Impresszum

A magyarero.hu weboldal a Kárpát-Medencei Újságírók Egyesületének Irodalmi honlapja.

Gyöngyösi Zsuzsa
  főszerkesztő, Főadmin
  
(30) 525 6745
Soltész Irén
  szerkesztő
Takács Mária
  szerkesztő/admin
Polonkai Attila
Hollósi-Simon István

  webadmin

Kiadványok




















































































 

Jelenlegi hely

Petőfi, aki forradalmat vezetett

futoinda
futoinda képe

Az 1848-as márc.15-i forradalom előzményeiről, és lefolyásáról
Fölkérésre, v. Kasza-Márton Lajos beszéde az Ontariói,  Kitchenerben.
  Akik az elnyomóiktól megijednek, és félnek, s főként a félelem ellen nem tesznek semmit, azok járom-járókká válnak, ezáltal önszántukból lemondanak az ember legelemibb jogáról, a gondolati, és a cselekvési szabadságról.
   Idegen eszme, és dogma követőivé lesznek, úgymond modern rabszolgákká válnak.
Jelenünkben ezek a tények láthatóak, és követhetőek, így a jelenlegi Magyarországon is. Az idegen pénzhatalmat kiszolgáló kormány a népet egy szerencsétlen, eszméletlenné depolitizált tömeggé alázza, amelynek minden életértékét semmibe veszi, és eltiporja.
   Nem szabad megijedni tőlük, a megérett forradalmi láz hőfokát nem lehet ugyanúgy sokáig fönntartani, mint a kétes hatalmat, mert az egyszer forradalommá érett népérzelem tüze akármikor, újra és újra fellángolhat. A forradalom eljövetelének idejét nem időegységben mérik, hanem az erkölcs, a lélek, a szellemi tisztánlátás minőségében.
   Nagy magyarjainktól idézhetnék sok olyan, a szabadság eszméjéről tett valós megnyilvánulást, és igazságot, amelyek magyar történelmünk folyamán érlelődtek, általuk kaptak nyilvánosságot, de mégis most egy spanyol filozófust említek meg, Ortegát, aki az 1830-as években nagy hatással volt a magyar népi, nemzeti írókra. Ortega azt írta, - "  a forradalomnak semmi köze nincs a véres erőszakhoz, mert a forradalom nem más, mint szellemi állapot. Évekig, hosszú ideig is eltarthat, csak a szellemi értékrendjét kell megőrizni, azt, ami előbb-utóbb felőrli az elviselhetetlen, tűrhetetlen rendszert."

Idáig az idézet.
Ha közben mégis megesik a forradalom, mégha leverik, felmorzsolják, akkor is mutatja a helyes utat, nekünk a magyarság önálló, egységes jövőjét, mert mindig esély van a szellemi állapotból kilépő forradalom győzelmére. Úgy érzem, hazánkban már ez a forradalmi állapot nagyon közel áll a megvalósuláshoz.
Ha jól belegondolunk, s ésszerűen analizáljuk a jelenlegi állapotokat, akkor ma már nem politikai erők, világnézetek, ideológiák küzdenek egymással, hanem egyszerűen az értelem és a tisztesség, az aljassággal és a butasággal vív szoros harcot.
   Visszanézve történelmünkre, bizony a régi mondás szerint "a történelem ismétli önmagát", 1848 március 15-én a nemzet kívánságaként 12 pontba foglalt követelésekből a mai napig, egy-két pont kivételével semmi sem teljesült.
Mint akkor, most is a nemzet megalázása, javainak elherdálása, idegenkézbe való átjátszása, a nemzeti érzések, az összetartozás minden eszközzel való szétzilálása a cél, ez volt akkor is, és ez most is.
Aki követi a mai magyar politikai, gazdasági eseményeket, annak nem kell nagyítóüveg, sem magyarázkodás, a tények magukért beszélnek. Minden időben a piszkos elme piszkos politikát alkot, és aszerint él, kihasználva uralkodó előnyeit.
   Mielőtt hozzáfogtam volna a mai ünnepi megemlékezés anyaggyűjtéséhez, összeállításához, többször jutott eszembe az a kérdés, hogy ma mennyire maradtunk hűek, Petőfiék megalkuvás nélküli szabadság eszméihez, ahhoz az örökséghez, amit a nemzetben gondolkodók reánk hagytak?
Amikor felkértek erre az ünnepélyes előadásra, sokszor elmerengtem ezen a két kifejezésen, azon, amikor valamilyen nagy eseményről kell beszélnünk, ünnep-e, vagy megemlékezés az adott történelmi eset?

