Hajdanában, nagyon régen élt egy asszony a fiával. Szegények voltak, mint a templom egere. Sokszor napokig nem volt, mit enniük. Ennek ellenére boldogok voltak.
          Egy nap a fiú anyja súlyosan megbetegedett. Nem bírt felkelni az ágyból.  Szünet nélkül jajgatott a fájdalomtól. Hiába hívtak hozzá orvost, az sem tudott segíteni. Reménytelen volt a helyzete. A fia nagyon félt, hogy édesanyját elragadja a halál, és ő akkor egyedül marad.
Már majdnem mindenről lemondtak, amikor az egyik nap felcsillant a remény. A faluba egy nagy tudású ember érkezett. Állítólag, olyan nagy volt a tudása, hogy még a holtat is fel tudta támasztani, ha jól megfizették.
A fiú azonnal felkereste és könyörögve kérte, hogy segítsen az édesanyján.
–  Három drágakő az ára – mondta az ember.
–  Honnét szerezzek három drágakövet? – szomorodott el a fiú. – Szegény emberek vagyunk. Még három garasunk sincs nem pedig három drágakő.
Erre a nagy tudású ember széttárta a karját és mondta:
–  Sajnálom, drágakő nélkül nem gyógyítom meg édesanyádat. Javaslom, menj el a helyi kereskedőhez és kérjél tőle három drágakövet!
Azt kell tudni a kereskedőről, hogy igen fukar és kapzsi ember volt. Nem szívesen segített másokon. Kölcsönt is csak ritkán adott. Ha adott is, azt olyan nagy kamattal adta, hogy ember legyen a talpán, aki vissza tudta fizetni.
Amikor meghallotta a fiú kérését, gúnyolódva elnevette magát:
–  Ha ezer évig is élnél, akkor sem tudnád visszafizetni. Ezért egy petákot sem adok. Jobban teszed, ha elfelejtesz engemet!
A kereskedőt nem hatotta meg a fiú könyörgése. A könnycseppek hiába csillogtak a szemében. A fiú majdnem sírva ment ki a kereskedő házából.
Nem volt, mit tennie, szomorúan elindult haza, hogy legalább a haldokló édesanyjával lehessen, ha már nem segíthet rajta.
Útja egy réten vezetett keresztül. Még reggel volt, és a réten mindenhol harmat csillogott. Olyan volt, ahogy rásütött a napsugár, mintha ezer és ezer apró drágakő lenne a fűben.
Megállt a rét közepén és ábrándozva nézte a színes drágaköveket. Váratlanul valaki megszólította:
–  Ugye, milyen csodásak a drágaköveim?
A fiú meglepődve körbenézett, de nem látott senkit.
–  Itt vagyok, lent a fűben – szólalt meg újra az előbbi hang. – Én vagyok a harmatcsepp tündér.
A fiú azt hitte, hogy csak álmodja az egészet. Nem is tudta, hogy ilyen tündér is létezik.
–  Ez nem lehet igaz. A fűszálak között nem lehet ennyi drágakő. Ha megfognám valamelyiket, kifolyna a kezem közül.
–  Próbáld csak meg! Szedj annyi drágakövet, amennyit csak akarsz!
–  Nekem csak három kell, amivel kifizetem a nagy tudású embert, aki meggyógyítja majd édesanyámat.
A fiú hitte is meg nem is, amit a harmatcsepp tündér mondott. Eleinte kissé bizalmatlanul lehajolt, hogy felvegyen egyet. Maga sem akarta elhinni, a fűben igazi drágakövek hevertek, amelynek akár az egy árából is meg lehetne venni a fél falut. De nem csak egy hevert ott, hanem száz és ezer, csak le kellett hajolni értük.
–  Nagyon szép, – vett a fiú egyet a kezébe – de sajnos egyik sem az enyém. Pedig, milyen jó lenne, mert három drágakő segítségével meg tudnám gyógyíttatni édesanyámat.
