Végre a hét emeletes, Queen Eleni luxushajó kifutott a ciprusi kikötőből.

Irány, Egyiptom, Kairó, s a csodás, még mindég titkokat rejtő, egyeseknek vágyálmokat valóra váltó piramisok…

KAIRÓ! A dokkolás, kikötés után összeterelték a népet a focipálya nagyságú, fedélközi ebédlőbe, s elég érthetően megmagyarázták, hogy a hasmenés, s egyéb trópusi, afrikai mellékhatások elkerülése végett semmit, semmi italt, ételt senkitől elfogadni, nem szabad.
Buszunk kint várt reánk, mert mindenhová busszal szállítottak bennünket, viszont a szállásunk továbbra is a hajón lefoglalt kabinunk lesz. 
Felkészülve az esetleges hasmenésre, jó féldecinyi, baktériumölő, szatmári szilvapálinkát küldtem le a torkomon. A drága párom villogó szemekkel korholt, hogy: ha nem eszel, nem iszol odakint semmit, akkor mi a fenének kell inni azt a „gyomorerősítődet” – ahogyan én neveztem ezt a finom gyógyitalt.

-Édesem tudhatod, hogy nem magyar honban nyitogatjuk majd a pénztárcánkat, mert itt szeszes italra, alkoholra még csak gondolni sem szabad, mert itt úgy elpühölik az ember hátsófelét, hogy hótta napjáig megemlegeti.
-Te mindég találsz valamilyen kifogást, csak hogy igyál!
—Igen, vigyázok magamra, ki tudja mi vár reánk odakint.

Ezzel besoroltuk magunkat az első nap programjára. Papirusz Múzeum, majd az Egyiptomi Múzeum, ezek mind érdekeltek.
--Ezután, innen hova megyünk? -Kérdezte a párom.
-- Olvasd el a mai programot, mondtam,
--Hát nem nálad van.
- Nincs nálam, a kabinunk kis-asztalán láttam, jó, akkor kérdezzél!
Hát kérdezett is az édesem.

Amikor harminc magyar megjelenik valahol, például egy nagy bazárban, elszabadulnak a hangulatok, a kedélyek, mindenkiben kitör a vadászláz: egyik oldalon a magyarjaink, másikon a bazárosok, s köztük az idegenvezetőnk, aki érkezésünk után öt perccel feldobta a kezét, ha jól hallottam, annyit mondott:
-Tudhattam volna, magyarok! Igen, ilyenek a magyarok, ilyenkor, ilyen helyen az isten sem tud velük beszélni, --aztán olyan könnyen, mint egy hajnalt ébresztő szellő, levegőt véve ezzel fejezte be:-- ha megunják, folytatjuk!

Ezután, amit láttam azt nem akartam elhinni, elszabadult a pokol, az egyik oldal magyarul, németül, a másik arabul egyezkedtek az Isten tudja honnan származó portékákra. Különben az arab világban az alkudozás kötelező, így mondták nekünk. Párom meg egyre rángatta a karomat:

--Beszélj mán vele, hallod! Angolul, hátha érti.
Volt, aki törve értett angolul, magyarul, s volt, aki vicsorított, mint a mérges kutya.
Az egyik nagy, burnuszos árus előtt a kedvesem gyökeret vert.
--Nézd, oda, csodálatos az a bogárdísz, juj, aranyból van, ezt megveszem!
Odapillantok, Úristen, ez egy szartúróbogárra emlékeztet, még a latin nevét is tudom: szkarubeusz! Igaz ez Egyiptom szent bogara.
--Ezt akarod megvenni?
--Igen ezt, aranyból van, milyen szépen fénylik, és brossként is lehet használni.
--Édesem nem minden arany, ami fénylik.
--Nem igaz!-ez arany, nézd meg!
Megnéztem, valamilyen próbapecsét volt a hasára nyomva, lehet arany is, lehet szarany is.
--Édesem, nincs nálam nagyító, különben is mit akarsz te egy szartúróbogárral, még ki is tűznéd magadon?
--Igen kitűzném, ne ágálj, ígérj neki tíz fonttal kevesebbet, ideadja.
--Drágám, tudtad te azt, hogy babonás vagyok?
--Micsoda, most itt mondod ezt nekem Kairóban, mikor meg szeretném venni ezt a szép bogarat, mi a fészkes fenére vagy babonás?
--Arra szívem, mivel annyi bogarat fedeztünk már fel magunkban, ezzel a bogárral te elvinnéd a pálmát, még bogarasabb akarsz lenni?

--Ígérsz neki, vagy nem ígérsz neki tíz fonttal kevesebbet, mert, ha nem, akkor amennyit kér, azért megveszem.
Persze tízzel kevesebbet ígértem neki. Ezután olyan két boldogságtól átszellemült arcot láttam, az egyik a páromé volt a másik a szartúróbogár árusé. Vigyorogva olyan gyorsan csomagolta be, s nyomta a párom kezébe, csak csodálkoztam. De azt a sunyi, sötét szemét, úgy legeltette, le sem vette a szép szőke feleségemről. Kívántam is neki jókat, de a szeme nem sült ki neki.

