Évek szállnak egyre tova,
Kislány voltam még,
Lelkem tiszta, ártatlan.
Addig a szerelem tüze épp csak
érinthette lelkem,
S mi aznap történt,
Mégsem feledem sohasem.
Két szem találkozik,
Körbeöleli egymást a tekintet,
Mely mintha szívedet láncba fogná,
Úgy kínoz meg téged.
Majd később, évek telnek el,
Újra elém álltál, s mintha
Két szemeddel a lelkemig hatolnál.
Láthattad volna szerelmemet,
Mely addig szunnyadt,
Előtört újra néked.
Előtört, mert hozzám jöttél,
Megszólítottál, reám néztél,
Tán nem is tudtad, hogy meggyötörtél.
Hiába te előttem álltál,
Én csak emlékeim láttam,
Melyekbe úgy beleszerettem,
Mint még ezelőtt így, senkibe sem.
S te értem abban a pillanatban megváltoztál.
Rám mosolyogtál,
Szépen szóltál,
Majd utánam fordultál.
Ajándék, igen, az vagy nékem,
S a világnak végéig ez így is marad.
Mégsem!
Ha világnak vége is,
Szerelmem az öröklétben szárnyal továbbra is.
Magányosan, de szárnyal.
Óh, mit is mondhatnék még?
Hisz annyi mindent szóltam már,
De a leggyötrőbb,
Soha meg nem hallottál.
S én nyíltan előtted nem mondhattam,
Mégis oly sok mindent mutattam.
Ha figyeltél volna:
Épp csak ki nem mondtam.
Szánalmadba, ha lett volna,
Nem takarózhattam.
Vágyam messze több volt ennél,
Minthogy szánalmad tárgyává tegyél.
Hisz mást nem várhattam,
Kisfiú vagy még most is.
E nemes érzéshez pedig oly lélek kell,
Mely nálad majd csak később jön el.
Gondoltam, olyan jó lehetnék neked,
Hogy te nekem?
Azt már nem hiszem,
De végre is:
A lényeg nem ez itten.
De szerettelek!
Úgy örülnél, ha tudnád.
Mert szeretve lenni áldott,
Simogatná szívedet álmod.
Jaj nékem, bolond szerelmes,
Érzésem visszatér, ha úgy kedves.
Lám énekelni is elég volt hallanom,
Máris verset ontok hajnalon.
A végére:
Tudom, te nem te vagy.
Kit én képzeltem magamnak,
Hasonmása is alig vagy.
Kit én várok, még nem érkezik,
Addig vágyam hozzád fűződik.
De tán még azzá válhatsz,
Kit én megláttam benned aznap.
S még mindig látom, ez a helyzet,
Mondd meg,
Hernyóból pillangó mikor válik?
Ez a holnap titkában állik.
Tudom, szükséged majd rád talál.
Oly biztos ez, mint a halál.
Szerelmem mily messze látszik,
S lám, annyira mégsem.
Kit magamnak képzeltem,
Hozzá vágyom éppen.
S néked kedvesem,
Éjjeli csókot küldök.
Majd suttogom halkan:
Áldott légy minden lépésedben, s
Szép álom kísérjen létedben.
2020. 03. 29.