 Egy egész nemzetet érintő eseményre igenis emlékeznünk kell, sőt, folyamatosan emlékeztetni kell a felnövő generációkat. Ünnepeljük azt a nemzeti dicsőséget, amelyet elődeink, őseink kivívtak egykor, és a tisztelet is megköveteli az ünnepi hangon való megemlékezést.
Most, más megközelítéssel szeretném ezt az, 1848 március 15-i szent ünnepünket levezetni: a szereplők lélektükrén keresztül.
Befejezésként viszont olyan témára is rátérek, amely a mai napig kísérti, és kíséri a magyar nemzetet, az egyetemes magyar nép lelkét.
   

Kérem, kövessenek, menjünk vissza 167 évet, mert ma, 167 éve, megint kísérlet történt a magyar nemzet függetlenségének a visszaállítására, és később annak meggátolására is.
   Amikor, 1847 első hónapjaiban a Pilvax kávéházban megszületett a gondolat egy új lap indítására, " Pesti füzetek " címmel, akkor Petőfi, Pákh, Jókai és Pálffy Albert volt a szellemi vezére ennek a gondolatnak, amelynek eredményeként 10 fiatal író fogott össze, s a Tízek Társasága nevet adták maguknak.
Főleg itt Petőfiről lesz szó, s hogy jobban megértsük, Petőfi jellemét, kitérek valamire: az 1846-ban Dömsödre vonuló, Petőfi, valószínűleg itt vetette bele magát az, 1789-es, és az, 1830-as, francia forradalom történetébe. Hogy mekkora hatással volt, Petőfire a francia forradalom? Ő erről így vall a később megjelent " Irodalmi Naplóban ".
 

..." Évek óta csaknem kirekesztőleges olvasmányom, reggeli, és estéli imádságom, mindennapi kenyerem a francia forradalom története, a világnak ez új evangéliuma, melyben az emberiség második megváltója, a szabadság hirdeti igéit. Minden szavát, minden betűjét szívembe véstem, és ott benn a holt betűk megelevenedtek, és az élethez jutottaknak szűk lett a hely, és tomboltak, és őrjöngtek bennem! Így vártam a jövendőt, vártam azt a pillanatot, melyben szabadsági eszméim, és érzelmeim, szívemnek ezen elátkozott lelkei elhagyják a börtönt, kínszenvedésük helyét, vártam e pillanatot: nemcsak reméltem, de bizton hittem, hogy el fog jőni ".
Petőfiről beszélve, lázadó alkata, hányatott, nélkülözésekkel teli sorsa, igazságkereső természete, törhetetlen jelleme, mindez együtt ellenállhatatlanul ragadta a forradalmi eszmék befogadására.
 

Az akkori nemzet elesettsége és társadalmi elmaradottsága, a Habsburg udvarhoz, Bécshez való kötődés, sokéves érzelmi, és eszmei folyamat betetőzésében látott napvilágot.
Ezt a betetőződést majdnem 2 évvel a márciusi forradalom előtt, 1846 májusában rögzíthetjük pontosan. Azért tértem ki erre, hogy részletesebben megvilágítsam Petőfi egyéniségéből sugárzó szabadságszeretetét, amivel a későbbiekben annyiszor találkozunk, sőt, ami az utókor számára is követendő például szolgál.
   Először is, Petőfi alkati jellemzésével szeretném bevezetni ezt a beszámoló leírást. A horvát származású író, Jakov Ivanovics, 1848-ban találkozott, Petőfivel, s igen jó személyleírást adott a költőről: "... Szemembe ötlött arcának, és fejének "szerb" jellegzetessége. ( Mint tudjuk, Petőfi édesapja Petrovics Sándor névvel, szerb származású volt.)

