Kalapos Pali már hajnalban kiosont a pincéből. Nem törődött Ferenc fiatal úr intelmeivel, hogy lapuljon ott, amedig a vész elmúlik.

„A lapulás a te mesterséged.“ – gondolta Pali, és a Szakaly patak partján növő bokrok takarásában a kocsma felé igyekezett.Közben már a falu elcsendesedett, és senki nem sejtette, hogy két falubeli legény a kocsma pincéjében vasra verve vár sorsára. Hat tagbaszakadt osztrák dragonyos még mindég a harmadik legényt kereste. Azért csak hat dragonyosnak adott Kornis őrnagy ilyen parancsot, mert négy katona a foglyokat őrizte. Majni Bélénak volt annyi esze, hogy mikor a csetepaté zaját hallotta, nem rohant a veszedelembe. Észrevétlenül, a kertek alatt a kocsmához igyekezett, de mire odaért, már Gyurkát, meg Józsit lelökdösték a pince lépcsőjén. Ő is a patak parti bokrokban lelt menedéket, ahol hajnalban Kalapos Pali majdnem átbukott rajta. A két legény belátta, hogy hiába áldoznák fel magukat. Puszta kézzel nem rohanhattak a dragonyosokra, ezért megbújva lesték, mi fog történni.

Már  pirkadt, és a gazdák lassan a teheneket is engedték le az udvarról, hogy a pásztor a legelőre hajtsa ezeket, mikor déli irányból ágyúlövések dördültek. Megkezdődött a Hidasnémeti hídér való ütközet. A Teleki kastély vadásszobájában csak most fújták el a lámpást, mert már elég fény volt ahhoz, hogy Taleki nagyságos úr, meg Kornis őrnagy tovább diskuráljon arról, mi is legyen a pincébe zárt foglyokkal.

- Nem végeztetheted ki őket, mert nem harcoltak, csak leskelődtek.- próbálta enyhíteni az őrnagy haragját az öregúr. De Kornis hajthatatlan volt.

- Statárium van, ezek a paraszt suttyók meg kémkedtek az osztrák seregek ellen.- hangoztatta, de közben a Hidasnémeti hídnál megszólaltak az ágyuk.

Kornis őrnagy biztos volt abban , hogy a gránátok visszatartják Klapka seregeit, de mikor még dél körül is a távoli harc zaja volt hallható Hidasnémeti felől, kicsit megijedt:“Mi van, ha a magyar seregek mégis áttörnek.?“

Azt tudta, hogy a két legényt a falu szeme láttára példásan meg akarja büntetni. Hangoztatta is Telekinek, hogy példát kel statuálni.

- Mindenkinek elveszem a kedvét a  császára elleni lázadástól -.

A dragonyosok előkerítették a kisbírót, és kiherdettették, hogy mindenki jelenjen meg a kocsma udvarán. Persze, a falusi népnek más dolga is volt, mint munkaidőben a kocsma uvarán tolongani. De a dragonyosok házról házra járva mégis legalább kétszáz embert összetereltek. Főleg az idősebbek és a gyerekek, asszonyok, lányok voltak ilyenkor otthon, így a sokaság között tolongott az öreg Varga bácsi, a csizmadia, Kocsosék, Erzsikével és a kisöccsével, meg Hubai bácsi Anna nénivel is. A nemes családokat nem merte zavarni Kornis őrnagy, de Mácza Júnos, aki már lassan hetven éves volt, mégis lesétált, és sétabotjára támaszkodva az utcáról nézte, minek is csődítette össze ezt a sokaságot az „áruló“ Kornis. Mert a magyar ügyet támogató környékbeli nemesek csak így hívták a Göncruszkai Kornis őrnagyot. Még a kenyeci Kornisok is inkább kerülték őt.

A falusiak nagy szörnyülködésére a korcsma udvar nagy diófájának egyik kiálló ágán két hurok volt elkészítve. A faluban soha nem látott senki akasztást, és nem is nagyon vágyott ilyen látványra.

A távoli harci zaj egyre erősebb lett, amiből Kornis őrnagy megsejtette, hogy a magyar seregek győztek. Mégsem kegyelmezett szegény kenyheci legényeknek. Sőt, sietősen kivezettette őket a pincéből.

A falu népe felmorajlott, és a férfiak mozdultak is , hogy segítsenek a hátra kötött kezű Varga Gyurkának és Hubai Józsinak. Ha nincs ott a tíz dragonyos, aki puskáva parancsolta hátra az embereket, ez biztosan sikerül is.

- Mit akarsz tenni, te osztrák bérenc?- vonta kérdőre az őrnagyot Mácza nagságos úr.

- Azt, ami a kötelességem!- hangoztatta az őrnagy, akinek a hangjában ott bujkált a  félelem. Tíz dragonyos védte őt, de a harci zaj egyre közeledett.. Tudta, ha késlekedik, Varga Gyurka és Hubai Józsi megmenekül.

