A legnagyobb siker a kudarc...
Bob Dylan, Love Minus Zero

A kognitív disszonancia egy pszichológiai elmélet, mely szerint az egymásnak ellentmondó vélemények feszélyező érzést keltenek az elmében. Az elmélet szerint a disszonancia, kellemetlen lévén, arra ösztönzi az embert, hogy változtasson gondolkodásmódján, véleményén vagy viselkedésén. Az elméletet elsőként Leon Festinger szociálpszichológus vizsgálta meg alaposabban, és így ír róla:

A disszonancia és a konszonancia a gondolatok - úgymint vélemények, hiedelmek, a külvilágra vonatkozó ismeretek, valamint a saját tetteinkről alkotott kép - egymáshoz való viszonya. Két vélemény, hit vagy ismeret disszonáns, ha összeegyeztethetetlenek; vagyis ha inkonzisztensek, vagy - csupán a két gondolatot tekintve - az egyik nem következik a másikból (Festinger 1956: 25).

Festinger úgy véli, hogy három módja van a kognitív disszonancia leküzdésének, amelyek azonban nem zárják ki egymást.

A disszonancia alapját képező hitek, vélemények vagy viselkedésmódok közül egy vagy több megváltoztatása.

Olyan új ismeretek szerzése, amelyek megszilárdítják a már meglévő konszonanciát, és ilyen módon szorítják háttérbe a disszonanciát.

A disszonanciát okozó gondolatoknak tulajdonított jelentőség csökkentése, akár ezen gondoltak teljes elfelejtése (Festinger 1956: 25-26).

Például a dohányosok jól tudják, hogy a dohányzás káros szokás. Néhányan közülük azzal igazolják szenvedélyüket, hogy a napos oldalát nézik: azzal áltatják magukat, hogy a dohányzás segít a súlyuk megőrzésében, és károsabb volna az egészségükre az elhízás, mint amilyen dohányzás. Mások inkább leszoknak. Legtöbbünknek nem okoz problémát olyan ad hoc hipotézisek és önigazolások kitalálása, amelyekkel megvédhetjük dédelgetett eszméinket. Az, hogy a kognitív disszonancia leküzdése miatt van szükség a racionalizálásra, nem magyarázza meg, hogy miért nem tudjuk helyesebben felhasználni ezt a képességet. Az emberekben a pszichológiai feszélyezettség különféle formái találhatók meg, a reakciók közül pedig egyesek nyilvánvalóan jobbak másoknál. De akkor miért reagál az egyik ember kompetensen, a másik pedig inkompetensen?

A kognitív disszonanciát sokáig "a manipulátorok legjobb barátjának" hívták (Levine 2003: 202). A dolgot alaposabban szemügyre véve azonban kiderül, hogy nem a disszonancia, hanem a rá adott válaszreakció a fontos annak, aki másokat befolyásolni próbál, miközben a bizonyítékok ellene szólnak.

http://www.boldogsag.net/index.php?option=com_content&view=article&id=41...