Régen történt. Fiatalok voltunk, és éppen nagyon boldogok, mert volt egy kis pénzünk, és tudtunk venni egy vályogházat Budapesttől jó messzire, az éppen híressé váló Tisza-tó közelében. 
     Gyurikám kívánsága volt, hogy vízközeli legyen, abban az időben kezdett intenzíven horgászni. A gyerekeknek is jó volt, szaladgálhattak, játszhattak a kertben reggeltől estig. Én pedig kiélvezhettem lakberendező álmaimat, hogy lakhatóvá tegyem a kemencés, földes-padlós, szoba-konyha-kamra nyári fészkünket. Amikor elkészültem és már otthonosan éreztük benne magunkat, sorra elhívtuk rokonainkat, barátainkat falusi nyaralásra.
     Történt egyszer, hogy Gyurikám gyerekkori barátját, kis-Bandit és családját is vendégül láttuk egy hétre. Bandi apró termete miatt kapta előnevét, volt még Gyurinak más Bandi nevű barátja is. Kis-Bandiék megérkezése felejthetetlen. A nyár egyik forró délelőttjén kanyarodott be a földúton autójuk, az egy méter magasan megrakott tetőcsomagtartós Steyr-Puch. Sátrat hoztak, hogy jól elférjünk, de a kaland miatt is, és két apró tüneményes gyereket.
     A férfiak öröme határtalan volt, egyfolytában az éjszakai horgászatról beszéltek, tervezgettek, folytak az előkészületek. A gyerekek a kertben, hasonló korúak, jól feltalálták magukat. Kergették a szomszéd felénk tévedt tyúkjait, élvezték az életet. Mi Pankával bevonultunk a konyhába, terítettünk, beszélgettünk, kivel, mi volt az eltelt hónapokban, mintha csak tegnap váltunk volna el. Közös ebéd, séta a környéken. Kellemes nap. Majd eljött az este. Lefektettük a gyerekeket, az apák kocsiba ültek, irány a Tisza-tó, a nagy horgászat. Pankával elmosogattunk, elpakoltunk, és mivel kint sok volt a szúnyog, a konyhaasztalhoz ülve elkezdtünk beszélgetni. Panka hozott valami rágcsálnivalót, kivettünk a hűtőből egy-egy üveg sört, és órákig meséltünk egymásnak. Mivel azelőtt ilyen nyugis, hosszúra nyúló időnk még sohasem volt, még titkainkba is beavattuk egymást. Ahogy ott sutyorogtunk, halkan, kuncogva, hogy a gyerekek fel ne ébredjenek, egyszer csak Panka arcára fagyott a nevetés. Sikított és kimeredt szemmel mutogatott az ajtó felé:
- Egér, ott egy egér!!! - majd’ elájultunk.
    Szinte egyszerre pattantunk fel, fölültünk az asztal tetejére és sikongatva próbáltuk az egeret távozásra bírni. Panka elérte a söprűt, azzal hadonászott, én a két üres sörösüveggel doboltam a ritmust az asztal tetején. Az egeret már nem láttuk, de kinyílt az ajtó, és beléptek férjeink. El akartuk mondani, hogy mi történt, de nem hittek nekünk, csak nevettek, és azt mondták, megártott a sör... Évekig emlegettük ezt az estét, de azért akkor este leraktak néhány egérfogót a konyhában. És a gyerekek sem ébredtek fel, ám másnap ők is jót mulattak anyáik egérkalandján.
     Emlékemet most Tarcsai Béla festőművész "Surranó" című tusrajza ébresztette fel, ami hirtelen a szemem elé került itt a Facebookon. Köszönet érte.

2025. március 11.

TM