1900. december 15.

Megszületett egy új remény, egy új élet.

Nincsenek szülők - de van árvaház, vagy inkább lelencház?

Az árva, elhagyott gyerekek gondozása már az elmúlt évszázadokban is cselekvésre sarkallta a jobb érzésű embereket. A nevelésükre létrehozott lelencházak eleinte egyházi és egyesületi keretek között működtek, majd megnyílt az első állami intézet is 1907-ben. Az akkori gyermekvédelmi törvények megalkotói arra törekedtek, hogy az elhagyottak vagy árvák minél hamarabb családba kerüljenek, így a nevelőotthonokban többnyire csak átmenetileg tartózkodtak.

Így került ő is kisgyerekként lelencházba.lévén nem fogta fel, mit is jelent, hogy sokadmagával lakik egy szobában, jobban mondva egy hatalmas teremben. Csak azt érzékelte, vannak gyerekek, akik eltűnnek egy nap, és vannak gyerekek, akik újonnan érkeznek. Szinte idő sincs arra, hogy összebarátkozzanak.

Egy szép napon őrá is rátalált a szerencse. Egy gazdag zsidó házaspár, akiknek több helyen is hatalmas déligyümölcs kereskedésük volt, betért a lelencházba. Határozott elképzelésük volt, fiút akartak, akinek szemében érdeklődés, kíváncsiság rejtőzik, aki eleven, de ugyanakkor láthatóan szófogadó.

Ő ott sürgött-forgott körülöttük, méregette őket, aztán megszólalt:

- Ugye, hazsavistek?

Az asszony mosolyogva ölébe vette az apró gyereket, és nevetne ennyit mondott a párjának:

- Ugye hazavisszük?

Így került Jenőke egy jómódú családba, ahol mindene megvolt, ahol minden jóval ellátták, nevelték, szeretgették, tanítgatták, taníttatták.

Teltek-múltak az évek, az apró gyermekből lázadó kamasz lett. Mindenben ellenkezett, semmi sem volt jó számára.

Anyja kérlelte, apja parancsolta - de hiába. Egész más elképzelései voltak, mint a szüleinek.

14 éves lett, amikor pályaválasztásra került a sor. Mivel szülei gazdag zsidó családból származtak, valami hasonló, a családhoz illő munkát szántak Jenőnek.

- Drága fiam, itt az idő, hogy eldöntsük, mi legyél, hol tanulj tovább.

Jenőnek ez nem tetszett.

- Nem akarok tovább tanulni, sokkal inkább mást szeretnék csinálni. Miért kell maguknak mindig megmondani, hogy mit tegyek!

- Fiacskám, mi nem élünk örökké, gondoskodni kell a jövődről. Úgy döntöttünk, hogy egy nagyon jó szakmát választunk neked, amivel megalapozzuk az életed. Az aranyművesség olyan szakma, amellyel bármikor, bárhol sikereket érhetsz el. Már voltam is egy aranyművesnél, megbeszéltem vele, hogy nála fogsz inaskodni, kitanulni a szakmát, és ha végzel, mi támogatunk anyagilag is. Csak tanulnod kell.

Jenőt elöntötte a méreg. Neki senki se mondja meg, mit csináljon. Betöltötte a 14. évét, őt már nem kell irányítani. Nem fog aranyművesnek menni.

Hiába könyörgött az anyja, hiába dörrent rá az apja, Jenő hajthatatlan volt.

1914-et írtunk. Kitört az első világháború.

Jenő nem ment aranyművesnek.

Dacolt... és bevonult a seregbe.