 Termete közepes, vékony, szinte apró . Feje kisebbszerű, kerek, homloka nyílt, kissé nagyobb, de mégis arányos, nem kidomborodó, de nem is élesen hátranyomott, arca félig ovális, száraz, sárgásan sötét színű, arccsontjai - soványsága miatt - mondhatnám kiugrók, mégsem nagyok, állcsontja, és a szája keskeny, az orra sem római, sem égbemeredő, hanem a szokásos közepes, tövében kissé horpadt,  nem volt Jupiter tonas, de érdekes feje volt... (megj. 1980.)

Ezt még kiegészíthetnénk Kertbeny Károly Mária, az 1849-i keltezésű, későbbi jellemzésével:       

"... Érdekes egyéniség, jellegzetes, erős csontozatú, de egésszé- ges arc, némileg bronzszínű, rövidre nyírt, fekete göndör haj, bajuszt hord, egésze avoir jelenség, termete nem magas, de könnyed, és rugalmas csípejű, kicsi, de izmos kezű, az egész jelenséget a keleti fajtának hamvassága önti el".
   Érdekességként említem meg, hogy korjellemzői, nagyon kevés helyen említik meg, hogy " Petőfi hangját a sok éjjelezés, s különösen a szakadatlan dohányzás érctelenné tette. Két szemfoga, ha nevetett a fogsorból kissé előreállóbbnak tűnt föl, erős állcsontjai, vékony arcának rendkívül határozott jelleget, erős kifejezést adtak. Jókai Mór, így jellemezte legjobb barátját, Petőfit: " Petőfi fogsorában bal felől egy szemfog ferdén előre nőtt, valóságos kis agyarat képezett ez a kiálló fog, nevetésének oly szatír-szerű kifejezést adott."  " Idetartozik még, hogy, Petőfi igen kevés étkű volt. Levest, húst evett csupán, a többi ételt alig ízlelte." ( Egressy Ákos: Visszaemlékezése, 1862.)
E bevezető után, kövessük Petőfi, mostani életét, ismerjük meg a forradalomhoz vezető útja egy-két állomását, hiszen nélküle, na, nézzük sorjában mi is történt.
     Petőfit, 1846 júliusi visszatértekor, kellemetlen csalódás várja. A Tízek Társaságának tevékenységeit különböző fondorlatokkal megbuktatták. A Tízek Társasága nem szűnt meg, a fiatalok a Pilvax kávéházi törzshelyükön továbbra is találkoztak.
Petőfinél maradva, az, 1847 március 15-én, egy évvel ama nagy nap előtt megjelent verseskötete mottójául ezt a 6 sort tette:

"Szabadság, szerelem!
E kettő kell nekem.
Szerelmemért föláldozom
Az életet,
Szabadságért föláldozom
Szerelmemet."

1847 január 1-én írta e verset, talán előszeleként a közelgő nagy forradalomnak. Miután, Petőfi verse, " Kutyák és farkasok dala " megjelent, a hazafias költők közül, Táncsics Mihályt vasra verve vitték a budai József-kaszárnyába, amiért írásaiban szabadságot követelt a népnek. És a nagy idő, 1848 március 15-e hamarosan közeledett: először Olaszországban, majd Franciaországban, Németországban, Bécsben tört ki a forradalom.
 

Most pedig lássuk a történelmet rögzítő, szent nap eseményeit.
    Idézek, Petőfi életének egy megörökített szakaszából: "... Hogy a tett napja elkövetkezett, - rendkívüli jelenség ez a történelemben - mindenek előtt egyetlen ember érdeme: március 15-e nem lehetett volna, Petőfi nélkül. Ez a dicső nap, Petőfi Sándor forradalmi szellemének, cselekvő bátorságának köszönhető." Ezt hirdeti, és örökíti meg Jókai Mór, a márciusi napokban, Petőfi hű fegyvertársának megragadó szavai, folytatom az idézetet: --" Ezt a napot, Petőfi napjának nevezze a Magyar nép, mert ezt a napot ő állította meg az égen, hogy alatta végigküzdhesse a nemzet hosszúra nyúlt harcát szabadsága ellenségeivel. Petőfi merész föllépése nélkül ki tudja meddig elforgatták volna a politikusok a szóbeszéd archimédeszi csavarát. Egy reggeltől estig tartó fényes álom volt ez az egész nap. Egy folytonos gyönyör, mely olyan édes, hogy szinte fáj! Mint két egymáshoz láncolt fegyvertárs mentünk a nap Fátuma elé, Petőfivel."
 

