(Aratás napján)

Ősi földünk szélén
Pipitér csokrot szedtem,
Búzatábla ringott,
Örült a lelkem.

Egy fekete pöttyös lepke
Repült csokromra, kezemre,
Üzenetet hozott, vagy vitte,
Sosem találtam még ilyen lepkére.

Búzatábla is alacsonyan hajlott,
Régi idők nyarán más volt a világ.
A gondolat is elszomorított,
Sarlós Boldogasszony napján
Aratni indult Édesapám.

Marokszedőnek néha
Ott voltam a jobbján,
S gyűlt a kéve, szúrós volt a tarló,
„Vigyázz kislányom, éles a sarló”.

De én markot szedtem nevetve,
Sarkában voltam, fürgén követve.
Sokasodtak a kévék, gyűltek keresztbe,
Számolgattam, ez bizony kilenc kéve.

Mire ránk köszönt az este,
Fáradt tagjainkat már a napsugár sem leste.
Elszállt csokromról a fekete pettyes lepke,
Emlékgondolataim kileste.

Más már itt a búzatábla, alacsony a szára,
Másképp ring, s nem is látni, ki kaszálja.
Nem tudni, magyar-e, vagy idegené a tábla,
Fekete pettyes lepke hova szálltál,
Gondolataimmal te messze jártál.

Mert ilyen lepkét és világot én nem láttam,
Mikor Sarlós Boldogasszony napján
Ősi földünk árokpartján álltam,
Búzatáblát s lepkét megcsodáltam.

Mosonmagyaróvár, 2013. július 4.