Már éppen vissza akarta tenni a drágakövet a fűbe, amikor a harmatcsepp tündér biztatni kezdte:
–  Vegyél, amennyi csak kell és gyógyíttasd meg édesanyádat, sőt zsebeidet is jól megrakhatod velük!
A fiú teleszedte a zsebeit, de még az ingje újába is rakott a drágakövekből. Amikor jól teleszedte magát, illően megköszönte a harmatcsepp tündér jóságát, és sietett a nagy tudású emberhez, aki miután leperkálta neki a három drágakövet, meggyógyította a súlyosan beteg édesanyját.
A maradék drágakövekből csinossá tették a házukat, állatokat, földet vettek és gazdálkodni kezdtek. Hamarosan a falu legmódosabb gazdái lettek, de még drágaköveik is maradt a szűkösebb napokra.
A gyors meggazdagodásuk feltűnt a kereskedőnek is. Nem értette, hogyan tudtak ilyen gyorsan meggazdagodni, amikor még nem is olyan régen, alig volt, mit enniük.
Addig – addig kíváncsiskodott, míg a fiú elárulta a szerencséjét.
A kereskedő alig várta, hogy reggel legyen. Lóhalálában kiszaladt a közeli rétre, és türelmetlenül szólongatni kezdte a harmatcsepp tündért:
–     Hol vagy, harmatcsepp tündér? Gyere elő, beszélni szeretnék veled!
Nem sokat kellett kéretnie magát a harmatcsepp tündérnek, mert szinte az első hívó szóra megjelent.
–  Itt vagyok. Mit akarsz? Miért hívattál? – kérdezte.
–  Követelem, azonnal mutasd meg, hol vannak a réten a drágakövek, amellyel a fiú és az anyja meggazdagodott!
A harmatcsepp tündér elmosolyodott és a világ legtermészetesebb hangján mondta:
–  Nézz csak körül, mindenhol a lábad alatt hevernek a fűben!
Ezt meghallván a fukar, kapzsi kereskedő nagyon megörült és mohón kapkodni kezdte a csillogó drágaköveket. Még egy nagy zsákot is hozott magával, hogy minél többet tudjon összegyűjteni. Végül görnyedten a hátán vitte haza a drágakövekkel teli zsákot. Egész úton hazafelé azon gondolkodott, hogy amint hazaér, kiönti a zsák tartalmát és visszajön egy nagyobb zsákkal, hiszen még sok értékes kincs hever a réten a fű között.
Kinyitotta a hatalmas fémládáját, amelyben ezüstjeit, aranyait és drágaköveit tartotta, hogy beleöntse s zsák tartalmát. De akkor olyan dolog történt, amitől még a haja is égnek állt.
A zsákból drágakövek helyett harmatcseppek kezdtek hullani, és amint ráestek a ládában lévő ezüstre, aranyra és drágakövekre, mind egytől egyig vízzé változott. A nagy fémláda tele lett vízzel. Hiába nyúlkált benne egy fia drágakövet sem talált.
Oda a gazdagság, a rengeteg vagyon, amit hosszú évek alatt harácsolt össze.
Hiába ment ki a rétre és szólongatta a harmatcsepp tündért, az soha többé nem jelent meg. 
Amikor a kereskedő megunta a szólongatást, észrevette, hogy a fűben, mintha sok – sok drágakő csillogna. Megörült, hogy a harmatcsepp tündér nélkül is megtalálta azokat. Azonnal lehajolt, hogy felkapja a közelébe levőt. Amint megérintette, az mindjárt vizé változott és kifolyt a kezéből. Sorra próbálgatta a többit is, de mindegyikkel így járt. Mint egy őrült rohangált a réten keresve a drágaköveket.
     Végül egészen belebolondult a keresésbe. A falu apraja, nagyja azon nevetett, amint a fukar, kapzsi kereskedő haját tépve rohangált a réten és kiabálta:
–   Hol vagy harmatcsepp tündér? Hol vagy harmatcsepp tündér?