Ezt a csodálatos nap eseményfonalát, így hagyta ránk Jókai Mór. Fátum volt csakugyan. Történelmi végzet, de a történelemben ritkán fordul elő, hogy a hős, és végzete ilyen példásan váljon eggyé.

Folytassuk e hős, s végzete útvonalát a kiteljesedésig.
      Petőfi, március 14-15-re virradó éjszakáján e gondolattal aludhatott el: -- " holnap ki kell vívnunk a sajtószabadságot!.., és, ha lelövöldöznek? -Isten neki, ki várhat ennél szebb halált?"
Azon a napon, március 15-én kora reggel, Petőfi lakásán, Bulyovszky, Vasvári, Jókai, és Petőfi proklamációt szerkesztettek. Vasvári, és, Petőfi föl, s alá járkáltak a szobában, kint esni kezdett az eső, amikor a proklamáció, vagyis a kiáltvány elkészült, többszöri olvasás, javítás után, indulófélben, Petőfi megkérdi: " micsoda nap van ma?" --szerda, felelt egyikük. " Szerencsés nap – válaszolt, Petőfi, szerdán házasodtam meg"!

És elindultak a Pilvax kávéházba forradalmat csinálni. Hm, milyen egyszerűnek hangzik ez, milyen könnyen lehet kimondani, de ez a forradalom kezdetétől a végéig mégsem volt olyan könnyű.
Elmondom azt is, hogy miért: az indulatokat, érzelmeket követve gondoljunk bele, próbáljuk átérezni azt a feszültséget, amin az a négy ember akkor átment. Az elszántságot, azt a felelősségvállalást, amellyel a nemzetet kimozdíthatják rabszolgasorsszerű állapotából a Habsburgok idegenszívűségéből. Ők voltak négyen az a hólabda, amely március 15-i lavinát elindította.
Betoldásként mondom, a történtek egymás utáni lefolyását kisdiák korunk óta megtanultuk, ismételjük, és ünnepeljük.

Mielőtt befejezném e forradalmár költő körüli események elmondását, úgy érzem, valamire még rá kell tenni a nagyítóüveg lencséjét, ami szorosan tartozik e négy ember által elindított lavina vagy görögtűz megértéséhez. Bontsuk egy kicsit széjjel a miértek megválaszolható némelyikét.
Például, amikor az ifjak korán, még reggel, 8 előtt a, Pilvaxba értek, még nem tudták, vagy csak sejtették azt, hogy a későbbi fejlemények láncolata milyen erőt, és hatalmat ad a kezükbe.

Kövessük őket!
          Négy ember elindul a Pesten levő Dohány utcából, ahol Petőfi lakott feleségével, Szendrey Júliával. Elindulásuk után a hatalom emberei könnyen feltartóztathatták volna őket, hiszen a besúgók jól működtek akkor is, mint most is, és ismerték, Petőfi forradalmiságát, de nem történt semmi! --Miért?
Mentek tovább a, Pilvaxba, amely Petőfi szerint tele volt fiatalokkal. Itt, Petőfi elszavalja a "Nemzeti Dal-t”, és Jókai beszél az ifjúsághoz. Petőfi siet, menne, nem akar tovább maradni a kávéházban, hiszen tudja, hogy két fegyveres járőr szét tudná kergetni, zavarni ezt a kis csoportot, hiszen évek óta idegeiben hordozza az üldöztetés megannyi terhét. Tudja, hogy lépteit rendőrkémek figyelik, s azzal is számolnia kell, hogy a Helytartótanács urainak már biztosan jelentették a Pilvax-i gyülekezést, ami igaz is volt. Tehát egy óra várakozás után a 20-30 főnyi csapat, szakadó esőben az Orvosi egyetemre siet. A hatalom nem lép közbe, --miért?
 

