Lépte nyomán hűvös szellőn
átsuhant a tél az erdőn.
Csermely némult halkan, csendben,
alszik már a rengetegben.

Zúzmara szállt mindenfele,
alszik mókus, medve, pele.
Amerre ment hideg terem,
vacog már a farkasverem.

Reggel ködben szarvas szökken,
farkas les rá lenn a völgyben.
Farkas gyomra nagyot kordult,
s talpa alatt jég csikordult.

Szarvas füle olyan éles,
maradsz ordas most még éhes.
Tél mosolygott, ahogy nézte,
dombra visz már kecses lépte.

Szépen, lassan továbbhaladt,
hozva vállán jó sok havat.
De kifáradt az erdő mélyén,
így hát megállt annak szélén.

Erdő szélen visszanézett,
átölelt még hegyet s rétet,
elcsendesült minden élet.

Karjában
az öreg tölgyek meghajoltak,
a fenyvesek egymásba karoltak,
s hűs ölén most úgy alusznak,
mint a holtak.