Még csak párat lépett a nap fel az égre,
S gyúlt az emberszívben új napnak reménye,
Mikor egy legénynek, kinek sorsa vándor,
Jut egy keresztútnál bőven a talányból:

„Na, most merre kéne, jobbra-e vagy balra?”
Kérdi így magától, s ahogy lendül karja,
Elindul utána. Vezérlő az Isten,
Hogy a déli nap rá házak közt tekintsen.

Nyári zápor verte útja poros terhét.
A faluba érve látott díszes kelmét,
Kiaggatva sorba, merthogy vásár járta.
S volt ott még ezernyi Istennek csudája.

Jön a bíró, gőgös. „Utat!” – így kiáltják.
Jaj (savanyú szőlő), nézi a csizmáját,
Ki a sárba tapod, fénye pocsolyától
Nem tükörként ragyog, rajta fény sem táncol.

„Szőnyeget! – ordítja – Elátkozott pórnép!
Sárba kéne járnom, mintha disznó volnék?”
„Megbocsássék, uram! – vágja rá szolgája –
Nincs egy árva kelme, szőnyegként hogy járja.”

„Ahun az a koldus! – mutat a legényre –
Ki tudja, hogy Isten milyen jövevénye?
Minek annak ruha, rántsátok le bőrét!
Hadd lásson a világ rongyos helyett pőrét!”

Lép a büszke bíró a legény ruháján,
Csak hogy folt ne essék százhímű gúnyáján.
Morognak a népek, de hát az csak annyi.
Nem lehet a sorssal szemközött rohanni.

Szegény Miska bátyám, özvegy volt és árva,
Volt otthon a szegen egy váltás ruhája,
Aztat reáadta: „Eredj, öcsém, békén!
Megsegít az Isten kéretlen vagy kérvén…”

„Megköszönöm, bátyám! – kezet nyújt feléje –
Jó szíve van, látom a szegény legényhe’.
S mert az Isten varrni nem tud ősi jussán,
Meghozom, ígérem, esztendőnek múltán…”

… Eltőtt az esztendő, újra vásár járja.
Na, most néznek nagyot: hintó jön s királya
Mind e magyar népnek. Mátyás az, nem is más!
Hihetnéd, de mégsem hazudik ez írás.

A bíró elől lép: „Felséges királyom!
Mily nagy tisztesség, hogy kis falumba látom!
Hogyha tudtuk volna…” Király legyint: „Kérem,
Minek a felhajtás, épp hogy csak benéztem.”

Pillanatnak múltán (véletlennek hála),
Megbillent egy hordó s víz lendült nyomába,
Ki a király előtt megállott a porba,
S lett e hűs áradat förtelmes nagy tócsa.

„Kerülje ki, uram!” – tanácsolt a bíró.
De a király legyint: „Nekem ez út így jó!
Meg hát azt hallottam, a kend falujába,
A híres nagyurak nem lépnek a sárba.

Aki arra méltó, szőnyeg dukál annak.
Ejnye, mért lett kendnek színe, mint a falnak?
No, hát tegye csak le gyorsan cifra bőrét!
Hadd lásson a világ díszes helyett pőrét!

Hanem azt a gúnyát ne tegye a sárba!
Jöjjön, s vigye bátran, kedves Mihály bátya!
Esztendővel elébb jó volt egy legényhe’.
Itt van hát a gúnya, ahogy azt ígérte.

No, de azért mégis! – s belépett a sárba –
Lépjen ide elém, öreg Mihály bátya!
Mától kend a bíró, igazságos szolga,
Amíg él e földön… többi Isten dolga…”

Így tett törvényt Mátyás egy tócsánnyi sárba’.
Így lett ”Bíró Uram” szegény Mihály bátya.
Így jár minden lélek, ki útra találván,
Egy maréknyi sarat nem tűr meg csizmáján.

— Zengik még a népek századoknak óta,
Bár rég múltba vészett maga és a trónja;
Dicső neve mégsem puszta szó, kiáltás...
Él még igazsága... s él Hunyadi Mátyás!

2021. 01. 24. Szerep