Majni Bélát azon a márciusi hajnalon, mikor Kocsos Erzsikét a frissen hantolt sírnál találta a Felső Tiszai Hadtest ügyei kicsit sem érdekelték. Pár héttel ezelőtt még három kenyheci honvéd, Vadász József nemzetőr főhadnagy irányításával kémlelte az osztrák seregek megmozdulásait, és most szegény Varga Gyurka és Hubai Józsi békésen, egymás mellett egy sírban pihennek. A magyar szabadságért áldozták fiatal életüket. Hogy mi volt eszükben, mikor a bitófa alatt álltak a fejőszékeken azt senki sem tudja. Talán félelem, talán dac, talán remény, hogy megmentik őket.  Ha a harctéren esnek el, olyankor a honvéd nem is gondol a veszéllyel. De ilyen csúfosan… Még szerencse, hogy idejük sem volt erről gondolkodni. Kornis őrnagy, mivel félt a kenyheci emberek lázadásától, egy-két perc alatt véget vetett mindennek, és gyáván elmenekült.

Már egy hónap telt el. Igaz, hogy Vadász főhadnagy azóta felkereste Majni Bélát, hogy az kövesse a hadakat, amit Béla meg is akart tenni, már csak azért is, hogy megbosszulja bajtársait, de nem volt hová követni a 20. zászlóaljat. Ugyanis mikor annak idején Windisch-Grätz elfoglalta Pestet, Schlik Mészáros hadügyminiszter seregeit csúfosan kiűzte Kassáról, és Puchler még Erdélyből is kiszorította a magyar seregeket, a hadügyi bizottmány „a fuldokló a szalmaszálba is megkapaszkodik” elve szerint az öreg lengyel hadfit az óvatoskodó Henrik Dembinszky tábornokot nevezte ki a magyar hadak főparancsnokává. Ez egy nagyon rossz döntés volt. Hiába tört Kassa felé Klapka, hiába került Görgei a Branyiszkói győztes csata után Schlik hátába, Dembinsky megtiltotta Klapkának és Görgeinek, hogy harapófogóban megsemmisítsék az osztrákokat. Már a honvédség, és huszárság is morgolódott, és érdekes szóval élve Dembinskyt „nem kóser” embernek nevezte. Sajnos, a honvédek sem Klapkát, sem Görgeit nem tudták igazán a szívükbe zárni. Mindketten tehetséges, és rátermett katonák voltak, de vaskalaposságuk, és a parancsokhoz, regulákhoz való szigorú ragaszkodásuk határt szabtak annak, hogy a katonáik között közkedveltek legyenek.

Az öreg, tapasztalt honvédek és huszárok azt is zúgolódva helytelenítették, hogy a Felső – Tiszai hadtestet Dembinsky parancsára feldarabolták, a parancsnokait cserélgették, és masíroztatták céltalanul. Közben Schlik probléma nélkül Tornát érintve Gömör irányában kimentette hadseregét a harapófogóból. Még a február 14. én megharcolt Tornaljai ütközet után is nyugodtan tovább vonulhatott, mert a főparancsnok, Dembinsky tábornok így rendelkezett.

Mivel a 20. zászlóaljat feldarabolták, és az 52. zászlóaljjal összevonták, kiegészítve 400 Debrecenből átvezényelt újonccal, és mindég más helyre gyalogoltatták, Majni nem is tudta volna, hová kövesse bajtársait. Mikor Kocsos Erzsikét meglátta a friss sírhalom mellett, tanácstalan lett. Ő utána mehetett a hadnak, de mi legyen Erzsikével?  Mégsem hagyhatta, hogy a Hernádba vesse magát, hiszen a két legjobb barátja szerette ezt a lányt. Igaz, hogy Erzsike szemre való fehérnép volt, de Béla lányok társaságát nem nagyon kereste. Mi tagadás, hogy Kocsos Erzsike nagyon tetszett neki, de tudta, hogy ő a falu legszegényebb legénye, ezért nem is tolakodott soha egy lány kegyeiért sem. Erzsike nagy bajban van, és segíteni kell rajta, De mit tegyen, hogyan segítsen?

Mióta talán két hete felkereste Vadász főhadnagy, azóta semmi hír nem érkezett a magyar hadakról, harcokról. Pedig az ő volt harcostársait is a 20. zászlóaljból sokfelé és céltalanul meneteltették parancsnokaik, mert a főparancsnoknak talán elképzelése sem volt arról, mit is kezdjen a magyar seregekkel. A katonák sokat zúgolódtak a céltalan menetelések miatt, és volt olyan helyzet, mikor Görgei és Klapka állt a seregek elé, hogy megállítsa a honvédeket, huszárokat, mert azok, látva a lehetőséget parancs nélkül rohamra indultak. Dembinszky fővezérsége, hatványozva az alkohol iránti rajongásával olyan károkat okozott a seregeinknek, hogy biztosan komoly hatása volt a szabadságharcunk későbbi alakulására.  A katonák szomorúan hangoztatták:” Nem érez velünk, nem magyar.”

Lassan a fővezér miatt még a lengyeleket is kerülni kezdte néhány honvéd, pedig sok lengyel hazafi szívvel-lélekkel harcolt a magyar szabadságért. Elég csak Bem apót, vagy az öreg Thworniczkit és lengyel bajtársait említeni, aki a kassai, vagy inkább budaméri szerencsétlen kimenetelű csata után meggátolta, hogy a magyar hadak fejetlenül meneküljenek, és az Egerfarmos melletti csatában is az ő lengyeljei mentettek ki sok magyar honvédet az osztrák vértesek szorításából.

A hadak már nem a Hernád völgyében csatároztak, hanem Eger környékén. Sok veszedelmes csatát megvívtak a honvédek, nemzetőrök, de a huszárok is, ahogy ezt később Majni megtudta. Szinte legendákat meséltek a régi bajtársak a kápolnai lovas ütközetről. Maga is találkozott azokkal a Koburg, vagy császár huszárokkal, akik az ütközetben részt vettek. Megismerkedett a nagydarab Ujj huszárszázadossal, aki testi erejének köszönhette, hogy pár sebbel jutott ki a harcból, és beszélt Csuka Antal főhadnaggyal az ütközet másik hősével, aki ugyan szintén csak pár kardvágással tért vissza a csatából, de annyira megterhelte szervezetét, hogy még egy –két hónapot szolgált, és civilbe kellett vonulnia.

Ezt persze, azon a hajnalon Majni Béla még nem tudta. Hogy Erzsikét nem hagyhatja sorsára, az világos volt számára. Ezért virradat előtt karon fogta a lányt, felvette a kis batyucskáját, és Migléc, Tornyosnémeti irányában elhagyták a szülőfalujukat. Nem néztek hátra, hogy ne fájjon még jobban a szívük, pedig egyikük sem tudta, látja- e valaha az ismert, és kedves helyeket.

folyt. köv.