad ki ezeket a gyönyörű fákat. Alig bírsz mozogni. Még hogy tiéd ez a fa halom. Micsoda hazugság. Takarodj innen, de azonnal! Örülj, hogy nem mondom el a királynak, aki ezért a pimaszságért fejedet vetetné.

A szegény favágó el akart odalógni megszégyenülve, de a kezében levő szekerce a fülébe súgta:

–  Nehogy megfutamodj! Kérd meg az ácsot, hogy csináljon egy próbát! Ha a másik favágó meg tudja mondani, milyen jel van a kivágott fák tuskóján, akkor övé lehet a fa halom, de ha nem, akkor a tiéd.

–  Én sem tudom a jelet – válaszolta a szegény favágó.

–  Minden fára és tuskóra egy rovást tettem. Ezt csak te tudhatod. A másik favágónak erről fogalma sincs.

–  Lesz, ami lesz – gondolta a szegény favágó, és megkérte az ácsot tegyenek egy próbát. Aki tudja, milyen jel van a tuskókon és a kivágott fákon, azé a fa halom.

Az ács megengedte, hogy tegyenek egy próbát. Eleinte a hazug favágó összevissza hablatolt. Mindenféle jellel próbálkozott, de egyiket sem találta el.

–  Nos, te mit mondasz? – fordult a szegény favágóhoz.

–  Mesteruram, a kivágott fákon és azoknak tuskóin van egy rovás.

Erre mindenki nagyon kíváncsi volt. Izgatottan lesték, hogy vajon a szegény favágó igazat mondott-e? Először a fákat nézték sorba, majd felkeresték a tuskókat is. Mindegyiknél ott volt a jel. Még csak eltéveszteni sem lehetett volna.

Az ács megpödörte a bajszát, és elégedetten mondta:

–  Kétségtelen, te nyerted meg a versenyt. Megérdemled a három ökrös szekér aranyat. Menjél haza és holnap reggel jelenjél meg a szekereiddel a várban! A hazug, csaló favágót pedig elzavarta az erdőből, de még az országból is.

A szegény favágó ekkor elszomorodott, amit az ács azonnal észrevett:

–  Mi a baj? Miért lógatod az orrodat?

–  Mesteruram, szegény vagyok én. Nincsenek ökreim, nincsenek szekereim, amivel elhozzam a jutalmul kapott aranyat. Az egész tulajdonom csupán ez a kicsi szekerce, amivel nap, mint vágom a fát az erdőben.

Az ács elnevette magát.

–  Ezen könnyen segíthetünk. Ha nincs ökröd, szekered fenséges királyunk azt is ad. Ne félj, haza tudod fuvarozni az aranyat. Ráadásul még az ökröket és a szekereket is megtarthatod.

Így is lett. A király bőségesen megjutalmazta a szegény favágót, aki a rengeteg pénzből egykettőre kikúráltatta magát neves orvosokkal, és boldogan élt, amíg meg nem halt.

Itt a vége, fuss el véle! Aki nem hiszi, az járjon utána

Rovatok: 
Mese