Később érdekes fordulat történt, mert ezt a napot itt ebben a bazárban fejeztük be, annyira elhúzódott itt minden. Észrevettem, hogy az idegenvezetőnknek, picikét félre áll a szája, határozottan felismerhető volt arcán a gutaütés nyoma. Reméltem, hogy megéri a holnapi napot is, mert úgy érztem, ez a kirándulás tartogat még valamilyen meglepetést számunkra.

PIRAMISOK! 
Szépnek, izgalmasnak ígérkezik ez a nap, csak a legyek ellen, s a hőséggel kell egyre hadat viselnünk. Rövid, félórás buszozás után, Kairótól, kicsit nyugatra kitérve, átszállás. De milyen kurva meleg van! A legyek, mintha összebeszéltek volna a Kairóiakkal, a tevék körül itt is az ember szemébe, orrába, szájába, fülébe keresnek valamit, utálom őket.

Az átszállást, s ezt az utat soha nem fogom elfelejteni. Délelőtt 11 óra, a hőmérséklet napon 38 fok meleg. Előttünk harminc ember között, öt csoportra osztva, egy csoportban 6 teve, s minden csoport előtt, s a tevék előtt burnuszos beduinok, vastag kötelekkel, fogják féken a tevéket: harminc ember, harminc teve, HARMINC BEDUIN. Na, és a bűz, az aztán valami!
Hűha! Életemben már kutyagoltam, szamaragoltam, lovagoltam, még ágyú csövén is ültem, tehát lövegeltem, de tevén még soha, tehát tevegelni fogok.

--Édes, -szólt a párom,- nem félsz ezektől a dögöktől?
--Kitől, szívem, mitől? A tevéktől, vagy a…
--Igen a tevéktől, Nem is tudom, milyen messze vannak azok a piramisok?
--Vagy öt-hat kilométerre lehetnek. Vissza fogunk kanyarodni, észak-kelet irányban.
--Addig ezeken fogunk odamenni? Úristen, minek is jelentkeztem erre a kitérőre, már előre fáj a senekem, de megpróbálom, igaz még lovon sem ültem.
--Semmi baj, édesem, inkább koncentráljuk ezekre a tevékre, s az útra.

Ezután mindenkit odavezettek a kijelölt tevéjéhez… Már megint az a fehér burnuszos vezető, a fenének nézi úgy az asszonyomat? A burnusza alatt majd kiesik a szeme, de nem tudtam elhessegetni ezt a látványt előlem, mert élőben pergett ez a film előttem. Majd abba hagyja, miután elindultunk, vigasztaltam magamat. 
--Édes, ez a nyeregpokróc olyan durva, a tiéd is?
A párom úgy kérdezte ezt, mintha az enyém habselyemből lett volna, s majd kicseréljük, ha úgy van.
--Most még nem érzem, majd szólok.
Persze azzal a fehér burnuszossal úgy intéztem, hogy a párommal egymás mellett tevegeljünk a piramisok felé. Az a sokat tekingető főmufti értett angolul, és nagyon kedvesen teljesítette a kívánságomat. Hogyne, résen kell lennem, még mindég úgy nézi a szép asszonykámat, mintha csudát látna. Igaz én is azt láttam, amikor először rávetettem a lámpásomat.
Lassan elindult a sivatag hajója, ami azt illeti majdnem olyan is volt, mint, ha egy viharban dobálódzó könnyű hajón lennénk. Aztán valami olyan hirtelen jött, hogy elállt a lélegzetünk, az egyik homokdomb mögül a legénykedő, sivatagi szél, jó adag homokkal vágott pofán bennünket.
--Édes, - levegővételt visszafogva szóltam a páromnak,--bontsd le a burnuszodat a fejedről, és kösd be az orrodat, meg a szádat, csak a szemed legyen ki egy picikét.
--Jó, akkor álljunk meg.- kezével, fejével integetett a megállásra.