- Kenyhecen három áruló tevékenykedett. Elárulták a császárukat, és a rebelis magyarokat segítették. Kettőt elfogtunk, és mivel statárium van jogomnál fogva kimondom a halálos ítéletet, hogy más árulók okuljanak, és ne merjenek a császáruk ellen lázadozni.-

Most az éppen oda érkező Kubányi tiszteleteshez, a parókiás paphoz intézte szavait. :

- Ne merje ezeket az árulókat a temető szent földjébe temetni, és még halotti bizonyítványt sem állítson ki. Tudják, hogy ki vagyok, és tudják, hogy az árulókkal elbánok. –

Most már a puskák sem állították meg a férfiakat. Varga csizmadia, és Hubai Józsi bácsi is fenyegetően indult a puskákkal, bajonettekkel szembe, és a többi férfi sem hagyta magát megfélemlíteni.

-Tudjuk hogy egy gyáva embernyúzó  áruló vagy hangzott a tömegből. - Még az öreg Mácsa János is sétabotjával , mind karddal hadonászva rohant a dragonyosok felé. Sajnos, minden hiábavaló volt. Kornis őrnagy maga rúgta ki a fejőszékeket Gyurka és Józsi lábai alól, és addig a dragonyosok vissza tudták tartani a tömeget, ameddig szegény fiatal legények kimúltak. Utána gyáván megfutamodtak, és a Teleki kastélyba menekültek. Később kilopóztak a díszkert sűrűjőbe, és a visszavonuló osztrák hadakkal csak Enyickén álltak meg.

Varga Gyuri bácsi, és Hubai bácsi is emelte volna fiát, a többiek meg elvágták a kötelet, de már élet nem volt szegégy fiatalokban.  Az asszonyok sikítottak, és megpróbálták éleszteni Hubai Anna nénit, a lányok meg Kocsos Erzsikét, akik ájultan feküdtek a kocsmaudvar porában.

Már Majni Béla, és Kalapos Pali is ott tolongott a halott bajtársai körül. Mikor látták, hogy a férfiak , puskáktól sem félve nekirohannak a dragonyosoknak, ők még az öregeket megelőzve igyekeztek az akasztó köteleket elvágni, de sajnos, későn érkeztek.

Az udvaron nagy csend let. Kubányi tiszteletes zárta le a fiatalok szemét. Varga bácsi megtörten nézett a távolba.  De bizony, Hubai Józsi bácsi nem volt ilyen csendes. A feleségét szintén ájultan látta a porba, ezért oda rohant az éppen magához térő Kocsos Erzsikéhez:

- Látod mit tettél, te átkozott, te szégyentelen! Most már elégedett vagy? Nem volt neked elég a fiam, magadba bolondítottad még ezt a másik szerencsétlent is. Miattad haltak meg. Légy átkozott!

Szegény Erzsikét ismét az ájulás környékezte, de mivel a szülei is inkább elhúzódtak tőle, lehajtott fejjel, zokogva szaladt haza.

- Nem a lány miatt haltak meg, hanem életüket adták a hazájukért!- próbálta túlkiabálni a tömeg zaját Mácza nagyságos úr. De Varga Gyuri bácsi, és Hubai Józsi bácsi, meg Margit néni fájdalmát ez nem enyhítette.

Egy hónap telt el. Varga Gyurkát és Hubai Józsit közös  sírba temették, hiszen bajtársként egy szent ügyért haltak meg. Kubányi tiszteletes nem volt gyáva ember, őt nem tudta megfélemlíteni Kornis őrnagy. Megszentelt anyaföldben pihenik örök álmukat a bátor honvédek.

Újra március van. A természet ébredezik, a környéken már nem tombol a háború, a halál learatta gyümölcsét. Mégsem múlt el minden nyomtalanul. Telekiék inkább eladták kenyheci birtokaikat, és Miskolcra költöztek. Ugyanis a falu, és környék nemesei lenézték, leárulózták őket. Kalapos Pali most már gyakran járt a falu végi pásztorkunyhába, hogy az öreg nénivel törődjön, mert Majni Béla búskomor dúvad lett, és inkább a környéket járta, vagy a temetőn tartózkodott a szülei, vagy a bajtársai sárjánál imádkozva.

Egy fagyos kora hajnalon is éppen oda igyekezett, mikor nagykendébe bújt zokogó női alakra lett figyelmes, aki leborulva sírt a fris sírhalom mellett. Kocsos Erzsike volt, akinek a faluban nem volt többé maradása. A lányok nem álltak vele szóba, a templomban nem volt helye sem a lányok, sem az asszonyok között, sőt, még a családja is kiűzte, csak az istállóban, a szénában aludhatott.Ez mind elviselhető lett volna, de a lelkiismerete sem tudott nyugodni. Magát okolta a két fiú haláláért.  

Most búcsúzni jött tőlük. Nem tudta mit cselekedjen hová menjen. Még az is eszébe jutott, hogy a Hernádba veti magát. Mikor Majni Béla váratlanul megérintette a vállát, csak kicsit rezzent meg. Hiszen ő az élettől félt, nem a haláltól.

- Erzsike, ne okold magad,mert ők a hazájukért áldozták életüket. Sem neked, sem nekem Kenyhecen nincsen nyugodalmunk. Gyere velem. Én is oda akarok menni, ahol megbosszulhatom bajtársaimat. Majd akkor térünk vissza szülőfalunkba, mikor újra béke és szabadság lesz itt. A Magyar szabadság!

Vége.