Egyszer a kicsi oroszlánkölyök, Leó anyukájához hajolt és a fülébe súgta:
– Édesanyám, elmegyek világgá.
– Menj csak fiam, – mondta az anyja – de estére, vacsorára haza gyere! Tudod, édesapád nem szereti, ha megvárakoztatod. Ne feledd el, magaddal vinni az esőkabátod is. A madarak azt csipogják, hogy eső lesz. Nem szeretném, ha bőrig áznál és megbetegednél.
– De hiszem, süt a Nap. Nézd csak édesanyám, milyen szép az idő! Nem kell esőkabát. Nem viszem magammal – makacsolta meg magát a kicsi oroszlánkölyök.
– Jól van, te tudod – hagyta rá az anyja. – Csak nehogy megbánd.
Leó fütyörészve neki indult a nagyvilágnak. Vidáman lépkedett a falujukból kivezető úton.
– Hová mész, Leó? – kérdezgették tőle az állatok.
– Megyek világgá – válaszolta.
Amikor az elefántnéne háza előtt elhaladt, éppen akkor nézett ki az ablakon Bambi és ormányával megbökte a kicsi oroszlánkölyköt.
– Leó, én is szeretnék veled menni világgá. Ugye magaddal viszel?
– Miért ne? – válaszolta.
Elefántnéne úti csomagot készített fiacskájának és most már ketten lépdeltek az úton.
– Mikor jövünk vissza? – kérdezte Leótól.
– Vacsorára haza kell érnem, mert édesapám nem szereti, ha várnia kell a vacsorára.
– Ennyi idő alatt világgá tudunk menni? Ugye nem kell sokat gyalogolni?
– Mi van, már elfáradtál? Aki világgá akar menni, annak egész nap gyalogolnia kell.
– Azt hittem, hogy csak addig a nagy fáig megyünk, és ott leheveredünk pihenni.
– Ha csak addig mennénk, akkor az nem világgá menés – világosította fel a kicsi oroszlánkölyök a barátját. – Az csak egy egyszerű erdei kirándulás. Én világgá akarok menni és nem sétálgatni az erdőben. Ha ilyen hamar elfáradsz, akkor, miért jöttél velem?
Erre Bambi nem tudott, mit felelni. Szipogva követte barátját. Nem akart nyápicnak, gyöngének látszani, ezért inkább szó nélkül ment az oroszlánkölyök után.
Már rég elhagyták a nagy fát, de még mindig csak mentek, egy percre sem álltak meg pihenni.
Végül Bambi kifakadt és mondta:
– Legalább pihenjünk egy kicsit! Úgy megéheztem. Ennék valamit, amit édesanyám összepakolt az útra. Bizonyára már te is megéheztél.
– Igazad van. Én is éhes vagyok. Üljünk le az út szélére és falatozzunk.
Leó, amikor kinyitotta a hátizsákját, akkor vette észre, hogy otthon felejtette az elemózsiát. Ez akkor történhetett, amikor azon vitatkozott édesanyjával, hogy kell-e esőkabát vagy nem.
– Otthon maradt az ennivalóm – jegyezte meg szomorúan. – Üres a hátizsákom.
– Majd adok én az enyémből – mondta Bambi.
– Igazán, adsz?
– Természetesen, hiszen mindketten világgá megyünk. Össze kell tartanunk jóban, rosszban.
Az elefántkölyök előhúzott a hátizsákjából egy finom fűvel telerakott szendvicset. Ennél jobb eledelt egy elefánt el sem tud képzelni. Elefántnéne a legszebb fűszálakat és faleveleket pakolta a szendvicsbe.
– Te füvet eszel? – csodálkozott el Leó, a kicsi oroszlánkölyök. – Fúj, ezt hogyan lehet megenni? Más ennivaló nincs a hátiszákodban?
– Nincs, anyukám ezt csomagolta be. Különben is ez nagyon finom. Kóstold csak meg!
– Még, hogy én füvet egyek? Nem bolondultam meg. Egy igazi oroszlán csak húst eszik. Nincs is jobb a húsos szendvicsnél.
Bambi elképedve hallgatta barátját. Ő még sohasem evett húsos szendvicset. Náluk az ünnepi ebédet a fák levelei és gyümölcsei. Nemrég nagyanyja születésnapjára hozott neki egy köteg banánt. Ennél finomabbat el sem tudott képzelni. Még, hogy húsos szendvics. Ki hallott ilyet?
A kicsi oroszlánnak meg az volt furcsa, amit az elefántok fogyasztanak. Még, hogy füvet? Ez még viccnek is rossz. Otthon náluk mindig sok – sok finom hússal volt teli az éléskamra. Amikor jól belakmároztak ezekből, kifeküdt az egész család egy nagy fa alá hűsölni és órákig heverésztek ott nagy boldogságban.
Már nagyon korgott a gyomra. Szomorúan nézte, amint barátja jóízűen ette a füves szendvicset.
Végül elkeseredetten kifakadt magából:
– Így nem lehet világgá menni.
– Akkor most, mi lesz? – kérdezte Bambi.
– Hazamegyünk, és majd holnap megyünk világgá.
– Nem bánom – egyezett bele és visszapakolta a megmaradt elemózsiát a hátizsákba. – Akkor holnap megint világgá megyünk.
Ezzel a két kicsi állat megegyezett. Megfordultak és elindultak haza. Leó igen csak szaporázta lépteid. Nagyon éhes volt. Barátja Bambi vidáman követte. neki nem voltak ilyen problémái. Ugyanis ő jól belakott finom füves szendvicsből. Akár ő folytathatta volna a kirándulást, de mivelhogy rendes, jó barát nem akarta magára hagyni Leót. Különben is ő mindig úgy gondolta a világ vége a nagy fánál van. Azon túl már nincsen semmi érdekes dolog.
     Mindketten fáradtak voltak, amikor hazaértek. Leó a kicsi oroszlánkölyök azonnal nekiesett egy hatalmas, ínycsiklandó húsdarabnak és jól teletömte a bendőjét, és komolyan megfogadta magának, hogy legközelebb, ha világgá megy, akkor visz magával sok – sok oroszlánnak való élelmet.