Ekkor még a hatalom, minden kockázat, és áldozat nélkül cselekedhetett volna, de nem tette. Pedig ekkor Pest-Budán, több mint ezer katona várta a parancsot, de a Helytartótanács urai mégsem adtak parancsot a mozgalom elfojtására, mert most még csak mozgalomnak nevezhetjük a fejleményeket, bár az ok utólagosan bontakozik ki a Helytartótanács urai előtt. t.i. Féltek saját hadseregük, olasz katonáitól, akikről feltételezték a magyarok iránti rokonszenvet, amely bizonyos fokig igaz is volt.
A másik pedig az, hogy az uraknak sejtelmük sem volt az ifjak valóságos céljairól.
 

De kövessük őket tovább.
      A Pilvax kávéházból az orvosi egyetem a cél, ám az úton egyre többen csatlakoznak hozzájuk, a kis csoportból lassan folyam lesz, és így érnek oda. Gróf Zichy császári, királyi kamarás pedig abban a hiszemben él, hogy, Petőfiék március 19-re akarják megszervezni a tüntetést. ( Bár a korábbi terv ez volt, de az események mást diktáltak.) A gróf a maga bürokrata szemével a március 15-i felvonulásban csak az egyetemi rektor személye elleni megmozdulást látja, az ifjak szerencséjére.
Ezek szerint a Helytartótanács nem látta át a helyzetet, és ezért nem adott parancsot a fegyveres elhárításra, s mire felébredt már késő volt. Petőfi érdeme volt ez is,- hajthatatlan, türelmetlen, habozást nem ismerő sietsége nemcsak alkatából fakadt, hanem tudatos forradalmi számításból tudta, hogy csak órák állnak az ifjúság rendelkezésére.
 

Az egyetemen megint a Nemzeti Dal, Jókai, Vasvári beszél az egyetemistákhoz, majd kis huzavona után, az ifjúság nagy többsége Petőfiékhez csatlakozik.
Petőfi mérlegel, gyötrődik belülről, bár ő maga látja a végkifejletet, de megérti-e az ifjúság, és, Pest népe a pillanat parancsát? A költő hiába érzi, tudja, hogy itt az idő, ha erről nem tudja meggyőzni a tömeget, így nemcsak önmaga válik halálos, veszélybe-sodródott ámokfutóvá, az ügy is végzetes vereséget szenved! Egy balul sikerült forradalmi kísérlet után a várost minden bizonnyal szigorú katonai ellenőrzésnek vetik alá. De sikerült. A tömeg-görgeteg megindult, ellenállhatatlanul magával sodorva a lakosságot, Pest népét.
 

Következő állomások: Landerer nyomda, ahol a nép nevében lefoglalt nyomdán először nyomtatják ki a Nemzeti Dalt, cenzúra nélkül.
Képzeljük el ezt a pillanatot, ezt a két szót, milyen óriási jelentősége van ekkor: először, szabadon! Csak mi magyarok tudjuk ezeket a fogalmakat értékelni úgy, ahogyan ezek a magyar lélekben, s karakter-alkatunkban megfoganva jelentőségre emelkednek! Az érdekesség kedvéért megjegyzem, hogy, Petőfi eddig a Nemzeti Dalt fejből szavalta, érdeke fűzte hozzá, hogy írásos nyom ne maradjon akkor, ha netán balul sikerülnek a dolgok, tehát itt a Landererben, most már az első magyar szabad nyomdában, írni kezdte a Nemzeti Dalt. Siettek, nagyon siettek, kint kb. 5 ezer ember szorongott az esőben, minden perc fordulatot hozhat.

 Mikor, Petőfi kész volt egy versszakkal, Vasvári ollóval levágta, és átadta az egyik szedőnek, s így tovább mind a 6 versszakot hat munkás szedi ki, s az utolsót már diktálja a költő. És megszületik a szabad magyar nyomda első nyomtatványa, a Nemzeti Dal!

