A kis tündér, Pille, fáradtan, de boldogan repült hazafelé, miután hetekig segített a Télapó műhelyében az Északi sarkon. A kis kezével csomagolta a játékokat, szalagokat kötözött, és ellenőrizte, hogy minden lista pontos legyen. Nélküle (és persze a sok manó és tündér segítsége nélkül) biztosan nem kapta volna meg minden gyermek időben a karácsonyi ajándékát.
   Végre elhagyta a jégpaloták és a ropogós hó birodalmát, és a puha, meleg illatokkal teli Tündérvölgy felé vette az irányt. Ahogy átrepült a téli erdő felett, érezte a fenyők, a mézeskalács és a fagyöngyök kellemes otthoni illatát.
   Amikor Pille végre leszállt a saját kis virágházikója előtt, a völgy már ünnepi fényben úszott. A többi tündér apró, színes mécseseket gyújtott a hófödte bokrokon és a faágakon. Mindenhol puha, csillogó porhó borította a tájat, amit a tündérek varázslattal tettek még ragyogóbbá.
   Pille hazatérése az Északi sarkról olyan volt, mint a legédesebb tavaszi szellő, ami hirtelen feltámad a téli csendben. Egész Tündérvölgy izgatottan várta őt. Amikor a kis tündér megérkezett, nemcsak a szokásos fényes port hozta magával, hanem a hideg északi szél mesés illatát is, ami az édes mézeskalács és a fagyos fenyőfa illatával keveredett.
   Az állatok és tündérek körbeülték a legnagyobb, jégkristályokkal borított tölgyfát, amelynek gyökerei mélyen a völgy szívéig nyúltak. A kíváncsiság szikrázott a levegőben, mint a karácsonyi gyertyák lángja.
   Pille fellibbent egy nagy, puha mohapárnára, és elkezdett mesélni. Hangja tiszta volt és csilingelő, mint a legszebb harangjáték.
   - Képzeljétek el - kezdte Pille, szélesre tárva apró karjait. A Télapó műhelye olyan hatalmas, mint egy ezernyi fénylő kristályból épült hegycsúcs! Belül pedig! Ott minden a munkáról szólt, de nem olyan fárasztó munkáról, mint amikor itt a pataknál a nagy köveket kell elmozdítani. Ez a munka olyan volt, mint egy vidám, sürgő-forgó tánc!
   Rezes-orrú, a Szarvas kérdezte:
   - És a rénszarvasok? Igaz, hogy olyan gyorsak, mint a fénysugár?
   Pille válaszolt:
   - Gyorsabbak! Amikor felszálltunk, úgy suhantunk a felhők között, mintha az ég maga lenne egy nagy, puha, gyapjúból szőtt takaró! A rénszarvasok pedig nem csak gyorsak, hanem bölcsek is. A szemük olyan, mint két tiszta, téli tó, ami a csillagokat tükrözi.
   Pille mesélt a manókról, akik apró kalapáccsal dolgoztak, és a kezük olyan sebesen járt, mint a szélfútta fűszálak a mezőn. Elmondta, hogy minden manó másfajta ajándékot készített, az egyik fából faragott, a másik csillagport gyúrt a játékokba.
   - De a legkülönlegesebb dolog az ajándékok csomagolása volt - suttogta Pille - és a tündérek közelebb hajoltak. Télapó megengedte, hogy én kössem a szalagokat! Azt mondta, hogy minden szalag egy ígéret... egy ígéret arra, hogy valaki gondolt ránk, valaki szeret minket.
   Amikor egy masnit kötöttem, azt éreztem, hogy a szeretet a szívemből átáramlik az ujjaimon keresztül a szalagba. Télapó a szeretetet kérte tőlem, nem a tökéletességet. Azt mondta, hogy az ajándék becsomagolva olyan legyen, mint egy puha, ölelő gondolat a messzeségből.
   Egy kis Manó megkérdezte:
   - Szóval nem az számít, mennyire fényes a csomagolás?
   Pille válaszolt:
   - Nem, Kicsi Manó! A Télapó azt tanította, hogy ha szeretetből és szívből dolgozunk, az a fényesség belülről jön. Az igazi fényesség nem a csillámpor, hanem a szívből jövő öröm és odaadás! A legszebb ajándék az, amibe egy darabkát teszünk a saját szívünkből.
   Pille mesélt arról is, milyen volt a szánon ülni, és látni a világot fentről. A falvak lángjai apró, sárga pontok voltak a sötét, bársonyos éjszakában, mint a szétszórt mécsesek. Érezte a Télapó hatalmas, meleg, bölcsességtől sugárzó jóságát, ami olyan volt, mint a téli nap első, gyengéd sugara.
   Meséje végén Tündérvölgy lakói csak némán ültek. A hó szép csendben egyenletesen hullott, és a levegő tele volt a Pille által hozott varázslattal és Télapótól tanult bölcsességeivel.
   - Pille - mondta a Tündérkirálynő lágy hangjával - nagy utat tettél meg a legapróbb testtel, és nagy igazságot hoztál vissza nekünk, köszönjük!
   Pille Északi sarki kalandja megtanította Tündérvölgy lakóit arra, hogy az igazi varázslat és a legnagyobb öröm nem a kész ajándékban rejlik, hanem abban a szeretetben és odaadásban, amellyel azt elkészítjük, vagy amellyel adni tudunk. A legkisebb tettek is a legnagyobb fényt hozhatják a világba, ha a szívünk vezérli őket.

TM