Katonai kifejezéssel élve, visszahátráltak Kassa felé. Persze, a városba már nem térhettek, hiszen onnan a többi magyar had is az ellenség felé vonult a harci állásokba. A 20. zászlóalj teljes harci felkészültséggel indult. A had derekát a nemzetőrök alkották, hiszen ők legalább fel voltak fegyverkezve, mert saját fegyvereikkel vonulta hadba. Igaz, hogy köztük is nagyon sok volt a kaszás nemzetőr. A 20. zászlóalj is 4 kaszás századdal foglalta el a Budamér feletti dombokat. Szerencsére Pulszky ezredesnek is rendelkezésére állt 15 ágyúlöveg, ezért merte vállalni a csatát. A hátráló két század, amelyik puskákkal is fel volt fegyverkezve, azt a parancsot kapta, hogy Lemasán és Budamér között vonuljon táborba. Varga Györ káplár tizede őrséget állított, és a két század egy mély árokba húzódott fedezékbe. Sajnos, sem Lemesán, sem Budamér lakossága nem nagyon lelkesedet azért, hogy falujuk határában harcok folynak, és inkább a környező erdőkbe bújtak el. Nem volt ez jellemző az egész Abaujra. Már a szabadságharc kitörését követően  Abauj vármegye két nemzetőr zászlóaljat, három század nemzetőr lovasokat ( amelynek egyik főhadnagya volt Vadász József fiatalúr, az egykori Sárospataki jurátus)adott a hazának. Úgyszintén Abauji honvédek alkották a híres 9. zászlóaljat, mely bátorságával és vitézségével kiérdemelte a „vörössipkás” nevet.

A honvédek már türelmetlenül fészkelődtek állásaikban, de estig semmi nem történt. Úgy látszik, Schlik hada is csak óvatosan haladt, és éjjelre szintén inkább állást foglalt, mit vállalta volna a harcot. A 20. zászlóalj két előre küldött százada már több mint egy napja nem evet. Hiába volt a borjújuk fölé kötve a bogrács is, azt legfeljebb a rozsda fogta, de étel bizony nem melegedett benne. Persze, a 20. zászlóaljat azért élelmes abaúji paraszt gyerekek, meg ügyes jurátusok alkották. Mikor az altisztek látták, hogy menázsi nem érkezik, és a tisztesek inkább alusznak az árkok védelmében, maguk vették kezükbe a dolgot. Igaz, hogy Budamér lakosai az erdőkben bujkáltak, de az összes állatállományt nem vihették magukkal. Egy két órán belül nyárson sült az ártatlan kis süldő, és bográcsban főt a fiatal tinóból készült gulyásleves. Igaz, mikor másnap reggel a Budaméri kocsmáros panaszt tett Pulszky ezredesnél, és az kemény büntetést helyezett kilátásba,de semmit sem tehetett. Ő nem biztosította az ellátást, így a katonák megoldották, ahogy lehetett.  

December 11- e reggel elég csípős, hideg, és borongós idő volt. Mivel köd borította a tájat, egyik had sem látta át a másik hadállását. Pulszki kicsi reménykedett a 15 lövege miatt, ezért ő kezdte a lövetést Schlik seregei ellen. Persze, a válasz nem sokat váratott magára.  Az altábornagy sem tudta pontosan a magyar hadak erejét, de majdnem biztos volt abban, hogy több üteggel rendelkezik, mint a magyarok, ezért lövetni kezdte a magyar állásokat. Nem is tévedett, hiszen ő 27 löveggel rendelkezett, és az ágyúi is nagyobb erejűek voltak. Ezért, mikor az első ütegei megszólaltak, a Sáros megyei önként verbuvált tótok úgy menekültek állásaikból, mintha tűz égette volna őket. Meg sem álltak egészen Sáros megye falvaikig, és ott behúzódtak a kemence padkára, mert nem akarták, hogy dezertőröknek nevezzék őket, pedig azok voltak. Sajnos, a magyar had sem állta a tüzelést. A nemzetőrök fegyelmezetlenül szétbontották soraikat, ezzel is bizonyítva. hogy mindég értékesebb a kiképzett honvédség, amelyik parancsra cselekedik.  Szerencse, hogy a 20. zászlóalj pár százada tartotta állásait,ezért nem lett menekülés, hanem inkább visszavonult a magyar had.

Felesleges hangsulyoni, hogy szám béli, és haditechnikai fölényben volt az osztrák sereg, és csak a 20. zászlóalj egy-két százada volt igazán a helyzet magaslatán, meg Thorznyicki lengyel különítménye, akik Bárca után megállította Schlik előre törő dragonyosait.

Varga Gyurka, Hubai Józsi, és Majni Béla most estek át az első ütközetükön, tehát a tűzkeresztségen. Igazi bajonetcsatában nem is vettek rész, inkább csak hátráltak, de az ágyúk lövedékei feléjük is becsapódtak, és volt olyan bajtárs, akivel tegnap még poharaztak, de ma már az ágyú lövedéke széjjeltépte. Ők hárman azért sérülés nélkül úszták meg a budaméri csatát.

Ahogy Miskolc felé haladtak, Bárca után kicsit megtorpant a menet. Az előhad, derékhad, és majdnem az egész magyar sereg a Budai úton Hidasnémeti felé menekült, mikor Thorznyicki  a lengyeljeinek megállást parancsolt, és útját állta az osztrák nehéz lovasságnak. Mivel vele hátrált a 20. zászlóalj utóvédje is, amelyikben ott volt a három kenyheci fiú, ők is Bárca előtt foglaltak állást. Megállították, sőt, hátrálásra kényszerítették az osztrák dragonyosokat, és így lehetőséget teremtettek a magyar had biztonságos visszavonulásának..

A  budaméri csata legnagyobb szégyene a nemzetőrök voltak, aki az első agyú lövésre összezavarták soraikat és menekültek. Persze, a szepesi tót századról felesleges beszélni, hiszen ők nem is akartak a magyar szabadságér harcolni. Az első lövés hallatán haza menekültek.

A Magyar had a budai, vagy újabban az úgy nevezett Pesti úton hátrált. Persze, volt olyan is, aki inkább nyugat felé, a Kanyapta völgye falvai felé indult. Varga  káplár, és a két kenyheci társa inkább Hidasnémeti-Miskolc felé haladt. Igaz, hogy egyre közelebb kerültek a szülőfalujukhoz, de otthon egyik sem akart maradni. Nem dezertőrök, nem árulók ők.  Már Szina határában voltak, mikor egy csapat abauji lovas nemzetőr érte utol őket. A vezetőjük Vadász főhadnagy volt, aki megállította a három kenyheci fiút.

-Gyáván dezertálni akartok?- kiáltott rájuk, de ők még válaszra sem méltatták.

Varga Gyurka, mivel régi ismerőse volt, azért megállt mellette egy szóra:

-Sem gyávák nem vagyunk, sem dezertálni nem akarunk, csak vonulunk a haddal.- mondta lakonikus nyugalommal.

Igaz, hogy Varga Gyurka honvéd káplár,de Hubai József, vagy Majni Béla honvédek sem akartak dezertálni a honvéd seregből, de Vadász József nemzetőr főhadnagy meggyőzte őket, jobb, ha levetik az egyenruhát, és titokban harcolnak az osztrákok ellen.

folyt.köv.