Petőfi szaval, a nép ujjong, az eső esik, de az idő, s a felkorbácsolt idegek, és maga a félelem nélküli akarat ekkor már inkább összetartja a népet, mint oszlatná.
Később, délután mintegy 10 ezer ember a Múzeum előtt hallgatja megint Petőfi versét, innen a nép a városházához megy, és, Petőfiék a városatyákat csatlakozásra szólítják fel, átadva nekik a 12 pontot tartalmazó kiáltványt.
 

A városatyák részéről egy kis ellenkezés támad, miközben kint a tömeg, a nép, " ...Most vagy soha! " orkánként zúgja a költő szavát, s ekkor a városatyák engedni kényszerülnek. Innen ki Budára, Táncsics Mihály kiszabadítására.
Ugyanott, Budán a Helytartótanács felszólítása is megtörténik, miszerint, s idézem. " a cenzúrát azonnal töröljék el, a katonaságot rendelettel kötelezze, hogy a forradalom, ill. a fiatalok, s a tömeg ügyeibe nem avatkozik bele."
Ez, az utoljára említett követelés, bizonyítéka annak, hogy a költő az egész nap folyamán (szüntelenül) számolt a katonaság erőszakos fellépésével.
 

Hiszen, ekkor már az osztrák hadseregből is leszerelt katonaként szemléli az egész kialakult helyzetet. Szerencsére délután, Pesten, és, Budán még sohasem látott óriási néptüntetés hosszú időre elvette a fegyveres erő beavatkozási kedvét.
 

A forradalom első napja, március 15-e, amit, Petőfi indított, a Nemzeti Színházban, színházi előadással ért véget. S mint ritkaság a történelemben, sőt a mi magyar történelmünkben is az, hogy az 1848 március 15-i forradalom egyetlen puskalövés nélkül, vér nélkül zajlott le.

Másnap Petőfi így örökítette meg e versben a nagy napot.

..."S te, szívem, ha hozzád férne,
Hogy kevély légy, lehetnél!
E hős ifjúság vezére
Voltam, e nagy tetteknél.
Egy ilyen nap vezérsége,
S díjazva van az élet.
Napóleon dicsősége,
Teveled sem cserélek!

...Szokatlan a dicsekvés, de teljesen jogos: a világtörténelemben sok kiváló forradalmár, és sok nagyszerű költő alkotott, de, Petőfi az egyetlen költő, aki egy népforradalmat vezetett.

Itt meg is állhatnánk a forradalmár költőnk, Petőfi, e rövid életútjával. Azt hiszem, ha ezzel lezárnánk, igen nagy kegyeletsértést követnénk el vele szemben.

A magyar nemzet, szabadságharcának elvesztésében, leveretésében, nemcsak szabadsága eszmeiségét gyászolta, akkor, s még most is, hanem azt a görögtüzet, azt a szentlelkületű, Petőfijét, amely a kivívatlan szabadságával együtt, népe szabadságharcában, 1849 Július 31-én részt vesz a segesvári ütközetben. Gyalogosan, fegyvertelenül, civil öltözetben, az erdélyi, Héjjas falva felé vezető úton, az Ördög-erdő előtt, mind a kettő, a nemzet szabadságának csillaga,  Petőfi a dzsidás kozákok bekerítő gyűrűjében eltűnt!

Azt a magyar nemzet soha nem fogadta el, hogy Petőfi, mint ember a segesvári csata hevében meghalt, hősi halált halt, és egy feljegyzett, közös sírba van eltemetve.
 

Nem, Petőfi nem halt meg, Petőfi eltűnt, és így dédelgette, éltette a magyar nép, a magyar nemzet költőjét, így tartotta magában éltetve a szabadság lángját, s a költőt is egyszerre.
És, 1916, augusztus 27-én jött egy olyan hír, amelyet Svigel Ferenc hozott, hogy az egyik Oroszországba kihurcolt magyar fogoly, jelentése által: az oda kihurcolt hadifoglyok megtalálták, Petőfi sírját. Sőt, megjelölték azt a helyet is ahol: "... Magyar hadifoglyok megállapították, és megjegyezték, Ikatovo faluban, illetve a barguzini temetőben,(Szibéria, a Bajkál tó mellett) azt a helyet, ahol, Aleszandr Sztyepanovics magyar őrngyot, és költőt eltemették..."
 