Láttam a többieken is, hogy bajban vannak a homokkal, szóltam a közelünkben álló fehér burnuszos arabnak, hogy mit szeretnénk, elmosolyodott, aztán egy vezényszóra a tevék farral a szélnek megfordultak, s mindenki burnuszt bontott.
--Jaj, te, ez az ülés, vagy mi a fene kidörzsölte már a combomat s a lábam közét is, és mindenem kezd fájni. Ez a pokróc meg olyan büdös, mint ezek a tevék.
--Édesem, bírd már ki, már látni a piramisokat, otthon majd tollpárnát teszek  az ülőkéd alá, jó?
Újra fordulás, szembe a homokkal, és a piramisokkal. A fehér burnuszos főmuftihoz valahonnan még csatlakozott három másik fehér burnuszos, s mit ád Isten, ha egyáltalán ő rendezte így, kettő az asszony oldalán tevegelt mellettünk, a másik kettő meg az én oldalamon, na, ezek jól közre fogtak minket, de az asszonyomat figyelő szemük egyáltalán nem tetszett. Nem vagyok féltékeny természetű, de aki a páromra veti a szemét, annak előbb, utóbb ki is fogom vájni, verni a kukkerét.
--Édes, ezek itt körülöttünk rólunk beszélnek, érzem, mind a négyen úgy néznek, mintha áru lennék, az a szakállas az elébb feléd is intett a fejével.
--Majd szólnak, ha valami bajuk van, várjuk ki a végét! – szóltam kissé ingerülten.

A piramisok, 500 méterre előttünk állnak, távolban apró bogarakként látni a sok, máshonnan jött turistákat is. Innen gyalog kell mennünk, vezényszóra a sivatag hajója, fél térdre előre bukik, többen a tevék nyakába esnek, azok megijedve, újra talpra, vissza a fanyeregbe röpül a tevegelő. Röpködtek a jajt kiáltók hangjai. A párom is majdnem kiesett a fanyeregből, még így is fél térden a nyereg jó méterre van a földtől, azaz a homoktól. A nők, bizony örültek, hogy megszabadultak mind a büdös pokrócoktól, s a tevéktől meg pláne. A buszunkat is megpillantottuk a külső parkolóban, ide jött értünk, hál istennek.

Csoportunk lassan összeállt. A tevevezetők meg összekötötték a tevék kötőfékjét és külön álltak tőlünk. A minket kísérő négy burnuszos pedig odajöttek hozzánk, s az eléggé jól beszélő főnökféle hozzám fordulva megkérdezte:
--Hány tevét kérsz ezért a szép szőke asszonyért?- és a páromra mutatott.
Egy pillanatig tágra nyílt szemmel bámultam rá, a lélegzetem is elállt, se köpni, sem nyelni nem tudtam a meglepetéstől, majd megráztam a fejemet.
--Ő az én asszonyom, és nem eladó, egyszer eladó volt, de most már nem eladó, érted? Mondtam neki angolul.
--Mégis mennyi tevéért adod, ötért, tízért? – erősködött még mindég.

A párom nem értette miről van szó, kicsit türelmetlenkedett is a drágám, csak annyit mondtam:
--Képzeld, tíz tevéért meg akar vásárolni téged. 
Páromra nézve döbbenetet láttam az arcán, de már vörösödött is, s ezt a színváltozást már ismertem.
--És te mit válaszoltál neki?
--Azt válaszoltam, hogy nem vagy eladó, se tevéért, sem aranyért, semmiért az enyém vagy, és kész!
--Micsoda, tíz tevét kínált értem?
Ekkor, mint a megsebzett sárkány az én drágám a fehér burnuszos beduin főnök felé fordult és rákezdte, persze magyarul.
--Micsoda, tíz tevét ígértél értem? Azt hiszed, ennyit érek, a fene a pofádat, annyi pénzed, tevéd nincs, és nem is lesz, amennyit én érek, az anyátok Istenit. A férjemé vagyok, a családomé, és senki másé nem leszek, értetted? És most már menj innen, mert beléd rúgok, és Kairóig repülsz!

--Ekkorra már szépen körbe vettek bennünket a többiek is, egyre szorosabb gyűrűt alkotva a négy arab körül. Nem is kicsikét öröm fogta el a szívemet, lám, azért, ha kell, fájós fenékkel is segíti egymást a magyar.

Majd mindannyiunknak tátva maradt a szája, a burnuszos főnök megszólalt magyarul, igaz kicsit törte a nyelvet, de értettük.
--Szépasszony bocsáss meg, és te is embered. Tudom, ti büszke nép vagytok, sok évet éltem ti hazátokban, én örülök nektek itt. Asszonyotok mind jó asszonyok, mi őket arannyal mérnénk, ilyen szépasszonynak meg megéri az aranyat adni.
-- Drága párom a szavába vágott.
-- És te tevét ígértél értem?- se a tevéd, sem az aranyad nem kell, eriggyetek innen, mert nagyon mérges vagyok!
--Jaj, jaj, mérges magyar asszonytól elszalad ördög is, Allah Isten vigyázzon rátok!

Tevéikkel együtt, néhány perc múlva elnyelte őket a forró afrikai sivatag, és a messzeség.
A piramisokról már annyi mindent hallottunk, újat nem sokat mondtak, de ott voltunk, láttuk a világ csodáját. Visszafelé a hajón közszájon járt a magyar szépasszony-kérés afrikai legendája.

Salgótarján, 2015. Január 8.
--