Impresszum

A magyarero.hu weboldal a Kárpát-Medencei Újságírók Egyesületének Irodalmi honlapja.

Gyöngyösi Zsuzsa
  főszerkesztő, Főadmin
  
(30) 525 6745
Soltész Irén
  szerkesztő
Takács Mária
  szerkesztő/admin
Polonkai Attila
Hollósi-Simon István

  webadmin

Kiadványok




















































































 

Jelenlegi hely

Gondolatok a Magyar Kultúra Napján

Mezei István
Mezei István képe

  1823. január 22.-én, mikor Kölcsey Ferenc leült az íróasztalához, és kinézett kastélya ablakán mindent látó fél szemmel a szürkén havas gyümölcsösébe, ahol az almafák fagyott ágait zörgette a szél, letisztázta a Himnusz szövegét  Egy korábbi hajnalon leírta a szót :Isten,. és megszületett a keze alatt az írás, a Himnuszunk, amely ima, mélyről fakadó nemzeti fohász, a múlt feletti fájdalom és egyben a jövőnkért aggódó remény a számunkra.

   Aztán e dallal az ajkunkon, határokon innen és túl sokszor könnyezve is, de nemzetté váltunk. Kossuth, Petőfi, Jókai népe lettünk, megtanultunk Arany János szavain beszélni, rácsodálkoztunk Barabás Miklós, Munkácsy Mihály, Csontváry Koszta Tivadar és Rippl-Rónai festményeire. Népművészetünkkel, táncainkkal, népzenénkkel, Erkel, Bartók és Kodály muzsikájával, Nobel-díjasainkkal és találmányok ezreivel bűvöltük el a világot. Forradalmak, szabadságharcok és világégések, győztes pillanatok és vereségek követték egymást, sokszor már minden veszendőnek tűnt, akkor ott volt a Himnusz és a kultúránk, mert ez jelentette és jelenti emberségünk és magyarságunk lényegét, az egymás és a nemzet felé fordulást.

    Ezekben az új barbár évtizedekben, amikor marketing menedzserek, brókerek, dilerek és celebek uralják és harsogják tele bóvlival és hazugsággal a korrupcióval fertőzött  közéletet, már nem divat Ady rebellis hevülete, József Attila filozófiai mélysége, Illyés Gyula megfontolt szava, vagy Márai Sándor és Wass Albert és Faludy György az emigrációból is bennünket féltő nemzetszeretete. Ma trágárságokkal fűszerezett érthetetlen hadarás, az írástudók árulása, az írástudatlanok számának emelkedése, a funkcionális és techno-analfabéták nagyképűsége, a fizikai restség és a szellemi renyheség a trendi. Aki ez ellen szólni, írni mer, vagy mindezt törvényekkel korlátozni akarja, az diktátornak, provinciálisnak, a sajtó és véleményszabadság ellenségének, magyarkodónak ítéltetik. A Majkák, Győzikék, Pákók, Bangó Margitok, a Fási mulatók és drogos discók világa, ahol belépőjegy mellé anfetamin is jár, a nihil és a halál kultúráját hirdetik, és képviselik. A mindennapok minősége rajtunk múlik. . Van miből meríteni. Kétszázezer népdalunk van, a németeknek nyolcezer. Nyolcvanezer szavunk van, mi sokszor mégis csak dadogunk.

     Kulturkampf, kultúrharc ez a javából, amely a szellemi szemét további szabad áramlásáért, vagy visszafogásáért folyik. Mert a globális hatalom számára a gondolat és igénynélküli kommersz fogyasztó az ideális alany, míg az értelem, a gerinces tartás, a tájékozódó és a szelektív készség, az emberi és nemzeti értékekhez való ragaszkodás idegen és ellenszenves. Hallhattuk,” a tétlenség a magyar embert megöli”. Tovább gondolva ezen intelmet, a semmittevés: a tudásvágy, a könyv, az olvasás, a zene, a vers, a színház, a fizikai és lelki,- mentális- higiénia, valamint a környezet megbecsülésének hiánya pedig lumpenizál, és semmivé tesz. De hiába óceánnyi a közöny, a durvaság, a hedonisztikus habzsolási vágy, az életet, az embert és a magyarságot pár cseppnyi humánum és értelem, kultúra is képes megmenteni, és meg is tartja.

      Balsorsról, bűnről, bűnhődésről, búról és kétségről zizeg a nádad és nyögnek, panaszkodnak a száraz ágak ma is, de jókedvről, bőségről, reményről szól a remény, és bízik idebenn az ember, no meg Istenről, amivel az életünk kezdődött, és egyszer majd véget ér.

Rovatok: 
Irodalom