Másfél év távlatából... Nem emlékszem, volt-e késztetésem arra korábban: nekem most le kell mennem Bakonycsernyére. Egyértelműen azt mondhatom, hogy akkor, azokban az áprilisi napokban éreztem magam messze a legcsodálatosabban a kis faluban. Az egész ott eltöltött időt valami varázs fonta körbe.
A dolgos hétköznapok után én is nyugalomra vágytam, s rögtön eszembe jutott édesapám szülőfaluja, mint a hely, ami nyugalmat adhat. És Marika is hiányzott. Rettentően. Beszélnünk kellett egymással. Tehát elindultam. Apu hajnalban feltett a buszra, és hiába voltam már tizenöt éves, a nagymamám ragaszkodott, hogy elém jöjjön a megállóba. Örült nekem, megöleltük-pusziltuk egymást és hazavittük a csomagokat Mama biciklijén. Megbeszéltük már előre, hogy elmegyünk Zircre elintézni a szokásos bevásárlást és a kedvemért Mama még ruha- és táskaboltba is bejött velem.
Nagyon szép dolgokat kaptam aznap, ami örömet okozott. Marikával is sikerült megbeszélnünk mindent, ami nagy megkönnyebbülést hozott a lelkemnek. Ottlétemkor meg is kérdezte tőlem, másnap nincs e kedvem elmenni vele a nagypénteki istentiszteletre. Igent mondtam. Azt már előre tudtam, a temetőbe is szeretnék elmenni aznap. Úgy terveztem tehát, hogy onnan egyenesen a templomba megyek.
Mikor már lefelé sétáltam a temetőből, meg is láttam Marikát a templom előtt, ahol várt engem. Egymásba karolva mentünk fel a templomba. Különös érzések kavarogtak bennem. Ennek több oka is volt. Egyrészt a látogatás, keresztapukám sírjánál. Még soha nem éreztem azelőtt ilyet. Mintha ott lett volna velem, suttogott nekem. Szólt ,,Menj Linuskám, nehogy elkéss! Menj, örülök, hogy láttalak..." Mosolyogva búcsúztam el Tőle. Boldog voltam.
Másrészt a templom, ahova sok éve léptem be utoljára, emlékeket ébresztett bennem. Ahogy Mamával a karzatról figyelem az eseményeket...olyan, mintha egy álmomra emlékeznék. Álombéli álmomra... Piciny lánykaként virágszirmokat szórtam egy menyasszony elé, akinek csodaszép templomi esküvője volt. A gyűrűket bátyám vitte. Csak nagyon halvány ez az emlék. De a sok emberre, akik engem néztek, - kiknek tekintetétől kicsit zavarban is voltam - inkább emlékezem. Talán azt találgatták vajon kinek az unokája lehetek.
Ezúttal nem a karzaton ültem, hanem Marika jobbján, a bal oldali padokban, viszonylag közel az oltárhoz. Elkezdődött a mise és én nem tudtam nem minden szavára odafigyelni a beszédnek. Feltűnt, hogy a pap a nemrég irodalom órán vett bibliai szövegeket olvassa fel nekünk. Sokat én magam olvastam fel az osztálynak, pár nappal azelőtt. Újabb különös érzés. Nem tudom megmondani, hogy pontosan mikor és mennyire hirtelen hágott a tetőfokára az érzésem, miszerint olyan különös ez a nap. De egyszer csak rám telepedett és egyre csak erősödött. Valaki figyelt. folyt. köv.