Történetek a félmúltból

Ma már nem söprik a falusi házak padlásait a kötelező beszolgáltatás ürügyén, ma egyszerűen  csak elveszik bútorostól, ha valaki adós, hogy aztán elárverezzék, a tulajdonost meg családostól kipenderítik az utcára. Ez semmit nem von le az ötvenes évek tragikumából, abból, ami a falusi parasztságot akkor sújtotta.

 - Már megint eljöttek érte. Fél éve, hogy folyik a begyűjtés a faluban, így házról házra járva, pörölve, veszekedve kell összekaparni ezt a nyomorúságos életet. És ehhez a disznósághoz őt, a helyi DÉFOSZ elnökét mindig előráncigálják. De hogyan keveredett közéjük? Talán még 16-ban kezdődött Galiciában, mikor a falubeli szakaszvezető, a Feri őt küldte ki járőrbe, és elfogták az oroszok. A Feri egy év múlva már otthon volt, ő meg csak 21-ben került haza. Addig megjárta Turkesztánt, Üzbegisztán, először, mint fogoly, később vörös katona. Még Moszkvában is megfordult, ahol hallotta Lenint beszélni. Igaz, hogy nem mindent értett belőle, de lenyűgöző volt a szónoklata. Magával ragadott mindenkit, ahogy az a pici vörös szakállú ember lekapta kopasz fejéről a sültős sapkát, és megfenyegette a fehéreket, az máig feledhetetlen.

          Szibériában is volt egy évet, nehezen viselte az ottani hideget, azóta is mindig fázik. Még nyáron is meleg kabátot kell hordania, ezért is csúfolják a faluban Dolmányos Tóninak. Aztán jött a második háború, és jöttek az oroszok, közöttük és a falu között ő volt a tolmács és a békítő. Majd a földosztó bizottságba is beválasztották, és elkezdődött a politikai”karrierje”-.

          Na, Tóni bácsi jöjjön-, mondta tanácsról az adós. -A Feri bácsi, az elnök küldött bennünket magához, megyünk begyűjteni. -

- Ez a Feri már megint őt küldi a veszélyes helyre,- gondolta magában. –Ide a Mári nénihez megyünk először, mert a múltkor már elzavart bennünket,- szólt hozzá az egyik csizmás rendőr, mert kettő is jött segíteni. Azzal benyomultak mind a négyen a szomszéd fakerítés kapuján át egy zsúpfedeles, kis ház pitvarába. Egy anyóka lépett ki az ajtón az udvarra, kezében kis lábaska volt, benne morzsolt kukorica a tyúkoknak.
- De nagyon széplány volt valamikor,- gondolta magában az öreg. - Fiatalon hasonlított arra a szép, fekete, turkesztáni lányra, aki dinnyét lopott be hozzá a fogolytáborba. Máskor meg ő szökött ki hozzá a csillagos éjbe. A Mári férje, aki vele egy századba szolgált, még 15-ben elesett, a fia meg a másodikban marad ott. Bizony elkelt az özvegynél a vigasz, ő is eljárt néha hozzá, de már annak is jó ideje…-
- Most mit akarsz. Tóni,- ripakodott rá az anyóka. –Miért rontottál be hozzám, egy szegény, öregasszonyhoz ezzel a rablóbandával. Máskor bezzeg egyedül jöttél, Te szégyentelen, Te Dolmányos Tóni. De verjen meg az Isten, hogy a legnagyobb nyárban is ne egy, hanem három dolmány alatt is dideregjél! -
   Röstellte a dolgot az öreg, mert a rendőrök már kuncogtak a bajszuk alatt, és kifakadt.  Neked meg Mári, ebből a nagy gazdagságodból legyen emeletes házad, de már lépcsőre, liftre ne jusson, hanem a görcs rángasson föl meg le. - A rendőrök már a hasukat fogták, úgy nevettek a két vénség perpatvarán. Így maradt el aznap a padlásseprés a Mári néninél. Csak otthon az öreg lelkében lett még fájóbb a már régóta féregrágta gondolat és bánat. -Ő többet nem megy sehova, bárki is jön érte. Elege van az osztályharcból, meg mindenféle harcból.  Pedig ő még Lenint is hallotta. Igaz, hogy nem minden szót ismert. Talán félreértette volna. Vigyázni kell ezekkel a szónokokkal és vezérekkel-. Aztán visszabújt a takarói és kabátjai közé, mert már megint fázott.

    Ma már nem fenyegeti semmilyen veszély a padlásokat vidéken, mert mind üres!

2018. 08. 19.