Szájhagyomány szerint megtörtént, hogy a kegyetlen megtorlást kilátásba helyező osztrákok elől menekülve, magyar katonák - elsősorban tisztek - az oroszoknak adták meg magukat, azt bizonygatva, hogy ők lengyelek. "... Berezovka mellett van egy kis falu Szibériában. Már negyvennyolcban is idehozták a foglyokat az oroszok, Három, és félévig gyalogoltak, míg ideértek.

Ma is tudnak magyarul (1927-ben..) Itt hagyták a negyvennyolcas hősöket. Itt hagyták, Petőfi Sándort is, ahol a költőfejedelem, 118 oldalnyi verseskötetet írt.
 

Ugyanebben az évben a Russzkoje Szlovo (Orosz Szó) című, moszkvai újság egy verstöredéket közöl magyarul, 1851-es dátummal, alul Petőfi Sándor saját kezű aláírásával - állítólag ezen aláírást hitelesítették, majd ez a szöveg olvasható: " Aleszandr Sztyepanovics Petrovics. Vengerszkoje Szelo. (Magyar falu szava) " Az utolsó vers, amelyet korai halála előtt írt a fiatal, és az oroszok között is népszerű költő..."
           Petőfi Sándornak, állítólag ez az utolsó verstöredéke:

" ÖKÖLBEN A GONDOLAT, TERV,
TÁVOL AZ ÖRÖK HÓ MEZEJÉN ".

A vers alatt Petőfi Sándor saját kezű aláírása látható, amelyet igazolt a, Kornis Gyulából, Gáspár Jenőből, és, Vojnovich Gézából álló magyar bizottság. Azután egy dátum van – 1853, és ez a lábjegyzet: Aleszandr Sztyepanovics Petrovics magyar költő.
A magyar nemzet, s a világirodalom nagy költője, Petőfi Sándor, tehát, 1849 Július 31-én a cári orosz hadsereg foglyaként,  kezén-sebesülten került Oroszországba, majd többszöri szökések, s elfogások után, 1850 Január 19-én, Bajkálon túli száműzetésre ítélték Petőfit, és Varga nevű bajtársát. Petőfi, 1851-ben megnősült Barguzinban, megtalálták házasságáról szóló okmányokat is. Szintén hazakerült, Petőfi ott született fiának, és unokájának születési bizonyítványa is.
Tehát megtudtuk az igazságot, Petőfi Sándor a, Bajkál tó melletti, Barguzinban élt, és ott temették el.
És Petőfi Sándor halála utáni kálváriája, csak ezután kezdődött, mert a magyar állam, a Magyar Tudományos Akadémia, a Petőfi Társaság, és az idegenszívűek társasága, számtalan bizonyítás ellenére sem fogadja el a hiteles tényeket.
Kiszely István, és csoportja, Petőfi megtalált csontjait az Usa-ban, DNA-s vizsgálat alá vetették, és kimutatták, csak férfiaknál előforduló Y-kromoszómát, amely meghatározóként bizonyította, hogy férfi csontrendszeréből való, de a " magyar állam" nem adta meg az engedélyt, hogy Petőfi elhantolt édesanyától, Hrúz Máriától, bizonyításra csontmintát vegyenek.
 

Úgy látszik, Petőfi Sándornak végképp a segesvári csatában kellett elhunynia, és ez az "idegenszívűek" jelenlegi diktátuma. De morzsol, őröl az idő, és az igazság malma!
Erre, Kölcsey Ferenc örök-érvényű mondását bízom a hallgatókra, olvasókra:
 

" Minden nemzet, mely elmúlt kora emlékezetét semmivé teszi, vagy semmivé tenni hagyja, saját nemzeti életét gyilkolja meg..."

Rovatok: 
Irodalom