Pár év múlva, mikor már Pille kicsit idősebb és tapasztaltabb lett, s nem volt már az a kis huncut tündér, aki elszökött a Télapóval, ismét eljött a tél. Tündérvölgy már téli álmot aludt, de Pille, a kis tündér szíve ébren volt. Emlékezett a nagy kalandjára, amikor elutazott a Télapóval. Este, mikor már ő is elálmosodott és lefeküdt, csodálkozva vette észre, hogy egy különleges levél pihen a párnája alatt. Nem ő írta a Télapónak, hanem a Télapó írta neki! A pergamen, melynek széleit ezüst hópor díszítette, így szólt:
   Kedves Pille! Idén nagy szükségem lenne egy apró, fürge segítőre, akinek a szíve tiszta, mint a friss hótakaró, és a szeme éles, mint a téli csillagok. Kérlek, légy a segítségemre az ajándékok csomagolásában! Várlak az Északi sarkon, advent első napján.
   Pille öröme olyan volt, mint a hirtelen kirobbanó tűzijáték, ezer apró, fénylő érzés robbant benne. Eljött az idő, hogy ne csak utazó, hanem alkotó is legyen a Télapó birodalmában. Advent első napján kinézett ablakán és ott lebegett a szán. Gyorsan még elköszönt szüleitől, mielőtt felszállt a szánra, akik szívesen engedték el világot látni és tanulni, mert tudták, ez minden vágya.
   Csak úgy suhant velük a világ, s hamar az Északi sarkra értek, ahol a Télapó műhelye olyan volt, mint egy felhőkbe épült méhkas, zümmögő manók, csillogó fények, és a frissen sült mézeskalács illata töltötte be a levegőt, édesebb volt, mint a legérettebb erdei szeder. Télapó mosolyogva fogadta Pillét, aki alig látszott ki a hatalmas dobozok mellől.
   Üdvözöllek, kicsi segítőm! Látod azt a sok ajándékot? Olyan sok van belőlük, mint levél az őszi erdőben. Mindegyik egy-egy gyermek álma, és mindegyiknek olyan szép ruhát kell adnunk, ami méltó az álmokhoz!
   Pille feladata az volt, hogy a legfinomabb selyemszalagokat kösse masnivá, és a legfényesebb csillámporral szórja meg az ajándékokat. Kezdetben lassan és ügyetlenül mozgott. A szalagok összegubancolódtak, a csillámpor pedig nem oda került, ahova szerette volna. Kétségbeesése olyan volt, mint a fagyos téli köd, ami néha lassan ellepte otthon a völgyet.
   Télapó, látva Pille elkeseredését, odalépett hozzá, és nagy, meleg kezével finoman megsimogatta a kis tündér apró fejét.
   Ne búsulj, kicsim! Semmi sem születik tökéletesnek azonnal. Emlékszel, amikor először tanultál repülni? Az is olyan volt, mint a szárnyas mag, ami először csak bukdácsol, de aztán megtalálja a szelét és felszáll.
   Télapó odatolt elé egy dobozt, tele a legkülönlegesebb szalagokkal, volt köztük selymes, mint a patakvíz, fényes, mint az arany, és puha, mint egy felhő.
   Minden egyes szalag egy ígéret, Pille. Egy ígéret a szeretetre és az örömre. Amikor megkötöd a masnit, ne csak a mozdulatra figyelj. Gondolj arra a gyermekre, aki majd kibontja. Képzeld el az arcát, amikor meglátja, az örömét, ami szétárad benne, mint a tavaszi napsugár a fagyos földön.
   Pille a Télapó szavaira elgondolkodott. Visszaemlékezett arra, milyen izgatott volt ő maga, amikor kibontott egy ajándékot. Hirtelen egy láthatatlan erő szárnyakat adott a kezének. Már nem csak kötötte a szalagokat, hanem szinte szőtte, egy álmot bele minden masniba. A csillámport már nem csak szórta, hanem fényt varázsolt vele, olyan ragyogót, mint a hótündérek tánca a fagyos éjszakában.
   Napok teltek el, és Pille kezei már oly gyorsan és ügyesen mozogtak, mint a tavaszi szél, ami játszik a virágszirmokkal. Télapó műhelye megtelt csodálatosan becsomagolt ajándékokkal. Mindegyik ajándék egyedi volt, mindegyikbe beleszövődött Pille szeretete és odaadása, ami olyan erős volt, mint a legmélyebb erdők csendje.
   Amikor eljött az idő, az utolsó előtti éjszaka, Pille fáradtan, de boldogan nézte a Télapót, amint elindul a szánjával. A csillagok ragyogtak, mint ezer apró gyémánt az éjszakai égbolton, és a szán csengői úgy szóltak, mint a legtisztább dallam, amit valaha hallott.
   Télapó búcsúzóul megsimogatta Pille apró kezét, és mély, bölcs hangon így szólt:
   Látod, kicsim? Amikor a munkádba beleszövöd a szívedet, az nem csak egy munka többé. Az alkotássá válik, és minden érintéseddel örömet, szeretetet és reményt adsz át. A legkisebb tettek is hatalmas jelentőséggel bírnak, ha szeretettel cselekszik az ember, és az őszinte igyekezet a legfényesebb ajándék, amit adhatunk. Emlékezz majd rá, a legszebb ajándék nem az, amit adunk, hanem az, amilyen szeretettel adjuk.
   Pille visszaindult Tündérvölgybe, és a szíve tele volt melegséggel. Nemcsak segített a Télapónak, hanem egy fontos tanulságot is megtanult: a valódi szépség és a valódi érték nem a nagyságban rejlik, hanem abban a szeretetben és odaadásban, amit a legapróbb cselekedeteinkbe is belefektetünk. Mint ahogy a hópihék egyenként válnak vastag, csodás fehér téli takaróvá, úgy válnak az apró, szeretettel teli tettek is egy nagy, csodálatos egésszé, ami beragyogja a világot.

TM