-negyedik ének-

Postautat grófi útnak is mondták,
emlékeknek ám hallom dobogását,
visszaérek disznó járta pusztára,
Kremzir uraság Belcsapusztájára.

Amott a dombon terül el az Oncsa,
mellette temető holtak otthona,
amott lejjebb van a Jóbarátcsárda,
finom halászlé került asztalára.

Mielőtt tovább mész tekints be balra,
látsz haranglábat most néma harangja,
csendítve kísérte halottnak útját,
harangozója alussza örök álmát.

Meglátod Zimonya kiszáradt medrét,
aztán épp elkapsz egy újabb temetést,
az még egy temető a homokdombon,
cigány nem játszik hegedű húrokon.

Pálfalu Barcsnak mostoha testvére,
mintha kitagadott lenne egy életre,
óvodájába kicsik már nem járnak.
iskoláját is átalakítsák másnak.

Útjai siralmasak, lakói szegények,
boltja sincs ahova néha betérnének,
azt is bezárták mert nem hozott hasznot,
hogy-hogy itt valaha még a kő is virágzott.

Itt a rendszereket nem váltotta senki,
csak nyakunkba akasztotték tessék viselni,
virágos picinyke állomása ma az enyészet,
idősnek vonatra szállni erő és művészet.

             -ötödik ének-

Ha tégedet is majd az élet úgy alakít,
terveidet gúzsba köti munkád elkábít,
akkor is szereted a helyet hol gáncsoltak,
míg csak álmaidban valósultak meg a vágyak.

Másként építettem volna nem rombolással,
patinás épületet nem pótolod mással,
ezen gondolat járt fejembe a sétámon,
mire odaértem ahol fák nőttek a grundon.

Valamikori piactér cirkuszi sátrak,
mázsaház az nincs de az ősfák még ott várnak,
itt reverendás pap is rúgta a labdákat,
kerekes kút, bódé hol zöldséget árultak.

Ki emlékszik gesztenyesorra mély árkokra,
a kihajtott disznókra vagy marha csordákra,
egy szegényház tűnik emlékeim ködében,
mely előttünk csúszott szét és szűnt örök végben.

Ma már csak a megmaradt fotók vagy festmények,
amelyek utcákra házakra emlékezhetnek,
a kegyetlen sors mely beszántotta a múltat,
legalább mutatna valami gyönyörűt újat.

Életkönyvének kemény fedelét felnyitom,
ami emlék benne van ez mind az én csokrom,
legyen az fájó, vagy épp boldogsággal teli,
ám egyiket sem lehet sosem elfeledni.

Gyermekkorom vidámság vagy a fájó emlék,
de a vidámságba én kicsit még fürödnék,
udvar magas fenyőfa rajta gólyafészek,
kutyánk és egy kiskocsi benne a testvérek.

Házszöglet meg nem világított ablakában,
harmonikával játszani tudó kislány van,
nevét most sem felejtettem Ő volt Julika,
él e-hal e vajon merre vitte őt sorsa.

Helye volt hát ott a nagy házban két családnak,
mi is elköltöztünk helyünket adtuk másnak,
így lettek élményekben gazdagok az évek,
lettek új barátok szaporodtak emlékek.

Pár házzal odébb százhétből kilencvenhétbe,
itt lakásunk bele tellett tizenöt évbe,
innen fejeztem be az általános iskolát,
itt alakítottuk meg játszótársaink klubját.

Mert itt nem maradt csak templom meg az iskola,
Nöthig-ház ahonnan indult írónak sora,
öreg plébánia sem kerülte el sorsát,
helyére István királyunk kapta mellszobrát.

Ez volt a központ, hol eltelt az ifjúságom,
életnek folyását később máshol találom,
bejártam e faunát széltében hosszában,
így maradtam Drávának örök vonzásában.

              -hatodik ének-  

Vadgesztenye fák helyett büszke platánok,
egymást váltják vízköpőkúton a gyíkok,
első gyík bronzból, mit ad Isten ellopták,
de a másodikat gránitból faragták.

Sarkon álló házak hiányos tetőzettel,
de tűzfalai megteltek színes élettel,
Íván nagymester mondából képeket festett,
postai épület ormán idő elkésett.

Idegen ha téved ide a Hősök terére,
fel kell csak néznie a templomnak tetejére,
ott az órát Nagyúristen nekünk igazítja,
parknak árnyait a lombos fa padoknak adja.

Ide jó pár kilométer a vasútállomás,
míg oda lesétálok hát lesz még pár vallomás,
volt itt Hangulat presszó Vörös és Kis pék sarok,
vasbolt-cipőbolt-biztosító játszottak hurok.

Jarding mellett simán elmenni nem igen lehetett,
nem érezte jól magát, ki Brassóit nem ehetett,
játszott ott a Dunda, és volt dzsesszzene tánc muzsika,
dobog parkett dorombolt cica, csattogott a boka.

Mielőtt elértem volna a Rinyának patakját,
kell említenem "Rózsakertnek"múlhatatlan báját,
sok csodás szép emlék, itt hangzottak el kedves tréfák,
mivel pince is volt, a helyet "gyógygödörnek" hívták.

Innen végig a Rinya parton sétámat folytatom,
ahol volt kuglizóba kocsmába és bálba botlom,
ide korábbról is fűztek  gyermeki élményeim, 
az út túloldalán laktak én drága Nagyszüleim.

Gyári házak lakásaihoz kemence tartozott,
ott sütötték a házikenyeret munkás asszonyok,
tetővel ellátott alatta asztal és a padok,
kapott fakéreggel fűtötték jöttek jó illatok.

Ezermester Nagyapám kezéhez csak munka tapadt,
előtte nem volt megoldhatatlan sosem feladat,
nyári konyha hokedli vagy asztal munkára akadt,
nem esett sose kétségbe, mindig állta a sarat.

Szép megfakult emlékek már mind lefolytak a Dráván,
hol van Csana bácsi ki valaha ott állt a portán,
ej sokszor én vittem ebédet a szorgos öregnek,
párszor meg sem álltam, így hát nagyapámnak üzentek.

Megdorgált oly sokszor, fiam van ám tisztelet,
a portán meg kell állni és bemondani a nevet,
sok okos bölcs tanácsa csirát fogott bennem,
te szorgos öreg köszönöm, hogy unokád lehettem.

Ezek azon emlékek melyek tán sosem fakulnak,
így képeznek igazgyöngyöt, vagy gyémántot a múltnak,
fűrészgyárnak kéményét sajnos már rég lebontották, 
kik erre emlékeznek lassan sírhantok takarják.